Halak

Garnélás, rákos, csigás előadás Chris Lukhauptól

Majdnem megint elkéstem. De ez nálam totál természetes. Bizony kár lett volna lemaradni erről az előadásról. Az előzetes híresztelésekkel szemben, Chris Lukhaup megérkezett Magyarországra, méghozzá egyenesen Amerikából. Aludnia sajnos nem sikerült, úgyhogy az előadás előtt, aludt két órát a kiállítás egy csendesebb zugában . Ezután a „rengeteg” alvás után, lenyomott egy közel három órás előadást minden probléma nélkül.

Ettől függetlenül Chris Lukhaup munkája meglehtősen irígylésre méltó. A világ minden táját bejárja és rákok, garnélák után kutat. Ő magát, már nem is nagyon tudja németnek vallani, annyira keveset van Németországban. A feleségével is Chilében találkozott.

Legtöbbször ott, vagy Amerikában tartózkodik. Természetesen minden híres nagy külföldinek vannak magyar felmenői. Az ő egyik nagymamája is magyar volt. Egy szót tud is magyarul: rákpáncél 🙂

Az előadás első felében a garnélákról beszélt. Végig mentünk a legismertebb garnéláktól egészen a legutóbb felfedezett Sulawesi fajokig.

Christal red

Crystal red

Caridina Sp.

Caridina Sp.

Viccesen megjegyezte, hogy a Sulawesi fajok még besorolás alatt vannak és mivel sokat ő fedezett fel, ezért 2-3 ezer dollárért hajlandó bárkiről elnevezni. Javaslom nevezzük el Chuck Norris-ról 🙂

Hihetetlenül jó fotókat láthattunk garnélákról. Itt például a petékben fejlődő garnélák szemei is jól láthatók.

Blue Tiger sárga szemű ritka változata

Blue Tiger sárga szemű ritka változata

Sokat tanakodtunk azon, hogy vajon mi az a „szép zöld gyep” amin a garnélás fotók készültek. A megoldást már ott is kitaláltuk, de itthon találtam egy garnélás könyvet (amit szintén Chris Lukhaup fotózott) és ebben kerek-perec leírták, hogy gömbmohán vannak.

Szó esett arról is, hogy tőlünk nyugatra és keletre egyes garnéláknak már az egekben van az ára. Vannak olyan változatok, amelyeknek darabja 2-3 ezer, sőt 9-10 ezer dollárba kerülnek. Azt eddig is tudtam, hogy japánban képesek vagyonokat adni egy furcsa mintájú koipontyért, na de hogy egy törékeny garnéláért…

Cambarellus patzuarensis

Cambarellus patzuarensis

Ezután rátértünk a rákokra. Ez Chris igazi erőssége. Sajnos én nem kedvelem őket annyira, mivel növényesben igen kevés faj tartható. Ollóikkal mindent elnyírbálnak, a halakat elkapkodják, de kétség kívül mutatós jószágok.

Cherax sp. "orange Tip."

Cherax sp.

Létezik olyan fajuk is, amelynek csak nőstény egyedi léteznek és gyakorlatilag képesek önmagukat megtermékenyíteni. Ezt Chris Lukhaup fedezte fel és publikálta.

Procambarus alleni

Procambarus alleni

Ezután csigákról és kagylókról esett szó. Aki esetleg csigatúltengésben szenved Botia helyett javaslom ezt a csigaevő csigát, amely képes más csigákat kiszippantani a házukból.

Anentome helena

Láthattunk még néhány szép mintájú almacsigát

Neritina

Neritina

Sulawesi

Sulawesi

Végül esett még szó a Saulawesi garnélákról, melyek színezetükben felveszik a versenyt a tengeri garnélákkal.

Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő évek slágergarnélái lesznek ők, hacsak nem lesz nagyon nehéz a tartásuk. Chris is megjegyezte, hogy egyre nagyobb divat a garnélák akváriumi tartása, mivel különösebb szakértelmet nem igényel és érdekes, látványos kiegészítője lehet az akváriumoknak. Ezzel maximálisan egyetértek.  Sokszor fordult már elő velem, hogy büszkén mutogattam egy nem akvarista barátomnak az akváriumomat, a növényeket halakat és egész addig nem sikerült felkeltenem az érdeklődését, amig nem mutattam neki egy garnélát. Onnantól fogva, láthtó érdeklődést mutattak az akvárium, de főleg a garnélák iránt.  Érdekes kis élőlények ők. Érdemes tartani őket. Szorgos ténykedésük, hosszú időre leköti a szemlélődőt.  Köszönjük az előadást Chris! Fedezz fel nekünk minnél öbb színes garnélát!

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

24 Comments

  1. Szia Nigro!

    Én is ott voltam , azt hiszem mögötted ültem.Ha Te középen barna galléros pólóban voltál.Melleted meg egy komoly garnéla specialista ült.Nekem is tetszett az előadás. Ugyan egy földi halandónak túl hosszú, túl részletes volt .De ez nem is földi halandóknak szólt.
    Ezen az előadáson már a hallgatóságnak is olló nőt a kézfejére.Szóval Én nem bírtam végig ülni, az elején állni.
    Ezért nem jött össze a személyes találkozás.

    Üdv:Zumi

  2. Sajnálom, hogy végül nem sikerült találkozni. Sebaj, majd legközelebb.

  3. Az a „komoly garnéla specialista” én lennék 😀

    Különben jó volt az előadás, de valóban hosszú volt egy kicsit. Előadás után megkérdeztük, és mondta is, hogy az gömbalga, amit szétvág és így fényképezi a jószágokat.

    Nem nagyon hiszem, hogy a sulawesi garnélák borzasztóan el fognak terjedni, mivel rendkívül nehéz tartani és szállítani is őket sajnos, de tény hogy nagyon nagyon jól néznek ki. Bár én tartom magam ahhoz, amit Chris is mondott: „a garnélák királynője a crystal red”

  4. Üdv!

    Ha a barna pólós Úriember volt Nigro, akkor Én foglaltam helyett mögötte:-)
    A “komoly garnéla specialista” Úrnak, pedig nagyon szép garnélái voltak! Sajnos vásárolni még nem merek drágább példányokat elég a Red az akváriumban egy ilyen kezdőnek. Bár olvastam, hogy Amano és Tiger tartható velük. Ez a hármas vajon jó kombináció lenne a későbbiekben?
    Az előadás érdekes volt és egy dedikált könyvnek is boldog tulajdonosa lettem!

  5. Mindenki mögöttem ült… Így honnan tudjam, hogy hogy néznek ki az olvasóim? 🙂

  6. Aki Explorerben nézte Massimo Faberi akváriumát, annak mostanáig csak a cikk fele jött be…. Javítottam

  7. Promoe:

    Igen, elméletileg tartható együtt Amano, red cherry és a tiger, de azért tudni kell, hogy adódhatnak problémák. Az amano nagy és elég agresszív a kajáért vívott harcban.

    A másik, pedig az előadáson is elhangzott: a tiger az cf. cantonensis, elvileg lágy és savanyú vízben érzi jól magát, a red cherry pedig N. heteropoda, annak inkább keményebb és lúgosabb víz kell. Persze elég nagy a tűréshatáruk, szóval még el is kezdhet szaporodni mindkét faj az akváriumban, és ezen ponton jön be a következő probléma: erről is volt szó az elaődáson, ugyanis a red cherry sokkal gyorsabban szaporodik, mint a tiger és egy idő után „agyon fogja nyomni” a red cherry a tigriseket.
    És nem is írtam az eltérő hőmérsékleti igényekről…

    Azt hiszem nem fejtem ki bővebben a garnélás kérdést, ez a blog nem arra hivatott 😀 De bárkinek akinek kérdése van nyugodtan keressen meg emailben (sist24_kukac_gmail_pont_com)

  8. Na ha már mindenki ezzel jön: én is ott voltam, pont hozzám kerültek a körbeadott poszterek amikor lecsaptatok a garnélásokra.:) Aki nem volt ott sajnálhatja, többek között lemaradt a poszterekről is.:) Egyébként az előadás a tolmácsolás miatt lett ilyen hosszú, anélkül sztem 1-1,5 óra alatt lenyomta volna és lehet, hogy több témát is tudott volna érinteni. De azért így sem volt rossz. Irigylem a srácot… Én is ilyen munkát szeretnék..:)

  9. Igen, a garnélás „ingyenposzter” szintén beszerezhetetlen kincs. 🙂

  10. Sziasztok!

    Üdvözlöm a garnéla specialistákat.Különös képen szentgyo-t.
    Ha már ilyen anonim találkozón voltunk.Jó lenne egy ismerkedő topic ,mert látom igény lenne rá.Vagy elég lenne nem elkésni.
    Nekem biztos hogy lesz garnélám, de először akváriumom legyen.Utolsó akváriumom Ilyen volt:
    http://www.korallszirtes-akvarium.hu/modules/Info/images/pictures/1620080211142619_img_.jpg
    Most még csak fekete hátérrel 300 liter ozmó vízzel ácsorog.De lassan beindul a telepítés.Utána szólok hogy garnélát keresek.Addig szaporítsátok Őket.

  11. Sziasztok!

    szentgyo köszönöm az infókat. Én mint kezdő próbáltam Magamba szívni a tudást, de kicsit sok volt így egyszerre…
    Csak red lesz és ha majd úgy érzem tapasztaltabb leszek, akkor csinálok még egy-két aksit:-)

  12. Sziasztok!
    Nekem nagyon tetszett az előadás, igaz már javarészét elolvastam neten, vagy Pistinek fejfájást okozva már szétérdeklődtem magam…szereztem én is ingyen posztert, persze garnélásat 😀 meg aláírattam a Chrises Süsswasser-Garnelen könyvemet 🙂
    Utána a vacsora is nagyon jó volt…Chris még ott rengeteget sztorizott nekünk 🙂
    Nigro!!!
    Nem tudtam, hogy jössz, meg nem is ismertelek meg sajna…de legközelebb személyesen is gratulálni szeretnék a bloghoz!!!Én ott ültem a sarkon az ablak előtt, a második voltam, talpig feketében 🙂 vagy ha jobban tetszik hosszú fekete bőrkabátban voltam a folyosón, és nem éppen vékonyka :D…többen így azonosítottak be 😀
    Szóval egy szó, mint 100…a szombat nagyon jó volt!!!
    Üdv.:Nikol

  13. Emléxem rád! Együtt dedikáltattunk 🙂

  14. Tényleg???
    Jujj, a fenébe…legközelebb kapj el és mutatkozzunk be egymásnak 😀
    Az jó, hogy legalább Te tudtad, hogy én ki vagyok 😀

  15. Hali,

    Légyszi segítsetek a megfelelő társbérlők kiválasztásában. Az akim kb. net. 90 literes és jelenleg 4-4 róka és panda szorgoskodik benne. Amano és red cherry lesz benne és szeretném ha nem eledelként végeznék. Kisméretű „csapathalak” közül mi jöhetne számításba, neon-on kívül? Párom szeretne 3 black molly-t, lehet?
    Köszi előre is.

  16. Black molly mehet. Csapathalból rengeteg van, ami jó lehet. Nálam ékfoltos razbórákkal vannak együtt gond nélkül.

  17. Hi.
    Régóta figyelem a blogodat,és először is gratulálni szeretnék hozzá,nagyon profi hiánypótló alkotás!
    Lenne 1 kérdésem hozzátok.Van nekem 4db üveg garnélám.Már sokszór eljutottam velük addig hogy lepetéztek de a lárvákat nem sikerült felnevelnem (sajnos).Azt szeretném megtudakolni hogy mivel lehet a lárvákat etetni és hogy kell-e sózni a vizüket?És persze minden egyéb infó érdekel velük kapcsolatban.Előre is köszönöm a válaszokat.

  18. killersmile,

    A legjobb, ha speciálisan kis garniknak kifejlesztett tápot adsz nekik, pl. ezt. A sózással kapcsolatos kérdésedre, pedig ennek a terméknek a leírásában találsz választ. A cuccokat még kb. 1-2 hétig ne tedd a kosárba, mert most indulunk el, nem kész a shop.

    De majd jön Szentgyo mester, a Nigro-bolg garnéla szakértője, és megmondja a tutit. 🙂

  19. Azért az a mester, meg a szakértő erős túlzás 🙂

    Erre a kérdésre nem tudok érdemben válaszolni. Nem tartottam Macrobrachiumokat, nem is hiszem, hogy fogok, én maradok a jó kis Caridina fajoknál.

    Azért az a „lepetéztek” érdekes kifejezés, ha azt jelenti, hogy lerakták valahova a petéiket, akkor az nem sok jót jelent, ha nem ezt jelenti, akkor bocs.

    Teljesen ellentmondásos információkkal lehet találkozni, hogy kell-e nekik sós víz vagy nem… Egy dolgot tudok tanácsolni, ha érdekel az ügy, akkor kísérletezz, egyszer sós vízzel, egyszer anélkül, egyszer ilyen eleséggel etesd őket, másszor másmilyen eleséggel, valami csak kisül belőle 🙂

  20. Köszönöm a gyors válaszokat.A következő alkalomnál megpróbálom artemiával etetni őket úgy hogy a vizet is beöntöm,így a víz is kissé sós lessz.Próba szerencse:)

  21. sziasztok!
    Az üveg garnélával az a baj, hogy nem tudni mi is az.Mert eladhatják neked ilyen fantázianéven,de ez lehet Macrobrachium lanchesteri (LD. itt: http://garnela.uw.hu/fajok/macrobrachiuml.php) vagy Palaemonetes paludosus (ld. itt:http://www.planetinverts.com/ghost_glass_grass_shrimp.html). Az elsőnek kell a brakk víz a másodiknak nem.Az első Thaiföldön él a másik az USA egyes folyóiban őshonos.Nagy a különbség.
    Próbáld meg beazonosítani, akkor meg is van, hogy kell e a sós víz vagy sem.
    Én már nem veszek úgy semmit, hogy meg ne kérdezném a latin nevét, mert néha utánna beazonosíthatatlan.Erre jó példa a kék garnélám, amit még ma sem tudom, hogy mi is valójában.

  22. Keymaker!

    Grat a shop-hoz.Felvidult a napom tőle, mert már nagyon vártam.
    Már rendeltem is volna,de a micro táp még hiányzik.
    Még egyszer gratulálok és sok sikert, mindenkinek aki benne van!

  23. Köszi, Zigur. A Mikro tápot ma beteszem a rendszerbe de a rendeléssel kérlek még várj egy picit, amíg elkészülünk teljesen, mert most még szervezzük a szállítást. De hamarosan…

  24. Sziasztok!!Hetek óta ebből a blogból „táplálkozom”,most készült el az új 400 literes akváriumom, s rengeteg segítséget kaptam Tőletek!Külön gratula Nigro-nak ezért a nagyon színvonalas, tartalmas fórumért, remélem sokáig sikerül ezt a színvonalat tartani , sőt emelni, megérné minden akvaristának. Egyenlőre annyit kérdeznék, honnan tudnék Amano garnélákat beszerezni, hogy természetes úton kontrolláljam én is az előmerészkedő algákat?Előre is köszönöm a segítségeteket.

Hozzászólás a(z) zigur bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük