Halak

Apistogramma cacatuoides, avagy sügérezni növényes akiban is lehet

A 200 literes akváriumom halfaunájának tervezése közben bukkantam erre a gyönyörű Dél-Amerikai törpesügér fajra. Miután jobban utánaolvastam, kiderült, hogy egy igen békés, de annál színpompásabb halról van szó.

Egy törpesügér tenyésztő ismerősömtől sikerült szereznem is egy „Orange Flash” hímet, aki azóta is a „Big Boss” címet viseli az akváriumban. A  párja, szintén igen színpompás lakója a medencének, azonban az ő színei inkább csak íváskor élénkülnek meg.

Az Amazonas álló, vagy lassan mozgó szakaszairól származó fajt, már 1951 óta ismerjük. A hím eléri a 8-10 cm-es hosszt. Pózoláskor lenyűgöző látványt nyújt.

A nőstények 5 cm körül érik el kifejlett méretüket.

Más halakkal igen békések, kivétel ez alól az ívási időszakuk. Ilyenkor féltve őrzik az ikra és a kikelt apróságok körüli territóriumot. Továbbá a saját tapasztalatom az, hogy a hím nem tűr meg még egy hímet az akváriumban.

Tartásukról annyit érdemes tudni, hogy kedvelik a lágy, 1-15 Nk keménységű vizet, de a kereskedésekben fellelhető, beakvarizált egyedek, sima csapvízben is sikeresen leikráznak.

Nem történt ez másképp nálam sem. Kinéztek maguknak egy pofás sziklarepedést és az alatta levő kvarchomok aljzatot, szorgalmas munkával elhordták. Az így kialakult barlangba rakta le a nőstény a petéit. A drágaságok megtették nekem azt a szívességet, hogy ezt a barlangot pont a frontüveggel szemben alakították ki.

Így kényelmesen, a fotelból nézhettem, hogyan őrzik eleinte az ikrákat, néhány nap múlva pedig a kicsiket a gondos szülők. Sajnos az első néhány ikrázás nem volt sikeres. Az első ki sem kelt, a másodikat másnapra felfalták. Sajnos ezt többször olvastam, hogy társas akváriumban a többi hal megzavarja az ifjú szülőket és ez általában ilyen katasztrófákhoz vezet. Mivel nem tenyészteni szereztem őket, hanem gyönyörködés céljából, ezért eleinte nem különösebben bosszantott ez a dolog.

A harmadik alkalommal már egész ügyesen bántak a kicsikkel. A hím is és a nőstény is szorgalmasan hordták vissza szájukban az elbóklászó apróságokat. A frissen kikelt lurkók, néhány napig csak a szikzacskójukból táplálkoznak. Ez a”pocak” szép lassan elfogy és nekiállnak élelem után kutatni.

Lusta vagyok, de ezt már mondtam. Azt gondoltam, hogy valamelyik csoda mikro haltáp megfelelő lesz nekik. Sajnos ez nem jött be. A halak szép lassan ismét elfogytak.

Lassan bosszantani kezdett a dolog, ezért a következő ikrázást már felkészülten vártam. A nagy akvárium vizével feltöltöttem egy 20 literes akváriumot. A kikelt és éppen már elúszkáló kicsikből néhányat egy levegőztető cső segítségével egy vödörbe, majd onnan a 20 literes akiba helyeztem át.

De ezzel nem volt vége, ugyanis tökéletes időzítéssel sikerült sórákot is keltetnem, ami az ilyen pici halak első számú eledele. Baromi büszke voltam magamra, ugyanis az átmentett halakat gond nélkül sikerült felnevelnem. Sajnos a szülők szépségét nem érték el, de ez mégiscsak saját tenyésztés.

Amint látjátok, tartásukban és tenyésztésükben nincs különösebb ördöngösség. Nálam egy élő tubifex „kúra” után, szinte biztos volt, hogy a nőstény beikrásodott. Az átemelt és megfelelő eleséggel nevelt kicsikből pedig minimális volt a veszteség (asszem 1 db).

Aki esetleg azon töri a fejét, hogy növényes akiban valamilyen színpompás, közepes termetű halat tartana, bátran ajánlom neki a Kakadu törpesügéreket.

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

30 Comments

  1. Jaj de jó kis írás, és megint azok a szép képek! Az apistok az egyik kedvenc halaim, ezekkel tényleg fel lehet dobni az akvárium faunáját.

  2. Gratulálok a kis sügikhez és a képek is tényleg nagyon szépek. Milyen macro obival követted el az ivadékos képeket, sigma 105mm?

  3. Nagyon jó bejegyzés és képek, mint írták előttem is, irigyellek 🙂

  4. Nagyon szép kis halacska, nekem is van egy pár pont ilyen narancsból! Ami viszont a kérdésem lenne, hogy milyen növénnyel futtattad be a talajt, mert nagyon tetszik? 🙂

  5. Ez van, meg a Ramirezi (tudtok más ilyet?). 🙂 Tényleg érdemes lehet a növényes akváriumot a szokásos rajhalak vagy algaevők mellett ilyen „másként viselkedő” fajokkal színesíteni.

    A Ramirezi hímek sem férnek meg egymás mellett…

  6. A macro képek egy Nikon 105 VR-el készültek. Sajna az obi többet tud, mint én 🙂 Ráadásul annó, amikor a képek készültek, még nagyon ismerkedtem a Nikonnal. (N-Dee biztos észrevette, csak nem akarta szóvátenni), hogy az első képen nem a szemen van az élesség 😉

    Az egyik képen Glossostigma van, de van közte Eleocharis parvula is.

  7. Sziasztok!
    nagyon szépek a halaid Nigro!
    én is csak ajánlani tudom mindenkinek az apistogrammákat, mert az egyik( ha nem a legszinesebb ) halcsalád.
    Keymaker vagy százféle apistogramma létezik, az én kedvenceim az Apistogramma borelli opál és az Apistogramma Panduro ami kis méretével akár egy 50-60 literes akvárium legszebb éke lehet.

  8. Sok más apistogramma faj van még(borelli, agassizi, miua, stb…), nannacarak, aphyosemionok, aminél színesebb és szebb hal nem is igazán van. Nekem pl. viejitáim vannak gond nélkül neonokkal, darázsgébbel(kakaduval, vele már annyira nem nagy a szerelem 😀 )…

  9. OFF: deck, a darázsgéb nem brakkvízi hal?

  10. Darázsgébből is van egy pár faj, és nem mind brakkvízi. Meg ez a brakkos téma elég képlékeny, mert az állatok lelőhelyekei, szinte kivétel nélkül édesvíztől – a valamennyire sósig terjednek. Tehát nincs kimondott sókoncentráció a tartásukra, van aki erre esküszik, még szaporításnál is, van aki arra. Ami tény, hogy egyes fajok sokkal hajlamosabbak a bőr, hám betegségekre kevésbé sós vízben(pl tetraodon fajok)

  11. Nagyon jó a cikk, már várom, hogy az én két halam is ikrázzon.

  12. Kedves Apistogramma kedvelők! Ma találtam ezt a hirdetést az Akvaristán, ha valakit érdekel, jó lehetőségnek tűnik:
    „Eladók a következő halak:
    -apistogramma baenschi „inka” 500ft
    -apistogramma borelli 400ft
    -apistogramma hongsloi 600ft
    -apistogramma agassizi 500ft
    -apistogramma cacaduoides 400ft

    Tel:06 20 3462756,[email protected]
    Pesti fuvar megoldható!”

    Remélem, ez nem tartozik a kimoderálandó kategóriába. 🙂

  13. Sziasztok! Ma nekem is megszülettek az elsö kis sügérek, nagyon édesek, és legnagyobb örömömre az anyuka gondosan örzi őket! Remélem sikerül egy párat felnevelni belőle!

  14. soldier gratula! ha lesznek fotok szivesen megneznenk 😉

  15. Kedves Nigro!
    Gyönyörű a honlapod, egyszerűen álomszép és egy egyetemnyi tanulnivalóval..Gratulálok hozzá!
    Olyan alapvető problémám van, hogy nem értem még, a Co2-vel dúsított vízben a halak ugyanolyan egészséges közegben vannak? Úgy értem bármely hal, aki az O2 dús közeget szereti.
    Még csak most ismerkedem a növényes akváriumokkal. Nekem most lesz egy kb 300 literes akváriumom és megpróbálom a lehetetlent, két halacska otthona lesz sok növénnyel (és csak csendben jegyzem meg, hogy a két halacska aranyhal történetesen, mert ezért mindenki kövekkel hajigál, de hozott anyagból dolgozunk, mert ők az én kincseim). Sokak szerint a körülményeket tekintve növényes akvárium létrehozása lehetetlen..
    Nagyon örülnék ha valaki választ adna nekem néhány fontos kérdésre, hogy tisztábban lássak: ezek szerint élhet halacsak némi co2 adagolás mellett, hiszen a tiéid még szaporodtak is. hogyan tudnám azt a legfinomabb eszközökkel megoldani, hogy
    1. legfontosabb a hal egészsége, ha túladagolásnak lenne esélye, akkor bele sem kezdek, az katasztrófa lenne, nem csupán baleset
    2. hogyan adjak annyi co2-t ami kissé segít a növényeknek, nem tökéletes eredmény, de kis zöldellő bujaság látható, nem pedig tátongó 300 liter..
    élesztős módzserrel? ezt hogy szabályoznám, hogy ne haljanak meg a halaim?
    vagy a mérőmódszeres, hát nem tudom, már olyan 80ezer felé járunk, amennyibe az akvárium kerülni fog, ez nekünk nagyon sok
    3. kiválasztottam szép növényeket, megpróbálok jó sokat beültetni, ha kihúzgálják, egészségükre, nyilván nem tud műalkotás lenni majd az én akváriumom, de.. mi az amit megtehetek, hogy közelítsen ahhoz és szemet gyönyörködtessen? 2 hal és 300 liter üresen az inkább sírásra adna okot nem örömre.
    4. élhet hal és növény ugyanolyan egészségesen?

    nagyon köszönöm, ha valaki segít ebben a „különleges” és érthetetlen helyzetben

  16. Hát ez itt elég off, és nem kell minden helyre beírni 😉

  17. elnézéseteket kérem

  18. Bizony, az Apistogramma és az aranyhal (Carassius)nem éppen hasonló életkörülményeket igényelnek. Próbálj pár igen szívós növényfajt telepíteni. Anubias, Echinodorus stb.
    A Co2 egy bizonyos szintig nem káros a halakra nézve, viszont a növényeknek igen kedvező.

  19. Hali!

    Hancsi, az rendben van, hogy nekem nem hiszel, mert én is beszélhetek hülyeségeket, de bármelyik fórumra felteszed ezt a kérdést, valószínűleg ugyanezt a választ fogod kapni sajna.

    Vagy-vagy, egyszerre a kettő nem fog menni.

  20. Szia!
    Szépek gratula.Nekem is van két szépségem .Menyi idös korban érik el az ivar érettséget?

  21. Sziasztok!
    Az Apistogramma nem bántotta a garnélákat? Én is gondolkodok rajta, hogy sügerezzek, de még nem tudom melyiket válasszam a garnéláim mellé. Az akváriumom 180l-es. Mit ajánlanátok?
    Üdv. Ákos

  22. Nálam semmi gond nem volt az Apistokkal. Nem piszkálja a garnikat.
    Itt olvasgass sügi ügyben. http://rainakvarisztika.hu/bolcsoszaju-halak/

  23. Sziasztok!
    Kakadu törpesügért szeretnék tenyészteni, és nem szeretnék mesterséges eleséget használni a kis halaknál. papucsállatkák tenyésztésével próbálkoznék, ha lenni indítókultúrám, de nincs. Ha valaki tud, akkor küldene nekem postán néhány betokozódott egyedet? Vagy, ha valaki tudja, hogy Szeged környékében hol tudok szerezni papucsokat, megköszönném!

  24. Ha nem tudsz szerezni, akkor sincs gond. Száríts meg egy banán héjat, és dobd bele egy befőttesüvegnyi akváriumvízbe. Várj és hamarosan tele lesz papuccsal. Legalább is gyerekkoromban így csináltuk. 😉
    Ha van egy mikroszkópod, akkor saját szemeddel is meggyőződhetsz róla 🙂

  25. Szia!
    Kösz a gyors választ! A banánhajjal próbálkoztam,de csak sima csapvízzel, kipróbálom akváriumvízzel is. Hát, ha ennyi elég, akkor jó. És hogyan szedjem ki az üvegből őket? Olvastam egy-két helyen valami vattás, vékony nyakú üveges módszert. A befőttesüveg mérete mind1?

  26. Még valami: ha kivenném a párt az akváriumból, akkor a vitorlásaim nem néznék őket idegennek, mikor visszarakom őket?

  27. A kakadúsügér mikor lesz ivarérett? Mondtok egy tenyésztőt akitől betudnék szerezni egy egészséges párt?
    A választ előre is köszönöm!

  28. A Green Aqua-ban most is lehet kapni és nagyon szépek. 😉
    Néhány hónap alatt ivarérett lesz.

  29. És társas akváriumban is leikráznak? Honnan fogok rájönni h ha leikráztak? Miben tudok nekik ebben segíteni?
    A választ köszönöm!;)

  30. Természetesen, ha van megfelelő hely (valamilyen odú, cserép, szikla) és jól érzik magukat, akkor biztos, hogy leikráznak. Onnan fogod látni, hogy a nőstény is felveszi a nászruhát, majd elkezdik a kiszemelt tereptárgyat védeni. Amelyik hal túl közel megy, azt elzavarják. 😉

Hozzászólás a(z) viktorlantos bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük