Akváriumaim

Egy új kezdet

Ott tartottunk, hogy az akvárium az új helyére került. Mivel tök jól sikerült a múltkori berendezős buli, ezért úgy gondoltam, ezt az akit sem magányos farkasként fogom berendezni.

Elhívtam Keymakert, Szentgyot és Viktort, hogy segítsenek a berendezésnél. Pár elrendezést már a garázsban megnéztünk, mert a földön egyszerűbb és kevésbé veszélyes a köveket fákat rakosgatni, mint üvegből ki aztán vissza.

De igazán ütőset nem sikerült csinálni. Ilyenkor jó, ha kéznél van a söröcske, mert akkor tudunk gondolkozni. 🙂

Végül nekiláttunk a lakásban is összerakni az akváriumot. Első lépésben az aljzatot választottuk ketté. Ezt egy kartonlappal oldottuk meg. Majd beöntöttük az aljzatokat. Hátra 6 liter Power Sand Special M került. Erre öntöttem 18 liter Amazonia II.-t. Előre 6 kg. Branco erdei homok szórtam. A berendezés sebességét jelentősen lassította a mindenhol jelen lenni akaró fiam, Brúnó.

Azért idővel a fáradtság elnyomta kíváncsiságát és nagy nehezen ágyba került. Ezután kicsit komolyabban tudtunk foglalkozni a berendezéssel. Elindult az agyalás. Vajon melyik a legjobb beállítás? Vajon jó-e így az aranymetszés?

Még egy Iwagumit is összedobtunk próbából, de a nálam lévő Seiryu kövek, nem voltak elég magasak az akvárium 50 cm-es magasságához képest. Úgyhogy az Iwagumit amilyen gyorsan kitaláltuk, olyan gyorsan el is vetettük.

Végül maradt a Ryuboku stílus, amit egyébként is terveztem. Ehhez beszereztem pár Red Moor fát is.

Ez már egész ígéretesnek tűnt. Sajnos rá kellett, hogy döbbenjek, hogy a nálam levő készletek nem elégségesek az akvárium berendezésének befejezéséhez. Leginkább az aljzat tűnt kevésnek. Mivel jócskán éjfél után voltunk már, ezért úgy döntöttünk, hogy ez a berendezés maratoni jelleget fog ölteni. Félbe hagytuk hát, de ez remek alkalom volt, hogy egy napig még igazgassam a fákat, tologassam a köveket. Hogy mi történt másnap, az a folytatásban kiderül 🙂

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

33 Comments

  1. Hello! 😀
    Jaaaj, ez olyan, mint egy sorozat!
    Mindíg ott fejezik be, ahol izgalmas rész következik! 🙂 😉

  2. Hali!
    Hát igen .(csak az ember győze kivárni türelemel)

  3. Szia Nigro!

    Szerintem már mindenki tűkön ül hogy milyen lesz 🙂

  4. várom a folytatást

  5. tetszik az elrendezés 🙂 várom a folytatást, bár nekem az nem nagyon tetszik, hogy az erdei homok elől egy sávban van. Nekem túl szabályos, ugyanúgy mint az ADA 20 Literes nano-nál (amit élőben közvetítettetek). Amúgy tényleg nagyon jó lesz. Kíváncsi vagyok a továbbiakra:P

  6. Nagyon jó, hogy dokumentálva van az akid fejlődése és minden tetszik, kivéve az előteret, ami szerintem egy kicsit mesterségesnek tűnik azzal az egyenes választóvonallal.
    Igaz, ha majd benövik a növények, eltünik a vonal is, gondolom te is hosszabb távon képzelted el a dolgokat 🙂
    Türelmetlenűl várom, hogy felavassam a tőletek rendelt Amazoniat, viszont nehezen akar összejönni az a 2-3 szabad nap, ami alatt le tudom bontani a régi állást és berendezni az újat.

    Üdv. Igéző

  7. igezo, most lattam a forumon a nagy akidat. eddig valahogy ez elkerulte a figyelmem. a kis aki gyonyoru ami itt a blogon is volt, de a fotokon a nagy is meseszep.

    kivancsi leszek mit sikerul kihoznod az Amazonia-bol es az uj latvanybol. ha elkeszul remelem megosztod velunk 😉

  8. Szia Viktor, már rég fel kellett volna tegyem az eddigi akváriumaimat ide a növényes blogra, (persze csak akkor ha Nigro is beleegyezne 🙂 ) de az időhiány és néha a lustaságom megakadályozott ebben. Mindenképpen tudomást fogtok szerezni az Amazonia felavatásáról. Jelenleg a garnikat pátyolgatom 🙂

  9. sziasztok

    abban kérném a segitségetek,hogy JBL proflora start 5L-
    vagy JBL aqvabasis 5L-

    JBL proflora start-ez amennyivel drágább jobb is?
    még csak 3 hónapja kezdtem foglalkozni ezzel a hobbival komolyabban,és most nem akarom elkapkodni.mindennek utána akarok olvasni rendesen:)
    amúgy mennyi kéne egy 100x40x40-es akváriumba
    és egy ebből a 800l/h órás szűrőből elég lenne?tudom 450L-ig van de jobb ha több vizet forgat mert lehet szabályozni.
    előre is köszi a segitséget:)

  10. A proflora start az egy szett, ami gyanus összetételű növénytápokat is tartamaz a növény táptalaj mellett, az Aquabasis pedig a növényt táptalaj maga. Tehát az árakat nem lehet összehasonlítani. Én Tropica vagy ADA talajokat használnék inkább, de elfogult vagyok. (A nagyobb kérdés, hogy mit teszel a növény táptalaj fölé – remélem nem kavicsot).

    Egy 160 literes akváriumban a 800 lph szűrő kevés. Minimum 1600 lph szűrést javasolok – kompromisszumok nélkül. A valóságban 1 db. 1200 lph jó minőségű szűrővel boldogulhatsz – kompromisszumokkal.

  11. ironman89 : én is próbáltam már a JBL Aquabasis-t és e mellett még valami agyagos, ha jól emlékszem JBL Proflora nevű táptalajt.
    Az én véleményem az, hogy nem lehet velük igazán kimagasló növekedést elérni, de mindenképpen jobb mintha csak sima kavicsot tennél az akiba.
    Két akváriumba raktam, a nagyobba kevesebb jutott az előírtnál, a kisebbe több. Azt vettem észre, hogy a kissebb akváriumban mintha szebben fejlődnének a növények, szóval, ha a JBL-t választod inkább többet tegyél, akár meg is duplázhatod a mennyiséget.
    Én nemsokára az Aquasoil Amazoniara fogok áttérni, neked is ezt ajánlom, ez a legjobb a táptalajok között.

    Üdv. Igéző

  12. Hmm…igen kavics ment volna fölé az akvadepo-ba sand black vagy micsoda 1-2mm.800 lph kevéés akkor egy 320 literes akváriumba a 3600 lph kell vagy mi.nincs is ekkora szűrő:D

    de a francba akor már legyen az az „ADA” jo drága dolgai vannakk,biztos jo némeik de nem értem hogy kerülhet 10 pénzbe egy gőrbe ollo:S nevetséges csak mert ott van az ada előtte.meg 2 liter táptalaj 8 pénzért.piffa co2-rol ne is beszéljünk:D
    szoval akkor „majdnem” mindeböl a legdárább a jobb:D
    de mennyi kéne ezekbő(100×40)
    ADA Aqua soil Amazoniara – 3 liter én 3db
    Tropica Növény táptalaj – 5 liter ebböl meg 2db-ra gondoltam.?

    köszi az infot

  13. Ironman89:
    Amazoniából 2db 9 literes kéne vagy 6 db 3 literes
    Ezt folytassuk a fórumon, oké??
    http://www.akvakertesz.hu

    És itt a számológép: http://www.greenaqua.hu/ada-aqua-soil-amazonia-3liter.html

  14. OFF:

    Én az azt aquadepos talajt elfelejteném, nem is értem hogy azt miért árulják akvarisztikai célra. Szagolj csak bele abba a zacskóba…

  15. Ironman csak egy tipp:

    5000ért is lehet venni ollót amúgy ENNYIBE KERÜL nem csak az ollók hanem a csipeszek is menj egy be méterárú boltba ott is 5000től indulnak a csipeszek, de csak egyszer kell megvenni meg 10évben egyszer éleztetni. 1-2mm aquadepos / sera talajjal meg csak annyi a baj hogy 1-2 mm és úszik a víz tetején. Vettem csak szín miatt fél kilót kipróbálni milyen víz alatt gondoltam beöntöm az egyik sarokba abból nagy baj nem lehet a fele fent úszkált a víz tetején…

  16. Az, hogy úszik egy dolog, de amik kioldódnak belőle… Berendeztem vele egy akváriumot, folyamatosan döglenek benne a halak, garnélák, ez elején penészedett az aljzat, SO ne vegyél ilyen „aljzatot”.

  17. OFF: hű de jó hogy amikor ott voltam a boltban, és venni akartam pont nem volt fekete 😀
    Így „sajnos” maradt az Amazonia 😀

  18. inadsz, hát ebben biztosan nem döglenek majd a halak meg a garnik 🙂

    nálam amióta ilyen körülmények vannak 2 halam pusztult el, ők sajnos az öregség miatt…. életük utolsó évét a legjobb körülmények között élték, mielőtt a végtelen glosso mezőkre úsztak volna.

  19. Deck ez nagyon durva :S

  20. nekem csak azért volt megdöbbentő ez a sera táptalaj „probléma”,mert éppen nővényes akit szerettem volna és ilyet akartam venni.Úgy látszik tropica táptalaj lehet jobb lesz már ha azzal nincsennek ilyen gondok (köszi deck az infot) UI:Nigro sok szerencsét az „új kezdet”-hez 😀

  21. Nem a sera táptalajra írtam, amit írtam. Az aquadepos fekete festett aljzatra!!!

  22. Jaj, deck most akkor összezavartál. Mondjuk ,ez javarészt az én hibám ,(félreértésem) ,:D de ha értesz a sera táptalajhoz,mi a véleményed, az elég jó? 😀 Úgy értem ,hogy tom tropica márkásabb, meg az vizinövény központú ,de nagyjából ugyanolyan hatásfokú ?:D Köszi, hogy szoltál!:)

  23. A tropicas szerintem jobb. Bár a seras is több, mint a semmi.

  24. értem köszi a tanáccot nagyon. Sejtetem hogy jóbb: D

  25. Szia Nigro!A nyárra tervezem komolyan megcsinálni a 112l-es akváriumomat.Ugyan szeptemberben vettem a szettet,és már akkor olvasgattam a blogodat,úgy látszik nem voltam elég alapos…:/Ugyanis,hát hogy is mondjam neked egyszerűen,elcsesztem az egészet na:DSzánom,bánom de nem hallgattam senkire akkor semmi téren mert én már elég „tapasztaltnak” hittem magam(kár hogy serdülőkorral jár a makacsság..)Jó volt nekem a belsőszűrő alig tettem táptalajt (sera floredepot),talajt ráadásul az is kvarchomokvolt egy szóval mindent elrontottam..
    És most nyáron tervezem kijavítani egykori hibáimat…
    Mindent a GreenAqua-tól rendelek,illetve a növényeket nem..bocsi de nagyon drága..elhiszem hogy magas a minőség de így jövedelem nélkül…hát mit mondjak elég nehéz..:/
    Tervezem a külső szűrőt (700l/h TetraTech)
    CO2-palackba nem merek belevágni,már csak a pénz hiány miatt sem..
    Új talaj JBL Manado.
    Illetve a nálatok alap felszerelést a CO2 diffúzort,és a tartós tesztet is.
    És persze a fényt 2*18w t8 ról feldobni 3*24w t5-re és azért nem 4*24-re mert stabil CO2-m nincs és akkora fényél egy élesztős csomaggal algamedencém lenne „szerintem”..
    GreenAqua Micro,és Macro folyékony tápokat vennék.
    Ryuboku stílusú akváriumot szeretnék,mellesleg..:)
    Szerinted elég a szűrő?A fényről mi a véleményed?Van 3 oldal amit ismerek,ahonnan lehet rendelni növényt…Szerintem mind a 3 oldalról kell rendelnem,mert egyiken ez,a másikon az nincs..szóval..elég agy zabáló ez a dolog,főleg egy ilyen lusta embernek,mint én..:P
    Na,ez elég szívkiöntősre sikeredett…mindegy:)

    Üdv:Glasgow!

  26. Sok sikert a restarthoz! 🙂

    Kérdésem lenne, hogy honnan szeretnél növényeket beszerezni, illetve, hogy mennyiből szeretnéd kihozni ezt az egészet? (Itt HUF-ra gondolok! 🙂 )

    Köszi!
    K.

  27. Üdv!
    Hát,belinkelgettem az oldalakat de úgy látszik valamiért nem jelzi a komment…:(
    Mindegy leírom mégegyszer:) vizinovenyonline.hu vizinoveny.hu victoriaregia.hu
    Mivel most lesz a születésnapom,és ballagásom is,így lesz bőven keretem rá,de 70e nél többet nem nagyon szeretnék költeni rá:)

    További szép napot!:)

  28. A linkes kommenteket el kell fogadnia a moderátornak azért nem látszanak.

  29. A komment kikerült az oldalra,de a benne lévő linkek eltűntek belőle:)

  30. Akkor Szerintetek a fény elég?

  31. Szia! A szűrés (alsóhangon) megfelelő. A világítás elég lehet. Tégy refelektort a csövek fölé. 😉

  32. Jó,a reflektort jó ha alufóliából csinálom?Mondjuk kétoldalú ragasztóval,vagy esetleg már sziló?

  33. Szia Nigro!

    Azt szeretném kérdezni, hogy milyen méretű a két red moor?

Hozzászólás a(z) viktorlantos bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük