Vizes csemegék

Echte Ungarische Biotop

A gépem elkészült, a biotópom is. Az alábbiakban bemutatom elkészítésének módját. Mármint a biotópét. 🙂

Az elsődleges probléma a tál alján tátongó lyuk betömése volt. Mint azt egy korábbi posztban említettem, ezt egy műanyag poháralátét odaragasztásával oldottam meg.

A fenti képen jól látszik, ahogy az agyag cserép magába szívja a vizet. Arra jutottam, hogy a következő próbálkozásomnál impregnáló spray-vel fogom befújni, mert a cserép átereszt és folyamatosan egy pici víz van a tál alatt a földön.

Miután a ragasztó megkötött, alzatot kellett bele szereznem. Úgy gondoltam, itt a kiváló alkalom, hogy az Akadamát kipróbáljam. Ez a duplán égetett agyagőrlemény a bonsai tartók körében nagy közkedveltségnek örvend. Egyes akvaristák az ADA talajok helyett alkalmazzák. Ahhoz, hogy össze tudjam hasonlítani a két talajt és véleményt tudjak róla nyilvánítani, mindenképp ki akartam próbálni.

Beöntöttem néhány cm vastagságban ezt az aljzatot, majd a növények előkészítésébe kezdtem.

A Viktortól visszakapott lótusz, túl nagyra nőtt már, hogy így beültethessem a tálba. Megszabadítottam mind a leveleitől, mind a hosszabb gyökereitől.

Ezután, a még száraz talajba ültettem a növényt.

Végül következhetett a feltöltés. Ezt már érdemes a cserép végső helyén elvégezni, hogy ne kelljen a böszme nehéz tálat odacipelni.

Azon gondolkoztam, hogy vajon nem kéne-e nekik, -hasonlóan az akvárium indításához- baktérium kultúrát adagolni? Végül arra jutottam, hogy valószínűleg ez itt is ugyanolyan jól működhet, mint az akváriumban.  Adtam hozzá egy kis  Green Bacter-t és egy kevés Green Gain-t .

Kész.

Hát mit mondjak… Elég siralmas látványt nyújtottak a Nimphaea Lotus csonkok. Másnap elszaladtam a közeli kertészetbe és körbenéztem, mit lehetne még ebbe a tálba helyezni. Szerencsére találtam érdekes dolgokat.

Zantedeschia aethiopica, valamint Equisetum japonicum került még bele.

Szokás szerint ezzel ismét borítottam az eredeti koncepciót, de azt akkor talán majd legközelebb. A növényeket az akváriumi cserepes növényekhez hasonlóan megszabadítottam eredeti talajuktól.

És beültettem a tálba.

A végeredmény sokkal mutatósabb lett, bár az ADA főhadiszállásán található tálakhoz nem mérhető. Ezzel is úgy vagyok, mint a növényes akváriummal. Minden próbálkozás egyre jobb eredményeket hoz.

Másnap így találtam a biotópomat:

… megint a gyerek… 🙂

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

8 Comments

  1. Hehe, aranyos 😀 legalább valami vízi állatot tett bele, nem egy lajhárt 😀
    Szép lett nagyon a tál, tetszik, de a lotus-t nem találom :$
    Azért a fókát remélem benne hagytad ha már halat nem igazán lehet bele tenni 🙂
    Szűrést nem tervezel bele, láttam olyat is amibe van de olyat is amibe nincs.
    Télire mit csinálsz vele? Beviszed? Mivel fogod világítani?

    UI: a macska biztos örül ott kinn egy kis friss víznek 😀

  2. Látod, kinek medve, kinek fóka jut. Szerintem jópofa. 😀
    Ezek a növények akkor kertészeti növények, amik sok vizet igényelnek ugye?

  3. Jó lesz ez Ati. Vízcseréket tervezel?
    Lótuszból biztosan meghagytam volna 2-3 alacsonyabb levelet, hogy könnyebben regenerálódjon.

  4. Tetszik!Kiváncsi vagyok az akadamára,hogyan válik be.
    Egy kis figyelmeztetés: Azt tudod,hogy a Zantedeschia aethiopica (magyar köznyelv Kála néven ismeri)egy erősen mérgező növény?A szakirodalom szerint képes embert,állatot is eltenni láb alól.Maga az egész növény mérgez,a szájban,torokban duzzanatot okozhat,valamint akut hányást,hasmenést.Kisebb gyermek,és a macsek lehetőleg ne rágcsálja a leveleit….Amúgy vágott virágnak termesztik,bár én félek,hogy hamar ki fogja nőni a tálat.Kisebb fagyokat elvisel,csakúgy mint a japán zsurló.

  5. Szűrést nem tervezek. Egyelőre úgy tűnik, hogy a párolgás és a kerámia enyhe áteresztése miatt, kétnaponta 20% vízpótlás szükséges. Meglátjuk, hogy csak ez a vízcsere megfelel-e nekik.
    A lótuszból hagytam egy két pici levélkét, azok már elindultak, de érdekes módon a színük zöld és nem piros.
    Viszont azt nem tudtam, hogy a Zantedeschia mérgező. Lehet, hogy akkor őket inkább megszüntetem. Pici gyerkőc miatt nem akarok kockáztatni.

  6. További veszélyes növények a szobában: http://www.babanet.hu/publ/viragok.htm

    És a kertben: http://www.tuja.hu/tanacsoktippek11.htm

    Nem muszáj kidobni,legfeljebb olyan helyre kell rakni,ahol nehezebben éri el.Nálunk a szülői ház kertjében hirtelen vagy hat-nyolc féle növény van,mely elég mérgező lehet.Nekem két éves a kislányom.Figyelni tudom csak.Egy ezer éves Mahonia tövet elég nehéz lenne kiásnom,a borsófáról nem is beszélve….

  7. Meg lehetne tudni, hogy most mi a helyzet a Echte Ungarische Gulash Biotop tálkával?
    Hol telel? Nyár végére mi lett belőle? Képek, estleg II. rész?

  8. A biotóp ment a levesbe. 🙂 Sajnos az alján mindig folyt. Az agyag is folyton átkönnyezte a vizet. Ősszel megszüntettem. Tavasszal, okulva a hibákból, jobban szétnézek, hogy miben lehetne ilyet csinálni.
    II. rész lesz 😉

Hozzászólás a(z) Luna bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük