Akváriumaim

A szén legyen veletek

Nem is olyan rég, oknyomozó post készült az aktívszén alkalmasságáról, hétköznapi használhatóságáról. Akkor a hozzászólásokban jeleztem, hogy kipróbálom. Nos tettem egy próbát és az eredmény minden képzeletem felülmúlta…

A külsőszűrőmhöz gyárilag adtak 160g aktívszenet, ezzel tettem próbát. Azt hozzá kell tenni, hogy ez nem a legolcsóbb szenek egyike, sőt.
No de a lényeg, hogy a szén behelyezése után 24 órával már csodálatosan tiszta átlátszó vizem lett. Rá egy napra pedig kristály tiszta. Tudom, hogy azt írtam, hogy az aktívszén egyetlen hátránya, hogy kiveszi a kelátolt vasat is a vízből, de közben azon gondolkoztam, hogy vajon  ez mennyire gyors folyamat lehet. Hisz mi naponta elég durván tápozunk, az is elképzelhető, hogy nem tud annyit, vagy olyan gyorsan kiszedni, hogy ne maradjon elég a vízben a növényeknek. Ahhoz, hogy ezt megállapíthassuk, több időnek kell eltelnie. Legalább pár hétnek, hogy a növények hiánytüneteket produkáljanak. Hiszen sok tápanyagot a növények képesek eltárolni „nehezebb” napokra. Pont ezért van az, hogy valaki vesz a boltban egy szép növényt, beülteti az akváriumába, egy két hétig gyönyörűen nő, majd néhány nap alatt eldobálja a leveleit és elpusztul. Szegény pedig értetlenül áll a dolgok előtt, hisz látszólag minden rendben, úgy gondolja tápanyag is van, pár hétig nőtt a növény és hozta az új hajtásokat  (tartalékból) de aztán egyszer csak vége.

Kicsit elkalandoztam, de ez a példa biztos megesett már mással is, persze régen, mielőtt nem tudtuk, hogy hogyan is tápozzunk, meg világítsunk és egyebek.

Tehát az aktívszénnel kapcsolatban nem vagyunk még előrébb, maximum majd akkor, ha eltelt néhány hét. De előre vetítem, hogy Viktort megkérdeztem és ő már több, mint két hónapja használ egy csomag NA Carbon a nano-ban. Nincsenek hiánytünetei.

Tehát lehet, hogy jó a gondolatmenetem azzal, hogy nem veszi ki olyan gyorsan a vasat sem, mint amennyire masszívan visszatápozunk naponta. Ezt támasztja alá a cseppteszt is, amit 2 nap használat után végeztem. Minimális visszaesést ugyan tapasztaltam, de bőven értékeken maradt a szint.

A másik dolog ami eszembe jutott, hogy az előző szenes postban említettem, hogy az eltávolított anyagok a szén felületén megrekednek. Ezek egy részét (szerves anyagok) a baktériumok lebontják, de sok mindennel nem tudnak mit kezdeni. Gyakorlatilag az akvárium vízének része marad. Ezért mondják, hogy a szenet viszonylag rövid időn belül cserélni kell. Ha ezt a gondolatmenetet követem, akkor két adag szén kell. Az első adagot max 2 napig benne hagyni. Ez kiveszi  a szerves szennyező anyagokat, mely okozhatja a víz sárgás elszíneződését. Eltávolítja a szerves savakat, fehérjéket, hormonokat, antibiotikumokat, vegyi anyagokat stb. A második adag már nem kap ilyen löketű szennyeződést, tehát végezheti a dolgát jóval tovább 😉

Visszatérve az akváriumhoz. Időközben a 4 fénycsövemből kettőt Osram 880-asra cseréltem, mert túl zöldnek éreztem a víz színét és jobban tetszett az a kép amit N-Dee akváriumait szemlélve láttam. Mivel ő is alkalmazta, gondoltam teszek én is próbát vele. Valóban „hidegebb” lett a látvány. Azonban a szén után vissza kellett tennem a 865-ös Osramot, mert akkor meg átesett a ló túloldalára a helyzet. Most 3db 865-ös és 1db 880-as van az armatúrában.

Ezzel az összeállítással úgy érzem, a színvilág tökéletes. Ahogy a fenti képen is látszik, valóban döbbenetesen (na jó… utoljára írtam le ezt a szót…. meghagyom a Fókusznak, meg a Tényeknek… 🙂 ) tiszta a víz. Eddig ilyet csak a japó blogokon láttam.

Csattintottam még párat az akváriumról, bár most elég kócos. Se nyírás, sem egyéb takarítás nem volt. A Ludwigia-t már megszüntettem, és már egyszer a Rotalát is kivettem, de visszanőtt a gaz :).  Ők kikerülnek az akváriumból, mert készülök kicsit átrendezni…

Talán a képeken is jól látszik, hogy a gyep elég szépen bedúsult. Bal elöl Eleocharis parvula, jobbra haladva Eleocharis acicularisra vált. A közelin a gomba szerű szépségek Hydrocotyle verticillata-k. A fára sima jávai moha (Taxiphyllum barbieri) van növesztve és kézzel tépve, hogy természetesebb hatást keltsen.

Tehát az aktív szén bevált, ajánlom mindenkinek. Csakis jó minőségűt javaslok, mert hatalmas különbségek vannak szén és szén között is. Még az is lehet, hogy a drágább az olcsóbb 😉

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

37 Comments

  1. Ezt az aktív szenet én is szívesen kipróbálnám. Csak az a baj hogy ebbe az átkozott városba (Eger) nincs egy normális állatkereskedés. Eddig csak Serra aktív szenet találtam. Van valakinek tapasztalata vele? Nagyon gánya?

  2. Én tegnap vásároltam 1 kg aktív szenet. Az Aquadepo-ban vettem, kimérős dolog, noname zacsiban kaptam, tehát gondolom, nem nagy durranás, de majd kiderül. Az használat oka prózai: Túltápoztam a talajt, és nem bírok a táptól szabadulni. Ismerethiányól fakadóan vettem egy adag gyökértápot, és telenyomkodtam a tajat… erre rá pár napra felbuggyant a vizem. Azóta vízcsere ide, külsőszűrő oda, a barna alga robbanásszerűen szaporodik mindenütt. A növényeimet belepte, a talajt is és az akvárium falát is. Szűrőt, fűtőt, diffúzort, mindent… A fény elvétele sem segített. 3-szor vettem ki az egész talajt, és mostam át alaposan, kézzel szedegettem az apró tápgolyócskákat, amiket tudtam, de nem segített. Úgyhogy tegnap lecseréltem az egész talajt, és a szűrőmbe raktam aktív szenet is. Mindent átmostam (kivéve a szűrőt persze) és most új lappal indulok. Kíváncsi leszek a szénre.

  3. Hali!

    outro

    A Sera szén jó, magam is sok évig ezt használtam, minden típusú vízhez.Miért lenne gány?Csak gazdaságtalan.100 liter vízhez 250 gr. ami kb. 1 literes dobozban van, de, hogy ez ténylegesen hány ml. azt nem tudom.

    Itt egy jó iromány, érdemes elolvasni, több kérdésre választ ad.
    http://www.sera.hu/?base=forum&type=viewtopic&t=24

    Az ADA Na carbon-ról meg jó lenne tudni, hogy hány liter vízhez elegendő a 750 ml.

    A noname szenektől én azért félek.Azért mert valamit akvarisztikai boltban veszel az még nem biztos, hogy jó.Sajna ezt már más is tapasztalta nem csak én.
    Itt nem lenne rossz egy foszfát teszt, és hogy mennyire viszi le a ph-t a savazás miatt.

    Egyébként amennyiben ha a NA carbon többre képes mint a Sera vagy hasonló szén akkor hiába a magas ár megéri ezt venni mert gazdaságos.Egy Mátrix carbon a maga 250 ml-jével megszűr 400 liter tengervizet is, akkor ez elégséges kb. 800 liter édesvízhez is. /általában a szenek gyártói, mindig duplázzák az édesvízhez való használhatóságot a sósvízíhez képest–vagy igaz-vagy nem /

  4. Köszi jojo. Akkor lehet kipróbálom. Csak azért kérdeztem mert a serrának is vannak elég vacak termékei, meg persze jók is. Az ADA-t tényleg jó lenne tudni meddig elég és mennyi vízhez. Valakinek tapasztalat? Mondjuk Viktor? 🙂 😉

  5. Ezt tényleg jó lenne tudni mert akkor magam is azt venném ha ár- értékben verné a S.Mátrix carbont.Mert azért elgondolkodtató az, hogy kb. 65ml-t használok a Mátrixból 90 literhez. A Seránál meg 450 ml-t kellene ehhez a vízmennyiséghez.
    A Seránál ez nekem kb. 3600 Ft-ba kerülne, így meg 620 Ft.!!

  6. Skacok, a nano akiba betettem úgy ahogy van a doboz NA Carbont. Ez is szűrőanyag. Miért kellene máshogy bánni vele mint mondjuk egy kerámia hengerrel, vagy egy biolabdával. Persze más a funkció, de egy tálca szűrőanyagnak felel meg a kb 750gr. A 20 literes nanom alatt ez van csak. Nincs tápanyaghiány, pedig ha a túl sok aktívszén baj lenne hát itt előjönne a 20 litereshez képest.

    Szóval NA Carbon esetén nem kell bonyolítani. Megveszed a csomit. Benne van egy hálóban és beteszed a szűrőd egyik tálcájába.

    Jojo is írta és Nigro is említést tesz róla, hogy jó minőségű aktív szenet használjatok. Most nem csak az ADA-ról beszélek, de a mindenféle kimérős dolog nem az amiről a cikk szól. Sera, Tetra, Eheim… nem hiszem hogy egy kategória lennének a fenti NA Carbon aktív szénnel. Sajnos az országban nem nagyon kapható más márka és sok profi gyártó nincs jelen. De érdemes körbenézni. Ha pedig nincs kedved utána járni az ADA NA Carbon most már mindhármunk akváriumában bizonyított. Balázs új nano akija alatt is van. Én most teszek a nagy akvárium alá is.

  7. Ati a fotóidon besz**ok 🙂 most érzem azt amit annak idején a nagylány mutatott. És amiért kedvet kaptam a növényezéshez. Nagyon szép fotók. Üdezöld növények, elképesztő színű halak. Gratu. 🙂 — a franc a pofázmányodat.

  8. Sziasztok! Már régóta használom az aktív szenes megoldást, mert olcsóbbnak és hatékonyabbnak bizonyult a SZAT Clear-Waterjénél. Szóval a kimért noname szénet használom a külső szűrő egyik tálcájábvan. Az eredmény a fentiekben leírtakkal megegyezik: szép tiszta átlátszó víz. Lehetséges, hogy az ADA termék hatékonyabb, de van egy nagyon fontos hátránya: sokkal drágább, szóval nálam a drágább az tényleg a drágább.

  9. Nem tudom, hogy hogy tudod a SZAT-ot az aktívszénnel összehasonlítani. A SZAT a nitrátot veszi ki a vízből, a másik sarkosan fogalmazva mindent, csak azt nem. Itt olvashatsz bővebben róla http://akvarisztika.budapet.hu/2009/12/21/mi-fan-terem-az-aktivszen/ . És itt az is le van írva, hogy miért drágább az olcsóbb szén 😉

  10. A SZAT valóban a nitrát csökkentés miatt került az aksiba, de használata mellé társult egy csodálatosan tiszta víz is. Később a SZAT nélkül is sikerült a nitrit és nitrát szintet normális értékre hozni, de nem volt teljesen tiszta a víz, és emiatt próbáltam ki a noname aktív szénet. Bejött.

  11. Nagyon gizda.

  12. Én most lógattam bele a 60 literes aksimba 100g aktív szenet (noname). Szerintetek?
    Red cherry garnik vannak benne és galaxy razbórák 4 db.

  13. Hát elég kis jószágok, de talán nem kapja ki őket! 🙂
    ( Nem lesz gond )

  14. Hello!
    Az aktív szenet lehet egyébként vhogy. regenerálni? (Mint mondjuk a szat-ot?)

  15. Hali!

    Házilag ez nemigen fog sikerülni, valahol, úgy olvastam, hogy 5-600 fokon kell izzítani,(ha még jól emlékszem vákuumban) továbbá vízgőzzel, meg mikrohullámmal.
    Kerti tűzhelyen próbáltam boronatárcsán izzítani de nem „javult” meg.

    Tehát sütőben sem fog menni.
    Sajna mindig újat kell használni.

  16. Sziasztok!

    Egy aktívszenes írást olvasgatva felmerült bennem, hogy leteszteljem egy foszfáttesztel az aktívszenemet. Én az Aquadepo-ban vettem, kimérős formában. Jelentem, ez a szén eregeti magából a foszfátot! Én meg csodálkozom, hogy miért algásodik a vízem erőteljesen… Valószínűleg foszforsavval kezelték, és így ez a szén akváriumba alkalmatlan 🙁 Kidobott pénz volt. Aki hasonló, kétes eredetű szenet használ, annak melegen ajánlok egy foszfáttesztet hozzá. Szemmel láthatóan kékíti a reagenst!

    Van valakinek tapasztalata más szenekkel? Jelen esetben az olcsóbb szén drágább lett 🙁 Viszont továbbra is szeretnék aktívszenes szűrést, csak jó minőségű szénnel, megfizethető áron.

  17. Ez így van, a régieket és a gagyikat foszforsavval maratták, a mostaniakat meg kénsavval és egyebekkel.

    Jó a Sera, a JBL, az ADA az Eheim, a Seachem, és talán egy két no name..

    A megfizethető árt azt privátban, de ha megnézed a webshopokban az ár- liter- felhasználási mennyiség arányt akkor ki tudod számítani.
    (ha ezek fel vannak tüntetve)

  18. Nem feltétlen idekapcsolódik, de máshová se 🙂 Szóval mi a helyzet, a rovarírtó szerekkel? Nálam pl. a hálószobában van az akvárium, most tető nélkül (eltörtem…), és estére mindig bekapcsolom a VaPe elektromos szúnyogirtót, aminek érzem a szagát. Nem ismerem a működését, de gyanítom, hogy mérget bocsát ki, ha döglenek a szúnyogok tőle… nem veszélyes ez az akvárium lakóira, mint beoldódó levegő?

  19. Nato: én óvatosan bánnék ezzel. Nem mindegy, hogy szúnyogirtó vagy szúnyogriasztó. Egy ismerősöm mondta nemrég, hogy az általa használt szúnyogirtó leírásában fel is van tüntetve, hogy akvárium közelében nem használható. Olvastam már történetet légfrissítőtől lemérgezett tengeri akváriumról is, szóval szerintem itt is előfordulhat ilyen.

  20. hmmm. Szúnyogírtónak gondolom, mivel a szúnyogok nem riadnak meg, legalább is az arcukon és a viselkedésükön én nem látom hogy félnének. Ráadásul reggelre kimúlva találom meg őket. Nem gondolom, hogy ijedtükben szörnyethalnának… Bár jelenleg épp nincs se hal, se garnéla az akiban, csak csigák, de így most várok a betelepítéssel amíg lemegy a kánikula, vagy felrakok szúnyoghálót inkább…

  21. Off: nálam semmi probléma nincs az elektromos szúnyogriasztó/irtóval működik az aki mellett mindenki jól van,.

  22. Hát..outro én is Egri vagyok!Én MÉG ilyen komolyan nem foglalkozom az akvarisztikával,de tervezem.
    Szenet még nem próbáltam,de miről is beszélek én hiszen még csak 1,5 hónapos 40l akim van..:D
    Tervezem hogy veszek egy 112 literes szettet.Véleményt kaphatnék róla? Kösz!Üdv!

  23. A szettek gyárilag nem alkalmasak növényezésre, de halat és kis fényigényű növényt tarthatsz benne. Ha növényezni is akarsz, akkor vagy nem veszel ilyet, hanem külön-külön megfelelő alkatrészeket, vagy mindent átbarkácsolsz rajta.

  24. Mire gondolsz?Miért nem alkalmasak?a fény?a szűrő?amúgy ezt a házi készítésű Co2-t megcsináltam,az nem baj ha nem volt itthon porlasztókő,és 1 szivacsot raktam a végére?Vagy esetleg ha belső szűrőre kötöm levegő befecskendezése helyett(bár úgy kicsit hangos)?

  25. Ja,és még azt hagy kérdezzem már meg,hallottam arról hogy szőlőtőkét lehet berakni az akváriumba,mint dísz,erről mondanál nekem valamit?Kösz!Üdv!

  26. Szia! Az akvárium szettek, pontosan a fény és a szűrő miatt nem alkalmasak high tech növényezésre. Egy 112l-es akiban általában 36w-os cső van összesen, ez magas fényigényű növények tartására nem a legalkalmasabb. A szűrő is elég gyenge és belső szűrő, ez azért gond mert nem mindenhova kerül a növénytápból és a kialakulnak pangó területek, itt fog először jelentkezni az alga. A kicsi szűrőfelület miatt, lassabban bontja az ammóniát és a többi anyagot. Ha cseréled a tetőt, a szűrőt akkor meg nincs értelme szettet venni, hanem egyenként külön-külön megvenni mindenből a jobbat.
    A szivacs azért nem a legjobb, a porlasztókő se, mert nagy bubikat csinál amik nagy eséllyel egyből fölszállnak, és nem oldódnak be, a szűrőre kötni jobb megoldás már, de nem a legjobb.
    Javaslom hogy keresd fel a http://www.akvakertesz.hu forumot, ott és itt a blogon is már le van írva szinte minden, ami egy növényes akvárium elindításához szükséges.

  27. Jól kiszárított szőlőtőkét, alapos mosás és áztatás után betehetsz az akváriumba.

  28. Sziasztok! Szólnék néhány szót szén ügyben,lehet csinálni nagyon jó kis aktívszenet házilag is nem kell mocsok drágán megvenni. A módszer a következő mogyoró, juhar vagy egy szőlőtőke fáját tűzbe kell tenni, majd amikor vörös parázsként izzik ki kell venni a tűzből és levegőtől elzárva ki kell oltani. A levegőtől elzárás a legfontosabb,mert az oxigén megvonásos oltás következtében keletkezik az aktív szén. A három fafélét pedig azért tudom ajánlani,mert régen ezeket már próbáltam.

  29. A recept egyébként a szervetlen kémia tanáromtól származik,aki megszállott akvarista. 🙂

  30. Hogy oldod meg a levegőtől elzárás? 🙂

  31. Szia! A levegőtől elzárást úgy oldom meg, hogy a parázsló fadarabokat egy kisebb fémedénybe(2-3liter) rakom, majd ezt vizes agyagra teszem és leborítom egy sima bádogvödörrel, amit jól bele nyomok az agyagba és a szája körül jó vizes kézzel elkenem az agyagot. Másnap reggelre készen van a tuti 100% bio aktívszén. Én az agyagot egy kiszuperált tepsibe szoktam rakni,de lehet fóliára vagy lavórba, még a virágágyás végébe is rakható,csak jó vizes legyen a föld. Ezután begyűjtöm a megfelelő méretű darabokat és mehet a szűrőbe vagy ahova kell. Előnye,hogy mindig lehet frisset gyártani,és nem döglik be a dobozba.

  32. Az esőztetőt érdemes meghosszabbítani, hogy a sodrás ne legyen akkora? A CO2 porlasztót pedig az esőztető alá tegyem?

  33. Heló.
    köszi a válaszokat előre is.

  34. Inkább fúrj nagyobb lyukakat rá. A porlasztót a túloldalra tedd, ahol lefelé megy az áramlás. Hatásosabb 😉

  35. Heló
    köszi.

  36. Heló!
    A kifúrt esőztetőt hová kell rakni a víz alá vagy fölé, és a lyukak merre álljanak felfelé vagy oldalra vagy merre? (belsőszűrőm van)

    1. Úgy gondoltam, hogy a már meglévő lyukakat tágítsd. Az esőztető legyen a víz alatt pár centivel és enyhén nézzenek felfelé.

Hozzászólás a(z) jojo bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük