EsszékHalak

Ég veled Big Boss!

2007-ben érkezett hozzám. Már akkor gyönyörű kifejlett hím volt. Az első hónapjai kemény küzdelmekkel teltek egy másik hímmel, aki szintén az „akvárium főnöke” címre pályázott. A csatározásokból ő került ki győztesen. Jutalma, egy 200 literes növényes egyedüli birtoklása lett. No meg a környék legcsinosabb kakadu nősténye.

Aki többször is gyermekáldással hálálta meg a hatalmas hím oltalmazását.

A szemében a félelemnek a szikrája sem látszott soha. Ő volt a medence teljhatalmú ura. Ha etetés volt elsőnek érkezett és utolsónak távozott. A sisere ékfoltos had sosem tudott a legnagyobb, legzsírosabb falatokhoz jutni.

Évekig gyönyörködhettem pompájában. Csodálatos narancsvörös úszóit előszeretettel feszítette ki nekem, hogy jól láthassam, itt ő van otthon.

Az utóbbi időben, már nem ő volt az első az etetésnél. A csajozás sem érdekelte már. Sokszor csak kőrözött megszokott útvonalain…

Az átrendezés után láthatóan sokat romlott az állapota. A hosszú csipesszel őt külön etettem. Pár napja nem került elő az etetéskor sem. Rosszat sejtettem, de nem találtam sehol. Tegnap lámpaoltás előtt előbújt rejtekéből. Úszói fakók, hasa beesett volt. Láttam, hogy eljött az idő. Vége. A Big Boss leélte életét.

A lehető legkíméletesebben akartam segíteni neki. Egy műanyag tálba vizet töltöttem és egy órára a mélyhűtőbe tettem. Miután már hártya volt a felszínen, feltörtem és a halhálóval belehelyeztem őt.

Nem volt jó érzés, de a hal láthatóan nem érzett fájdalmat. Gyakorlatilag egy sóhajtással elszenderült. Azt gondolom, hogy ez a halak szenvedésének végetvetésének legkíméletesebb módja. Mindenkinek azt javaslom, hogy így segítsen a menthetetlen halakon. Nem igazi akvaristához méltó, ha egy laza mozdulattal a wc-be dobjuk még élve őket. Adjuk meg a tiszteletet nekik.

Ég veled Big Boss! Üres nélküled az akváriumom. 🙁

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

13 Comments

  1. Fájdalmas, de szép post. Részvétem A Nagyfőnök miatt.
    A megadott tisztelet módja pedig jó ötlet.

  2. Szegény…Biztos nagyon sajnáltad. Rossz érzés ha elpusztul valamelyik halunk. Főleg ha így az ember szívéhez nőtt.

  3. ugh, sajnálom nagyon szép példány volt. sosem próbáltam még ezt a hibernálós módszert. pedig nálam is volt már pár végelgyengült hal. mindig hagytam hogy az akiban menjenek el… sajnos ezzel meg az a baj hogy a vérmesebb halak meg a tehetetlen halat elkezdik csipkedni vagy élve elfogyasztani…
    lehet legközelebb én is kipróbálom.

  4. Szép, jó napot Hölgyek, Urak!

    Ma végre regisztráltam. A halak elvesztée valóban szomorú dolog, sajnos korábban volt egy tömeges pusztulásom, borzasztó dolog a vergődésüket látni 🙁

    Magam is kipróbáltam a „fagyasztós” dolgot, és valóban működik. Én mondjuk egy kevés vízbe sok jeget tettem, de valóban nem szenvednek a halak, ráadásul a többiek sem bántják legyengült társukat. Viktor, merem ajánlani. Bár remélem nem lesz rá egyhamar szükségünk.

  5. Sziasztok!

    Nigro először is részvétem a halacska iránt. Másodszor pedig jó hogy a rosszból is lehet tanulni. Nekem ha haldoklott egy halam soha nem dobtam wc-be mindig megvártam, míg eltávozik az örök glosso mezőkre. De lehet majd kipróbálom.

  6. Nos ezért is szeretem Blogod, mert ilyen állat barát a felfogásod Nigro. Ezzel a post-al kicsit halhatatlanná tetted a Big boss-t…. (és ez nagyon szép dolog) R.I.P

  7. Köszi a részvéteket.
    A célom valóban az volt, hogy kicsit „halhatatlanná” váljon ez a gyönyörű halacska. Kevés hal nőtt ennyire a szívemhez.

  8. Szia Nigro!

    Szeretnék én is egy pár kakadu sügeret csak azt nem tudom, hogy mivel etessem.Azt olvasom mindenhol, hogy csak élő eleséget fogyaszt de a Te egyik képeden a tablettás kaját eszi. Ezek szerint ha nem adok neki élő kaját akkor is táplálkozik rendesen? Te adtál élő kaját neki?

    Üdv: npali

  9. Nálam minden finomat megesznek. Persze az élő kaja a kedvencük. A fagyiból viszont nagyon válogatnak.

  10. Hali!

    Nagyon szép a blogod és ez a post is megfogta a szívemet! 🙂
    Azt szeretném kérdezni, hogy egy 73 literes aksiban, jól érezné e magát és felfalná e a garnéláimat?
    1 hímre és 2 nőstényre gondoltam, de nem tudom hogy érezné jobban magát…

    Köszönöm!
    K.

  11. Szia! Örülök, hogy megérintett. A kakadukra azt szokták mondani, hogy egy pár 50 literben elfér. A garnikat nálam nem bántják.

  12. Ez megérintett. Nekem is volt sügérem ami nagyon szívemhez nőtt, majd egyszer eltávozott. Hozzá is értem, engedte..aztán végleg elszenderült. Megvallom férfiasan, a könnyem is kicsordult amikor örök alvó halacskámat kivittem a kertbe. Nagyon hozzám nőtt. Ezzel a blogoddal, újra éreztetted velem azt az érzést amikor elment. Részvétem!

    Üdv!

  13. Rész vétem! nekem van két kakadu nőstényem és úgy tűnik egy ilyen nagy és erős hímre lesz majd szükségem mint amilyen Big Boss volt.
    Nagyon tetszett nekem is amit írtál róla! Vérbeli akvarista az aki így megsajnálja a halait!

Hozzászólás a(z) Nigro bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük