Algaírtás Easy Carboval

Hosszú hetek óta figyelem árgus szemekkel az egyik Red Moor fa hajlatát. Mintha alga akarna megjelenni. Pedig a vízparaméterek jók, CO2, táp dögivel, mégis valami elkezdett odanőni. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a dolog terjed próbáltam az alga fajtáját beazonosítani. Nem sok sikerrel.

Feltettem a kérdést az Akvakertész fórumon is, de ott is tanácstalan volt mindenki. Esetleg gombára gyanakodtak. Sajnos ha lassan is, de ez a “dolog” egyre csak gyarapodott. Lassan egy másik fán is elkezdtem látni a kezdeményeket.  Érdekes módon, szinte egy mozdulattal le lehetett tépni a fáról, de ahogy a képen is látszik, minden kis gumóból ilyen hosszú szál akart nőni.

A kíváncsiság nem hagyott nyugodni, úgy hogy hagytam még nőni. Egyre hosszabb spirál alakú szál képződött belőle. Amikor elérte a kb 5 centimétert, letéptem. Nagyon könnyen lejött. Sajnos a mikroszkópom, amit a középiskolában a biológia tanárnőmtől kaptam (kézcsók innen is), hosszú-lejáratú kölcsönben maradt apámnál… 🙂 . Pedig most szívesen megnéztem volna egy kicsit nagyobb nagyításban, hogy mit látok. El is játszottam a gondolattal, hogy veszek egy ilyet.

Végül elhessegettem a frissen jött pénzköltési lehetőség gondolatát. Sajnos a műszaki kütyükkel úgy vagyok, hogy ha egy kis hasznosságot is látok bennük, máris venni akarok egyet. Éppen ezért ki is írtam a postaládámra, hogy semmilyen reklámújságot nem kérek, mert előfordult olykor, hogy egy jobban sikerült Media Markt katalógus kiforgatott a vagyonomból. 🙂

Szóval a lényeg, hogy nem néztem meg mikroszkóp alatt, de a következő vízcserénél kipróbálhattam végre én is az Easy Carbo algaölő képességét. Miután a víz lejjebb került, mint a fertőzött felület, egy fecskendőbe az akvárium napi adagját felszívtam és a két fertőzött ágat meglocsoltam vele. Ezután pár percig hagytam hatni, majd feltöltöttem az akváriumot.

Másnap estére az alga, vagy nevezzük aminek akarjuk, fehéredni kezdett.

Ahogy nézem az Easy Carbo valóban remek algaölő szer. Ellentétben más algátlanítókkal, ez csupán a szer “mellékhatása”, hisz valójában a Carbo olyan szénforrás, melyet csak a magasabb rendű növények képesek hasznosítani. Ezáltal előnyt szerezve az algákkal szemben. Ugyanakkor bizonyos koncentrációja bizonyítottan algaölő hatású is. Arra kell vigyázni, hogy ez a tömény koncentráció a vízinövényekre is ártalmas lehet. Tehát az ilyen kezelésekkel csak óvatosan!

Sokan úgy tudják, hogy a Carboban glutaraldehyde van. A hatás mechanizmus hasonló, de szabadkereskedelmi forgalomba ilyen terméket nem lehetne hozni. A Seachem Fluorish Exelben és az Easy Carboban a glutaraldehyde polimerizált izomerje található, amely nagy koncentrációban sokkal kevésbé káros az élő növényi szervezetekre és ezáltal nem okoz katasztrófát az esetleges túladagolása sem. Az izomer ugyanakkor rendelkezik a glutaraldehyde összes előnyös tulajdonságával.

Nos a kalandom az Easy Carbo – nem rendeltetésszerű – használatával sikeresnek bizonyult. Viszont, hogy mit irtottam ki vele és hogy vajon mitől nőtt az akváriumomba, azt nem tudtam meg. Ez baj, mert az okot egyelőre nem sikerült felfedeznem. Ez pedig magában hordozza a lehetőségét annak, hogy az “alga” esetleg visszatér.

Egy tipp a post végére: Érdemes az üvegporlasztók takarítása után, egy kis Easy Carbot  önteni a kerámiára! 😉

Share This

About the author

31 comments

  1. Zottyom

    Érdekes, én a HAPPY-LIFE nevezetü folyékony tápra tértem át a sera után és az ecsetalgák kezdtek elkopni, most már kivillant a háttérkép is amiröl már el is feledkeztem. Viszont azóta az egyik vizinövényem (Hygrophila corymbosa) levelei úgy néz ki mint a sajt, apró lyukakkal, de nem mindeggyik levél. Erre varjatok gombot.

  2. Laci79

    Én is Happy Life carbo-t és Happy plantot használtam, amíg volt miért.
    Ugyanis történt az. hogy a gyárilag megadott adagot adtam a vízhez mindkettőből, és minden növényem kipusztult.
    Az is igaz, hogy algám se maradt, de növényem sem.
    Lassan minden levél lyukacsossá, majd üvegszerűvé vált.
    A vízi hortenziám szemlátomást ment tönkre.
    Egy majd’ két éves echino-m is megadta magát, kocsonyává aszalódott a rizómája.
    Tegnap dobáltam ki a maradék cafatokat a vízből.
    Amíg a halak trágyáztak nem volt ilyen gondom:(


  3. Post author
    Nigro

    Laci79: a Happy life és az Easy life nem ugyanaz ám. A Happy az Easy klónja. Akik használták mindkettőt, elég nagy különbséget éreztek köztük. 😉
    Mellesleg más problémák is lehetnek, de ennek kiderítésére az akvárium egyéb paramétereit is tudnunk kéne. (Világítás, CO2, szűrés, stb)

  4. Laci79

    Az akvárium 80l. Nagynyomású CO2-t nem használok, A világítás 0.7watt/liter powercompact 6500k, talán sylvania.
    Szűrés Eheim Liberty 2042 akasztós és Atman belső szűrő.
    Talaj bazaltzúzalék, alatta vörösagyag golyó folyami homokkal keverve.Eredetileg nem növényes akváriumnak készült, a halak voltak a fő szempont.
    Csupán kósza gondolat volt, hogy jobbá tegyem növényeim életét, de megbántam.
    A flórát néhány tő crypto, indiai vízicsillag, egy echino, microsorium és moha alkotta.
    Eme szerek használata elött győztem ritkítani a vízicsillagot, a crypto és micro burjánzott, az echino pedig kezdett mindent kiszorítani(elajándékozási sorba került).
    Ha kedvem lesz növényesíteni az akváriumot, biztosan kerülni fogom ezeket a szereket, bár több ismerősőm áradozott a Happy Life termékekről, hogy isteni csodaszer, és ennek hatására próbáltam ki.
    Megbántam..
    Amúgy tudom, hogy a szűrésem nem a legjobb, sőt…de négy évig semmi problémám nem adódott ezzel, a flow jónak tűnik, mindenhol jól megmozgatja a vízet, nincs holt terület.
    Minimális szinten jelen volt az alga, nem zavaró módon rövid ideig, az akvárium indításakor.

  5. jojo

    Hali!

    Nem feltételezem, hogy a Happy Life profito (mert gondolom arról van szó) gondot okozna.
    Én az EI mellett eleinte azt használtam, semmilyen pusztulás nem volt.Most is bármikor be merném adagolni a GA tápok mellé, pedig több hónap munkája van az aksiba.

  6. Laci79

    Happy Life Happy Plant és Carbo amiket használtam. Igazából nem tudok mire gondoloni, egyik napról a másikra indult be a növények tönkremenetele.
    De mint fentebb írtam, nincs már algám 🙂


  7. Post author
    Nigro

    Nem kell a wc-be önteni. 😉
    Az történt nálad, hogy a Carbo hatására a növények elkezdtek nőni és tápanyagot elfogyasztani. A Káliumból fogytak ki a leghamarabb. A legegyszerűbb, ha ezt pótlod, vagy olyan tápra térsz át (a Carbo mellett), aminek ismert az összetevője. Ezáltal tudni fogod, hogy miből mennyi van a vízben.

    Ez most számomra nem teljesen világos, hogy esetleg csak Carbot használsz? Az önmagában csak szénforrás. Nem tartalmaz egyéb tápanyagot.
    Káliumhiány? = K2SO4 vagy ADA Brighty K.
    vagy áttérsz másik (ismert összetevőjű) táp adagolásra.

  8. Holyhand

    Az algafaj azonosításában segíthet az http://www.algaebase.org/ site, 125 ezer algafaj van megnevezve itt. A helyzetet megkönnyíti, hogy fonalas algáról van szó, szabad szemmel látható, ezért a fénymikroszkóp használata opcionális a morfológiai azonosításban. Számítógépes programok is sokat segíthetnek az algák azonosításában. http://www.rbgsyd.nsw.gov.au/science/Plant_Diversity_Research/australian_freshwater_algae/algkey
    az utóbbival bezonosíthatjuk a családot, amibe az alga tartozik és rákereshetünk az algaebase.org-al a faji mengevezésekre és képekre.

  9. sizsak

    Hello Nigro! Kiprobaltam a cikkben ajánlott ötletet. Nekem sajnos a hátterem kezdett vállalhatatlanul algásodni. Másfél hét után teljesen kezd eltűnni!!! Tényleg jó ez a szer.

  10. jelzin

    laci79″amig a halak trágyáztak nem volt ilyen gondom”Ha megszüntetted a halakat az a baj,foszfátot és nitrátot nem tartalmaz a tápod!Szerintem!

  11. ádám

    Szia kérdezni szeretnék hátha tudtok segíteni.Akváriumba tettem egy fát amit akvarisztikai szaküzletben vásároltam kicsit hasonlít a Red Moor fához és a fából felül 2-3cm kinyúlik a víz fölé.Na ez a rész elkezdett penészedni:-( kivenni nem nagyon szeretném mert egy kővel lett rögzítve és már jól körbeültettem növényekkel.Nincs esetleg vmi ecsetelős megoldás vagy bármi amivel megszüntethetem a penészesedést anélkül hogy ki kelljen vennem a fát és le kelljen vágnom belőle?üdv: Ádám

  12. Péter

    Szia Nigro,
    Érdeklődnék, hogy hogyan járjak el ezzel a szerrel, ha elég sok növény levele már igen algás. Adjam ezt be és várjak türelmesen, amíg megszűnteti az easycarbo az algásodást, és a meglévő algát elfogyasztják az oto-k és garnik?
    VAGY érdemes levágni a nagyon algás leveleket, még ha a növényt csúnyává is teszem ezzel…

    Köszi,
    Peti

  13. Laca32

    Hello!

    Ugyanilyen problémával küzdök Én is , de már az itt olvasottakból tanulván
    azt hiszem sikerül megoldani ill.
    Egy nagy kérdésem lenne.
    Bruttó 500 literre mekkora világítást ajánlanátok?
    Akvárium tetőm van csak így tudom megoldani…
    4x55w Daylight Compact csőre szeretném átalakítani a mostani 3x36W-ot.
    Mennyire járok messze az igazságtól?

    Köszi 🙂
    Laca

  14. Laca32

    Köszi, akkor úgy állok neki a kialakításának , hogy akár 6 is elférjen…
    Esetleg ha 80W-os 10.000K csövet teszek bele,esetleg 2-2?
    Vagy ezzel felesleges is játszani? Ahogy olvastam 8000K használ Amano
    de nem szeretnék mixelni lehet rosszul emlékszem….
    Szép estét!
    Laca


  15. Post author
    Nigro

    A 10.000 már sok. 8000K még belefér. Mi inkább a 6500-at szeretjük. Amit Amano használ, az egy spéci fény. Itthon nem lehet hasonlót venni.

  16. Laca32

    Köszi Nigro nem fogok kísérletezni , betartom a játékszabályokat.
    Mivel számoljak mennyire melegítené a vizem? Erről van valami tapasztalatotok?
    Hogyan számoljak a hellyel, kell még egy hűtőnek helyet hagyni?
    Nem használok se fűtést se hűtést. állandó 26-27 fok van az aksiban…
    A válaszod előre is köszönöm 🙂
    Laca


    1. Post author
      Nigro

      Az erős fény igencsak tudja melegíteni a vizet. Főleg a nyári időszakban fontos, hogy a víz hőfoka 28, max 30 foknál ne legyen magasabb huzamosabb ideig, mert a meleg vizet a növények nehezen viselik el. Általában hűtőventilátorokkal lehet annyira szellőztetni, hogy ne menjen nagyon fel a víz hőfoka.

  17. Laca32

    Tegnap sikerült átállni 4x55W-ra 🙂
    26ról 27re ment fel a hőmérséklet úgy , hogy a tetőben vannak az előtétek…
    Hagytam helyet direktbe még egy előtétnek sőt ,még 2 kicsi ventilátor is befér 😀
    Ahogy számoltam bruttó 487 L az aksi ,lejön az aljazat, a gyökerek ami elvisz 40-50 litert,
    megvan már 0,5 Watt / liter.
    Akkora a víztömeg ,hogy soha nem volt gond a hőfokkal, mikor diszkoszoztam is fűteni kellett
    Rosszabbra, melegebbre számítottam kellemes meglepetés volt 🙂 Ez Király 🙂
    És köszi az ötletet , jó és jók a cikkek 😉

    Laca

  18. Szilárd

    Szia Attila! Van egy 100×40 algás/moszatos hátterem. Most tenném rendbe nulláról az aksi. A kérdésem, ha carbós spricnivel lefújom a hátteret, hagyom 20 percet hatni, majd megint kimosom, akkor utána rendbe lesz idővel vagy lenne még tennivalóm? Köszi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.