Akváriumaim

Forgotten Shore – Elfeledett Part

Valaha kedvelt vadászterülete volt a kis dzsunkákon halászó maláj bennszülötteknek. De néhány száz éve új és gyümölcsözőbb területeket találtak egy másik folyó torkolatánál. Valaha kis halászkunyhó állt a folyóparton. Mára a természet visszafoglalta azt, ami az övé. A kunyhónak még a nyoma sem látszik.  A folyó partját dúsan benőtte az aljnövényzet, mely átjárhatatlan kerítést feszít az érintetlen dzsungel elé. A távolban madarak harsognak, igyekeznek túlharsogni az erdő más zajos lakóit. Hirtelen hangos reccsenéssel adja meg magát egy öreg fa. A kettéhasadt törzs egyik felét a víz messze viszi. Az árván maradt másik felét már mohák és kúszó növények lepték el. Az élet itt kegyetlen. Élet-halál harc megy a fényért és a táplálékért. A kidőlt fa helyére hetyke trónkövetelők igyekeznek beférkőzni. Vékony szárukkal az égbe szaladnak.

Kikötöm a kis lélekvesztőm.

Már egy órája ülök a kikötött bárkában. Lassan megelevenedik a kusza dzsungel. Kúszó-mászó fura szerzetek mindenhol. Ha oda kapom a fejem mozdulatlanná dermednek. Kell még egy jó óra, hogy lassú fejmozgásom ne zavarja őket mindennapi elfoglaltságaikban. Vajon hány teremtmény van akit még nem látok? Száz? Ezer? Minél tovább ülök itt, annál biztosabb az utóbbi.

Feltekintek. Az égen madársereg. A lombkorona fölött köröznek. Majd mint kiket karmester dirigál, hirtelen irányt váltanak. Be a fák közé. Talán találtak valamit. Nem tudom, innen nem látom tisztán. Úgy döntök bemegyek. Egy régebbi utazásom során egy perui bennszülöttől vettem egy bozótvágót. Sokszor kimentett a bajból, most is nagy segítőm. Lassan utat nyitok magamnak, a nyakig érő mélyzöld kerítésen. A zaj idegenül hat. Csend is lett hirtelen. Érzem, hogy szemek szegeződnek rám. Lélegzet visszafojtva figyelik mit és miért teszek.  Lassan átverekszem magam az erdőt védelmező aljnövényzeten. Kifújom magam és körbenézek. Előttem egy fán hatalmas taplógombák teremnek. Sosem láttam ekkorákat. A nedves levegő teszi? Talán.

Néhány lépésre egy hatalmas odvas fa. Törzsét moharuha köti gúzsba. Az élet utolsó szikráit szívják ki, a valaha volt legnagyobb törzsből. Igyekszem a nyakig érő éles levelű sásokat arrébb tolni, hogy átmehessek az odvas fa törzse alatt.  A lábam alatt fura bogarak szaladgálnak. Sebesen kapkodják a lehullott apró magvakat. Mintha attól tartanának, hogy ha most azonnal nem szedik össze, egy perc múlva már nem lesz egy szem sem. Pedig tele van vele az egész erdő.

Nagy nehezen beérek a fa alá. Érzem a korát. Érzem a súlyát. Érzem a fájdalmát. Nem jó itt. Felpillantva észreveszem egy ágát, melyet még nem vett birtokába a mohák gyilkos ölelése. Felmászom rá, hátha onnan jó a kilátás és meglátom a tovább vezető utat. A folyóba szaladó patak fölé nyúló ág kényelmes és biztonságos. Nem mozgok. Várom, hogy az erdő ismét önmaga legyen. Lenézek. A patak egy bedőlt fát kerülgetve szalad a folyóba. Kis vaddisznócsapat gázol át a patakon .  Élvezem, hogy nem vesznek észre, hisz fölöttük vagyok. Még csak nem is számítanak rám innen a magasból. Csíkos hátuk néhány pillanat múlva eltűnik a túlparti növényzet közt. Órákig tudnék még elidőzni itt, de nem lehet. A fák fölött már alig látni a nap fényét. Az éjszakát nem szeretném itt tölteni. Az érzékszerveim minden hangot így is felerősítenek. Félek, az éjszakai hangok nem sok álmot engedélyeznének. Lemászom hát és visszavágót küzdök a parti sással. Visszaszállok kis evezősömbe és szippantok még egy utolsót az Elfeledett Part levegőjéből.

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

7 Comments

  1. Hűha!

    mettszéskor keress meg bátran;) gyönyörű nővények!!!

  2. Atti, nagyon jóra sikeredett ez a postod, tetszik 😉 Jó kis hangulatos elmerülős kis írás (Y)

  3. Köszi Dani! 😉
    Este végre volt egy kis relax és utána kiszaladt .. 🙂

  4. Üdv!
    Nagyon jó lett ez a post. Nagy élvezettel olvastam végig a kis történetet. 😉

  5. Köszi! Egészségedre 🙂

  6. Jó kis post, nem szokványos, de tetszik! 😉
    Amúgy személy szerint sajnálom, hogy „csak”, de tényleg idézőjelesen a 227. helyet szerezted meg, szerintem jobbat érdemelt(él) volna. Egyik kedvenc akim, és mostmár tényleg ideje lenne élőben is meglesnem. 🙂

    1. Szia Stevo! Köszi a dicséretet. Megmondom őszintén, hogy a versenyfotó ezt az akit nem „toppos” állapotban kapta el. Sajnos a fotózás előtti nyírás után nem regenerálódott olyan ütemben a növényzet, mint ahogy azt vártam. A határidő pedig ijesztően közel volt. Nem tudtunk vele tovább várni. Ezzel a fotóval, ebben az állapotban ez is szerintem gyönyörű eredmény. De ha egyszer bejössz élőben megnézni…. Ma is olyan, hogy odatenném bármelyik versenyaki mellé 😉 A stemes akváriumoknak ez a rákfenéje, hogy van 1-2 hét amikor toppon vannak, aztán meg kell őket nyírni és jön 2-3 hét amikor nem mutatnak bomba formát. Ezt nehezíti ráadásul az is, hogy az egyes stem növényeknek nagyon más a növekedési és regenerálódási üteme. Tehát ahhoz, hogy tökéletes stemes akváriumot fotózhassunk, nagyon ki kell ismerni az akváriumot. Ez a sokadik nyírás után sikerülhet csak.
      Szóval elégedett vagyok, bár tudom, hogy ennél szebb is tud lenni ez az akvárium 😉

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük