Hírek-Esszék

BUÉK 2010

Hihetetlen, de ez az év is elrohant. Már bele sem merek gondolni, mennyi minden történt. Lássuk nagy vonalakban mégis mi az idei év termése.

Januárban még bőszen benne voltunk az elméletek kitárgyalásában. Diana Walstad El Naturalja és a Tom Barr féle DSM módszer ekkor borzolta a blog olvasóinak idegeit.

A február a rengeteg frissen indított akvárium bemutatásáról szólt. Jómagam is kedvet kaptam egy kis fotózáshoz. A 200 literes akváriumom előző arculata akkoriban érte el végső állapotát.

200 liter

Visszanézve a képeket, kicsit fáj a szívem érte. Az a tündöklő lótusz…. hmm… na majd egyszer megint lesz.

Az évelődés közepette máris a márciusba ugrottunk, ahol már valami elkezdett mocorogni, miközben a zord téli hidegben víztesztekkel és trópusi furcsa csigákkal foglalkoztunk.

Tylo-JarJar

A tavaszi zsongás két igen fontos dolgot hozott az akvakertészek életébe. Megalakult az akvakertész fórum, melynek hatására az információ áramlás a hihetetlenről az elképzelhetetlen fokozatra váltott.

Akvakertész fórum

A blog hátrányát, hogy a régebbi információk az idő múlásával háttérbe szorulnak, a fórum  remekül ellensúlyozza. Szuper keresőjével, ügyes moderátoraival, az egyik legjobb magyar tematikus fórum. Ennek a fórumnak nem feladata az általános alapinformációk kiszolgálása, mint mondjuk az Akvaristának.  Itt azok találnak meg minden információt, akik kifejezetten a növényes akváriumok iránt érdeklődnek. Ugyanezen elvet követve alkottuk meg Magyarország első növényes akvarisztikával foglalkozó webáruházát, a Greenaqua-t.

ga_szorolapres

A cél szintén nem az volt, hogy minden akvaristának az ország legolcsóbb termékeit forgalmazzuk. A cél, hogy anyagi korlátaink keretein belül, a növényes akvarisztika számára olyan minőségi, változatos és versenyképes áru palettát teremtsünk meg, ami kivívja a lelkes és igen kritikus akvakertész társadalom elismerését. Hogy ne (a mindenhol kapható) gyenge minőségű termékek legyenek az önmegvalósításunk korlátai.
Már megint csak fecsegek és máris belefutottunk a májusba. A nagy berendezések hónapja volt ez. Viktor ország világ előtt megmutatta, ahogy  20 literes ADA nano akváriumát berendeztük. Nem sokra rá, én is szétszedtem egy költözés apropójából a Nagylányt és valami teljesen újjal próbálkoztam.

Hardscape

kép

Így hát a június a gyors és hatékony vízcseréké volt. 🙂 Persze az élet nem állt meg. Igyekeztünk a webshop és az internet legnagyobb hátrányát leküzdeni. Erre kiváló lehetőséget találtunk egy fotósbolt előadótermében, ahol a „virtuális” termékeket kézzelfoghatóvá tettük. A visszajelzések alapján jó ötlet volt, amit igyekszünk még néhányszor megismételni.

A forró július, igazi uborkaszezon volt. Mindenki a strandon hűsölt. Talán csak a kedvenc kakadusügim halála hozott ebben a hónapban gomolyfelhőket az égre.

Augusztusban azonban ismét nagy volt az izgalom. Kiírtuk ugyanis az első Akvakertész versenyt. Sokat gondolkoztunk, hogy szabad-e ilyen gyorsan már versenyt is szervezni, hisz igencsak gyerekcipőben járunk még. De utólag visszagondolva, felesleges volt az aggodalom.  😉

Magyar Akvakertész Verseny 2009

A szeptember a kiállítások és börzék hónapja volt. Na meg egy kis londoni kiruccanásé. A világlátás nagyon fontos. Az ember látásmódja hihetetlenül kitágul, ha más országok más kultúráit is befogadja. Ez egy érdekes dolog. Erről még biztos fogok írni…

Október az eredményhirdetések hónapja.GA_demo_tank_03Az ADA nyilvánosságra hozta az idei év legszebb növényes akváriumainak fotóit.

 

Döbbenet és káprázat. Sok szép akváriumot láttunk már, de ez a verseny minden éveben rátesz egy lapáttal.

NA contest 2009

Persze ez a nagy esemény egyáltalán nem árnyékolta be a hazai algaszépségversenyt. Rengeteg „érdekes” fotó érkezett. Úgy tűnik algában nagyhatalom vagyunk 🙂

Novemberben eredményt hirdettek a másik nagy nemzetközi verseny az AGA Contes-ten is. Örömmel töltött el, hogy több hazai akvárium is nevezett erre a versenyre.

AGA 2009 győztes akváriuma

És hoppá, máris itt a december! Az év utolsó hónapja is elérkezett. A legfontosabb hazai akvarisztikai verseny eredményhirdetése és ünnepélyes díjkiosztója is megtörtént. Ugye mennyi minden történt? Vajon mi lesz  jövőre? Elképzelni sem tudom. 1-helyezettAzt tudom viszont, hogy van pár fogadalmam, amit szeretnék a jövő évre megtartani. Talán sikerül….
Kívánok mindenkinek az ideinél kellemesebb, eredményekben gazdagabb és boldogabb új évet!

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

15 Comments

  1. húú nem semi év volt

  2. bírom ezeket az év végi áttekintőket. ilyenkor látszik igazán mennyi minden történik miközben csak rohannak a napok. Boldog Új Évet minden akvakertész kollegának, jövőre megint jövünk.

  3. Hát ez az év is eltelt, jó mozgalmas volt.
    A tavalyi év se volt semmi, és hogy mi mindent történt ez alatt a 1,5-2 év alatt bele sem merek gondolni 🙂
    sikerekben és növényekben gazdag boldog új évet mindenkinek 😉

  4. A „Nagylány” az egyik legszebb akvárium amit láttam idáig. Volt szerencsém felületesen többször átmászni a világhálón, de ha találkozom vele, mindig képes vagyok percekig nézni. Valami high-resolution képet kérnék róla, ha lehet. 😉

  5. ÓÓÓÓ! Micsoda változás! Nagyon meglepődtem az előbb amikor felléptem,hogy micsoda új design-ja van a blognak.
    Nagyon pofás,de egyenlőre még a régihez vagyok szokva. Az nagyon tetszett a színeivel,áttekinthetőségével.

  6. BÚÉK!
    Alapjában véve tetszik az új kinézet, viszont lehetne kontrasztosabb, a háttér és a betű színe túl közel van egymáshoz, szerintem. A főoldali cikk ajánlókba be lehetne tenni kedvcsinálónak kisképeket. Tudom, felül lehet lapozni, de nem mindenki fog rájönni.

  7. BUÉK mindenkinek! Tetszik a blog új ruhája, de még szokni kell.

  8. BUÉK!

    Klassz az új kinézet! Remélem az idén is remek cikkeket olvashatunk és szép akváriumokat láthatunk! 🙂
    Előre is köszi!
    Üdv

  9. Wow nagyon pöpec az új kinézet. Mondjuk még egy kicsit szokatlan. Nem találok semmit 🙂 de majd megszokom. Jó ötlet volt az újítás.

  10. Köszi, még alakul, hogy átláthatóbb legyen. Még én is szokom, de váltanom kellett, mert a régi sablon megsérült és már sehol nem találtam az eredetijét. De ezt az újat már jobbnak érzem 😉

  11. Hali!

    Érdekes ez az új formula.Lehet, hogy vakulok de nagyon zavaró a szürke háttéren a világosszürkének látszódó betű.
    Vagy ezen lehet variálni.
    Mert ha megvakulok akkor nem tudom olvasni ezt a blogot pedig szeretem.

  12. Nem venném a lelkemre. Akkor az aki is felesleges lenne otthon… 🙂
    (Betű világosabbra véve)

  13. Így jobb! Köszi!

  14. Kívánok mindenkinek Boldog Új Évet!!!
    Mozgalmas, izgalmas, sikeres és tanulságos év volt! Rengeteg mindent adtatok nekünk, én személy szerint köszönöm a rengeteg jó tanácsot, okulást, a blogot, a fórumot, és a GA shopot is…
    Ezek nagyon sok mindent indítottak el..
    Csak igy tovább ebben az évben is, sőőt még 1 kalappal! Sok sikert!

  15. Boldog Újévet mindenkinek! 🙂

Hozzászólás a(z) Nigro bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük