Egy kis szolgálati közlemény, hogy ne maradjatok le semmiről! A Facebook nemrég több átalakítást is végzett az oldalán, ennek részeként megváltoztatta például a posztok láthatóságát is az üzenőfalakon.
Egyre többen követtek már a Facebook-on is, amit köszönök szépen! Viszont talán van akinek már feltűnt, hogy az üzenőfalán néhány általa követett oldal megosztásai, bejegyzései mostanában nem jelennek meg. Ez nem azért van, mert eltűntünk!
Két hete átállították a rendszert a Facebook szakemberei, és elkezdték interakció alapján szűrni a posztokat, tehát automatikusan csak azt látja a felhasználó, akivel vagy amivel már bármiféle interakcióba lépett. Azt, hogy ez pontosan mit jelent, mi alapján számítják, nem lehet tudni (valószínűleg kommentek, lájkok, és megosztások alapján), de tény, hogy bizonyos oldalak így kijjebb szorultak a falakról. Ez leginkább azoknak lehet fontos, akik inkább passzív olvasók, nem szoktak kommentelni, lájkolni.
Jó hír viszont, hogy meg van a megoldás, csupán pár kattintással megoldható, hogy ismét minden bejegyzés láthatóvá váljon. Ehhez csak annyi kell, hogy az üzenőfalad felső részén a Legfrissebb menüt legördíted és a “Beállítások szerkesztése” pontra kattintasz. A megjelenő ablakban a “Minden ismerős és oldal” bejegyzéseinek mutatását kell kiválasztani és Mentés.
A másik megoldás, hogy tessék aktívkodni, lájkolni, kommentelni.





