Vizes csemegék

AGA Aquascaping Contest 2009 I.

2009.11.26.-án nyilvánosak lettek az AGA Contest 2009-en indult akváriumok képei. Bár az oldal még nagyon túlterhelt, azért szép lassan meg lehet nézni a képeket.
Külön öröm, hogy végre magyar akváriumok is indultak. A versenyen ismét az ázsiaiak taroltak, persze nem érdemtelenül.

1st

 

A kis akváriumok kategóriájában két magyar résztvevő is megmérettetett.
Egy 20 literes akival Viktorlantos és egy 25 literessel Levinen.

105

“Memorable Night”

A bírák a kis nanót igen attraktívnak egészségesnek, a valódi méreteinél nagyobbnak tűnőnek ítélték.  A HC és a Pogostemon állapotát azonban  kifogásolták, valamint a fák elrendezésével nem voltak 100%-osan elégedettek.  Megkérdeztem Viktort, hogy elégedett-e az akváriumának értékelésével?

Viktorlantos: Jogos kritikákat kaptam, az alapján amit írtak csak szebb lenne az összkép. Részemről a zsűri véleménye rendben volt.

Levinen akváriumánál különösen értékelték a hardscape-t és a növények remek kondícióját. Jason Baliban a bal középen elhelyezkedő fát érezte erősnek, Balin Shaw pedig a Bolbitist szívesebben látta volna hátrébb. Karen Randall mindennel nagyon elégedett volt.

9

“At The River Side”

Levinen: Teljesen meg vagyok elégedve a kritikával, nagyjából ezt szerettem volna hallani. Ami kritikát kaptam azzal eddig is tisztába voltam.

A kategória 3. helyezettje a lengyel Konrad Szumilas lett, Hobbittanyájával.

243

“The Hobbits weed”

A bírákat egyöntetűen elbűvölte a kompozíció és az ötlet. Valóban az egyetlen olyan megoldás, amikor nem művi a mű. Hisz a Hobbitok egyek a természettel. 🙂

A második helyen a japán Yushima Bunkyo-ku akváriuma végzett.

553

“A Breezeway In The Valley”

Az akváriumot jól ismerjük, hisz benne volta az IAPLC 2009 top 27-es listájában. Itt is remekül szerepelt.
A bírák dicsérték egyediségét és hogy jóval nagyobbnak tűnik valós méretéhez képest. Talán csak Balin Shaw kritizálta a bal oldal fát, hogy nem illik annyira a kompozícióba.

A kategória győztese a portugál Filipe A. Alves Oliveira akváriuma lett.

A bírák egyöntetűen teljesen elégedettek voltak az alkotással. Kiemelték a szép csavarodó ágakat, a helyes kőelrendezést és az ízléses növényválasztást. Valóban profi munka minden szempontból.

A fűszerű növények közé futtatott Hydrocotyle nekem is nagyon tetszik. Nálam is hasonló elrendezésben van.

Filipe nem először kápráztatja el a zsűrit. Biztos sokan emlékeznek néhány éve készített fa kompozíciójára.

PMvagy a gyönyörű blyxa erdejére.

AR

FAO valóban figyelemre méltó akvakertész. Talán Európában az egyetlen, aki képes felvenni a versenyt az ázsiai versenyzőkkel.

Blogját érdemes követni. Ritkán postol, de akkor mindig valami csodával rukkol elő 😉

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

Szintén kedvelheted

8 Hozzászólások

  1. Még egyszer gratula a magyar résztvevőknek! Csodás akváriumaitok vannak. Csak így tovább! 😉

  2. Illetve voltak, hisz Levi kis nanoja már átalakult :), de szerintem Viktor is újrarendezi a közeljövőben…

    Én is gratulálni szeretnék és remélem a magyar nevezők száma csak nőni fog.

    Szerintem a 2015-ös versenyre már nevezni fogok… 😀
    Na jó nem, jövőre én is szeretném ott látni az egyik akváriumom.

    Hajrá akvakertészek!

  3. Néder Ati is szerintem már holnap újrarendezi, hisz az csak röpke 200liter… 😀

  4. Tényleg átrendeztem! De honnan tudtad? 🙂

  5. Amennyire vártam már, hogy végre eredmény hirdetés legyen, annyira csalódott voltam amikor csütörtök hajnalban megnéztem az akváriumokat!
    Csapnivaló egy felhozatal volt!
    Ezzel nem rátok célzok srácok!
    Gratula mind az 5 Magyar indulónak!

  6. Véleménynek elfogadom, de kifejthetnéd, hogy mihez képest volt csapnivaló a felhozatal és mire számítottál?
    A többiek nevében is köszi a gratulációt 😉

  7. Én is szeretnék gratulálni Nektek!

    Kezdő létemre, nekem is egy kicsit csalódás volt (persze nem rátok gondolok :)). Lehet, mert már sok képet nézegettem, de idén szerintem nem volt olyan nagyon eget rengető újítások (lehet hogy a növények terén igen, csak az én kezdő szemem nem látta), mintha nagyon sok “sablon elrendezés” visszaköszönt volna. Régebben, mintha kicsit izgalmasabb lett volna, olyanokra gondoltam, mint ami feljebb is van, egyedi:
    – Filipe fa kompozíciója,
    – víz alatti vízesés,(bár az ADA 2007 volt)(Chen Huang Jen, Taiwan )
    – Little Green Hill by Vladimir Rastovac
    – Apiwat Apiwatsayree, Thailand (ADA 2007)
    – Fumio Shiga, Japan (ADA 2007) (elfektetett fa kompozíciója)
    – Peter Kirwan (IRELAND), (ADA 2008)
    – ISLAND by Plamen Teodosiev Petrov (AGA 2006) (gömbőc)
    …stb. és még sokan mások 🙂
    Amúgy mi a különbség az ADA és AGA között (versenyügyileg)?

    Még egyszer gratulálok! 🙂

  8. “Amúgy mi a különbség az ADA és AGA között (versenyügyileg)?”

    Röviden? Ég és föld….
    Az ADA verseny a növényes akvarisztika hazájában Japánban kerül megrendezésre. Ez a verseny a növényes akváriumok Oscar gálája.

    Az AGA egy jó verseny de manapság egyre több hasonló kaliberű megmérettetés van. Egyébként amerikai verseny egy növényes szervezet rendezi évről évre.

    Az ADA versenyen minden esetben sokkal durvább akváriumok jelennek meg. Érdemes az idei első 27-et átnézni és meglátod miért.

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük