Vizes csemegék

Benvenutto – Lorenzo Ruiz sötétben indított (darkstart) akváriuma

Rég csináltam már ilyet, hogy egy akváriumról írtam postot. Lorenzo akváriuma mégis most írásra késztetett. Nem azért, mert a világ legszebb akváriumát készítette el, bár szó se róla pofás kis akvárium, hanem sok apróság van benne, amin érdemes kicsit agyalni. Láthatóan amit és ahogy alkalmazott, az jól működik. A 80 literes (60x35x38) akvárium 3 hónap alatt elérte tökéletes formáját.

Nos lássuk először is, hogyan készült az akvárium?

Az első lépésben a növénytáptalajt egy „keretbe” foglalta az akvárium közepén. Ez szuper ötlet. Eddig eszembe sem jutott, de valóban látványnak nem olyan szép, ha az akvárium oldalán látszanak a különböző rétegek. Ezzel a módszerrel az elülső üveghez sem keverednek véletlenül sem a nagyobb aljzatszemek.

Növénytáptalajnak Aqualit és tőzeg keverékét használta. Ezután alaposan átmosott Akadama-t alkalmazott aljzatnak.

Jól látható a képen, hogy hátrafelé ő is alaposan emeli az aljzatot. Miután elegyengette a talajt, a kartont kihúzta a két réteg közül.

Ezután választott egy pofás Red moor fát.

Majd feldarabolta több kisebb részre. Sokan szoktak megkeresni, hogy a Red Moor fák vajon be fognak-e férni az akváriumukba. Ilyenkor mindig szoktam mondani, hogy nyugodtan lehet belőle vágni. Sokszor elcsodálkoznak ezen, hogy ilyet szabad. Kérem szépen: mindent szabad! 😉

A szétvágott, jó előre beáztatott darabokat elhelyezte az akváriumban. Fontos megjegyezni, hogy a szimmetria hiba az elrendezésben. Erre Lorenzo is ügyelt. 😉 Ezután óvatosan feltöltötte az akváriumot. A feltöltéskor használjunk újságpapírt, vagy tányért, hogy az aljzat ne keveredjen fel.

A szűrőt és a CO2 rendszert beüzemelte és elindította sötétben az akváriumot.  (2010/02/15). A napi vízcserét egy túlfolyórendszerrel, félautomata módszerrel alkalmazta.

Nagyon izgalmas az ötlet, de két napja nem sikerül rájönnöm a működési elvre. A  túlfolyós metódust a kép alapján már értem, csak a folyamatos vízcsere nem tiszta. Az alapötlet Alberto Sosa-é, egy spanyol növényes gurué. A napi vízcserét folyamatosan végzik el. Az akvárium méretének 1/10-ével megegyező méretű tartályból, vékony csővel folyamatosan engedik a vizet és a túlfolyón pedig a felesleges víz távozik. Ez a módszer kiválóan alkalmas a kezdeti vízfelszínen jelentkező biofilmhártya eltávolítására is.  A  „Cebador” elnevezésű cső a rendszer elindítására lehet alkalmas, de ez nekem nem teljesen tiszta. Ha valakinek van pontosabb elképzelése ne habozzon megosztani.
Visszatérve az akváriumhoz. Az üres, sötétben járatott akváriumot közel 40 napig működtetette, miután nekiállt a beültetésnek.(2010/03/26). Az első korai lakókat is behelyezte. Néhány Planorbarius-t (tányércsiga).

4 nappal az ültetés után, már látszik a növekedés. (2010/03/30)

A megvilágítás 2x55W Power Compact, napi 4 órán keresztül ment a kezdetektől fogva. 10 nappal az ültetés után, a HC már szinte teljesen ellepte az aljzatot.Újabb növények kerültek a vízbe. Eleocharis  vivipara, Echinodorus tenellus, HM és egy kis moha a fára.

(2010/04/19) az első komolyabb metszés.

2010/05/05 Az akvárium eléri végleges formáját. A Rotala bokor még nem tökéletes, de már sokat nem fog változni. A tányércsigák elszaporodtak és mivel kezdeti fontos feladatukat elvégezték, ezért Ruiz a csigák nagy részét eltávolítja az akváriumból.

Nem telt el három hónap és az akvárium teljes pompájában díszeleg.

Lássuk a technikai paramétereket:

  • 1,37 W/l fény (116 Lumen/liter) a kezdeti időkben max 4 órán keresztül.
  • 2 bubi/sec  széndioxid adagolás.
  • 15X óránkénti vízforgatás (+ a heti 150% folyamatos vízcsere).
  • Igen lágy és hűvös víz.
  • 40 nap alatt sötétben megerősített szűrés

Tőmondatokban ezeket látom Ruiz sikerének a kulcsának.

A leírtak itt-ott némiképp meghökkentőek lehetnek, hisz mi kicsit másként indítunk akváriumot, de mint ahogy a fenti képek is bizonyítják. Ez a módszer is nagyon jól működik.

http://colectivo-cae.blogspot.com/

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

19 Comments

  1. Nem semmi ez az akvárium. Nagyon bejön a végleges összképe. Érdemes megfigyelni hogy milyen egyszerű az akvárium hard scape-e. Abszolút nem gondolná az ember hogy mit ki nem lehet hozni belőle a növényekkel.

  2. Szép az aki, jó olvasni arról is, hogy hogyan készülnek el ezek a szépségek, ötleteket lehet belőle venni.
    Az a szerkezet egy ügyes túlfolyó olyan akira, mely nincs megfúrva, hasonlót már én is készítettem. A friss vizet valahol máshol engedik be szép lassan valamilyen automata adagolóval.
    Ez a szerkezet elvezeti a többlet vizet, állandó szinten tartva az akváriumban a vizet. Működése egyszerű. Az U csőben víz van, ezt indításkor a tetején lévő légtelenítő vezetékkel töltik fel (megszívják, majd lezárják). Két edénykét köt össze az U cső, egyik az akiban van (jobb oldali), a másik az akin kívül (bal oldali), ezekben a vízszint állandó, a fölösleg elfolyik a sárga csövön, a kiegyenlítést pedig az U cső végzi. Ha az akiban a vízszint emelkedik (friss vizet engednek bele), akkor a fölösleg befolyik a belső edénykébe, majd az U csövön át a külső edénykébe (vízszint kiegyenlítődés). A külső edényből pedig a sárga csövön keresztül elfolyik.
    Az egész szerkezetnek nem kell nagyobbnak lenni, mint két tejfölös doboz, általában az edénykéket plexi lemezből téglalap keresztmetszetűre készítik, hogy hozzásimuljon az akvárium falához. Fontos, hogy az U cső két vége mindig víz alatt legyen és légmentes, különben nem fog a víz elfolyni.

  3. Köszi Zoli az infót. Azon gondolkozom, hogy ez a módszer esetleg az akvárium hűtését is segíthetné megoldani, ha a folyamatosan beérkező friss víz esetleg hűvösebb lenne.
    Ha sikerülne ilyet gusztusos formába önteni, akkor akár megoldható lenne a vízszint állandó magasságban tartása is. Így elkerülhető a felső néhány centi vízkövesedése stb.

  4. Jól látom, hogy külön a tápanyagokat egyénileg állította be az akváriumhoz? Nehezen boldogulok ezzel a spanyollal, vagy portugállal 🙂

  5. Igen. Az a napi adagolás. Kb ilyesmi napi fogyást mért Tom Barr is.

  6. de jó látni, hogy a profiknak sikerül! nagyon tetszik! én tökre befürödtem vele, teljes csalódottság… azóta már árulom a „technikát”. (palack+reduktor) soxor benézek ide, mindig látok vmi szuper dolgot, csak ne lennék ennyire sügér ehhez…

  7. A minap kipróbáltam azt a szifonos automata vízelvezető rendszer féleséget, legnagyobb meglepetésemre működik a dolog és emellett nagyon egyszerű a működése nagyon szuper

  8. Helló!Hát, tényleg szép.Én csak azt nem értem meg, hogy miért kell ilyen erős szűrő(15x), és ilyen sok vízcsere(heti 150%)Nézegetem már egy ideje ezt az oldalt, mert én is szeretnék egy akváriumot.Mivel a mostani kisebbet egy nagyobbra(300l) akarom cserélni.Abban az akváriumomban van 2 vitorlás(havi 2x ívással, de még nem szaporítom őket, majd később), 2 algaevő, 1 Corydoras(voltak társai, csak kipurcantak), 1 albino frenatus.Az lenne a kérdésem, hogy milyen növényeket rakjak bele?(nem tudom a pontos nevüket)Mindenképpen szeretnék HC(ha jól tudom az a kis növény a talajon)Meg még talán egy nagy, hosszú növényt a vitorlások miatt, és talán még egy kis közepeset.Úgy akarom csinálni az elrendezést, hogy a két oldalára ültetek nagy növényeket, előttük lennének a HC-k.Egy nagy Vasfa is lenne, csak nem tudom, hogy jobbra, balra, vagy középen legyen-e?Mögötte közepes növények.Most ahogy leírtam, lehet, hogy rossznak hangzik, de látom lelki szemeimmel:)Ha tudok hol, rakok fel képet, de ez majd 1 év múlva lenne, mert a suli miatt nem érnék rá:(3 hét meg nem elég.Ha minden igaz, lesz benne kakadu törpesügér, még 4-5 Corydoras,, még szeretnék még lazacot is.A neonhal(3,5cm) kicsi, de a vörös neon(5cm) jónak tűnik, mivel szerintem egy 12cm-es vitorlás nehezen tud lenyelni egy 5cm-es neonhalat.Ha tudtok segíteni, akkor légyszi, írjatok.Kösz!

  9. Szia! Nem kíméltél a kérdésekkel! 🙂 Szerencsére még egy év múlva akarod elkezdeni a projektet, úgy hogy van időd átgondolni. Ajánlom az Akvakertész fórumot. Az összes kérdésedre választ találsz, sőt, olyan dolgokról is olvashatsz, ami még nem jutott eszedbe. 😉
    Fontos, hogy alaposan tervezd meg, mit akarsz ültetni és mennyi halat akarsz telepíteni. A vitorlások szeretnek a szálas növények közt mozogni. Pl Valisneria, vagy Cyperus helferi stb. Jól is mutatnak ott.
    A HC-nek igen sok fényre, CO2-re és tápanyagra van szüksége, hogy életben maradjon a víz alatt. Ezeket meg kell addig oldani.
    Az elrendezés jól hangzik. Neked kell eldönteni, hogy mi tetszik, hisz magadnak csinálod. Arra ügyelj, hogy ne legyen az elrendezés szimmetrikus, mert az nem természetes.
    A lényeg, hogy olvass el itt és a fórumon mindent.

  10. Kösz!Olvasni fogom.Olvasom az Akvárium Magazint is.

  11. Helló!
    Viszont még lenne néhány lérdésem:
    A szűrés:
    Az Eheim Pro3-nak csak 5l szűrőtartálya van.
    Én úgy gondoltam, hogy egy TV-szerű akváriumot csinálnék(csak a frontüveg lenne „szabad”.Mivel a világoskék fal szerintem nem illik egy zöld, trúpusi akváriumhoz, ezért én 3D-s hátteret képzeltem volna, mely nem csak hátúl, de még a két oldalát is bebprítaná.Nos a szűrő elképzeésem:
    Mivel a szekrény túl nyúlna az akváriumon, ezért az akváriumhoz egy kissebb akvárium-szűrőt képzeltem.A „nagyot” kifúrom 3 helyen(2 bemeneti, 1 a víz kijutásához).A kis akváriumot üveglapokkal szétválasztanám, s így egy 25l-es „láthatatlan” belsőszűrőt kapnék, ahol még a fűtő is elfér.Nos, ez a 25l-es szűrőben 10-15l-es biológiai szűrés már szép kis teljesítményre lenne képes:)Lenne benne mechanikai szűrés, és kémiai(mivel a trópusi halak szeretika tőzeget, lehet az lenne, de a növényes akváriumnál szenet szoktak)Nagy eséllyesl tőzeg lenne, mert természetsebb körülményeket idézne elő az amazonaszi akváriumban, sőt még savanyúsít is.A motor max. 1000l/h teljesítményre képes.Nagyobbat nem merek, mert szerintem sem a növényeknek,sem az állatoknak, sem a baciknak nem tesz jót.Ha meg van sok növény, sok baci, nagy bilógiai szűrés, és megfelelő mennyiségű állat, akkor lehet, hogy nem is kell 10x-es szűrő.Ráadásúl a max. 2700l/h, ami még tengerinek is sok(majd, 3-4 év múlva azt is tervezek).A vízcserét szerintem elég 2 hetente végezni 15-20%-al.Mert ahogy mondtam, a biológiai szűrés nagyon erős lenne.
    Tehát:Ez jó lenne?
    Második a fény:
    Életbevágó, hogy Power Compact legyen a világítás, vagy megélnek T5-össel is?Ha nem, akkor hol tudok PC fénycsövet venni?Mennyibe kerül?

  12. Ja, és még annyit, hogy a Sera Siporax jó biológiai szűrőnek?Azt olvastam, hogy üvegből van, és hogy sokkal jobb, mint a kerámiagyűrű, vagy a biolabda.A mechanikai vatta lenne.
    Egyébként milyen a tapasztalatotok a Serával?Nekem van egy kis Serafil60-as, nekem tetszik, de csak a szűrő meg a kaja Sera nálam.

  13. szerintem minden porózus szerkezetű anyag jó biológiai szűrőnek. A lényeg inkább az átfolyás sebessége és a szűrőanyag mérete. Ha már itt tartunk: olvastam félszáraz/csepegtetős biológiai szűrőről. Állítólag a félszáraz oxigéndús működés miatt ez a legprofibb biológiai szűrés manapság. Boltban nem igen lehet kapni, viszont otthon meg lehet csinálni. Valakinek tapasztalat ilyesmivel kapcsolatban?

  14. Nato: Ha jól tudom ilyen „félszáraz” megoldásokat, csepegtetőtornyokat elsősorban tengerisek használnak. De itt a blogon még a kezdeti időkből volt növényen akvárium, ami tengeris felszereléssel indult: http://akvarisztika.budapet.hu/2008/11/25/zumi-500-literes-akvariuma-2/ Sajnos azóta nem sokat lehet hallani a projectről, pedig igen ígéretesnek indult. A másik „félszáraz” megoldás az interwallumszűrő. Ha jól rémlik a működési elve, bizonyos időközönként leengedi a szűrőtartályból vizet ezáltal friss oxigénhez juttatja a szűrőbaktériumokat. Egyébként mindkét megoldás kapható boltban is, létezik gyári megoldás ilyenekre. Interwallum szűrőt gyárt pl. az EHEIM, csepegtetős szűrőtornyokat pedig pl. az AquaMedic.

  15. Köszi ORPHEUS!
    Növényes akiban profi szinten külső szűrők mennek ugyebár, igen komoly átfolyási sebességgel (akár 12x-es szűrés). Viszont olvastam, hogy a nitrifikáláshoz sokkal lassabb átfolyási sebesség kellene. Én is erős filtrálást használok (most 70 literre 1000 l/h), de gondolkozom egy lassabb levegővel hajtott biológiai szűrőn pluszban.

  16. Vigyázz! Milliószor hallom ezt, aki a 10X-es szűrés ellen van…. 😉
    Azért, mert az akvárium vizét 10X forgatja meg a szűrő, attól még a sebesség ugyanakkora. Ezek a külsőszűrők úgy vannak megtervezve, hogy pont jó legyen az átfolyási sebességük. Az hogy mekkora aki van mögé kötve, az nem számít. Egyébként úgy tudom, hogy manapság már nem használják a csepegtetős szűrőt.

  17. Mondasz valamit, hiszen a külső szűrőbe befolyó víz kb 20X20-as (kinek mekkora :)) ) alapterületű szűrőközegen halad át, míg a rotorhoz érkezik. Nyilván nem ugyanakkora az átfolyás sebessége mindenütt, de pont ezért tudom elképzelni, hogy az áramlási sebesség jó lehet a lebontó baktériumoknak…
    Viszont a kis nano akimhoz (amit ha jól haladok nevezek is a Versenyre!) nem veszek külső szűrőt, inkább az akasztósat kiegészítem egy levegővel hajtott csepegtetőssel…
    Egyébként ma lett vége az 1 hónapos sötétjáratásnak, bekerültek a növények, és a co2 is (plusz csigák). A világítást még nem merem ráengedni :O várok pár napot… akár csak a tápozás kezdésével.

  18. Sziasztok!

    Tudja valaki milyen köveket használhattak ennél az akváriumnál? Egy 40 literes növényes van tervbe véve, Red Moor fa, valamint valamilyen kövek kombinációja, de még nem jutottam dűlőre. Ha esetleg tudsz Attila valamit ajánlani a Green Aqua ajánlatából. Nem tudom melyik az amit esetleg könnyebben széttudok törni, hogy kisebb köveket kapjak, de azért jól mutasson a Red Moor fával („kövek közt a fa gyökere” lenne az elképzelés)

    Választ előre is köszi!

  19. Ha vörös követ akarsz akkor Indiai juharlevél szikla, könnyen törik ledobod nagyobb erővel és már el is törik, és szép nagyom a formája vagy dragon ezek porózusabb kövek, ha nem akarsz ilyet akkor megkövesedett fa. Megtalálod őket a Green Aqua-n vagy ki is tudsz menni a boltba és válogatni.
    http://www.greenaqua.hu/kapcsolat

Hozzászólás a(z) sanyi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük