HalakHírek-Esszék

Herbert R. Axelrod: a vörös neonhal atyja

A Paracheirodon axelrodi, közismertebb nevén vörös neonhal, minden bizonnyal a 10 legismertebb akváriumban tartott halfaj közé tartozik. Élénk színezete, kis mérete és jó természete hamar közkedveltté tette az akvaristák körében. Mivel a faj leírásával tele van a net, én névadója történetét írom le 😉

Nevét Herbert R. Axelrod-ról kapta. Az orosz-zsidó családból származó, de 1927-ben már New Jersey-ben született természetkutató és zenész, műkincsgyűjtő életéről (bár még nem halt meg) érdemes pár szót ejteni.

Szóval a hal tudományos nevét Axelrod író és kutatótársa, Leonard P. Schultz adta 1956-ban. Koreában együtt írák a The Handbook of Tropical Aquarium Fishes című könyvet. Ezután Axelrod hazatért Amerikába és a New York Univerity-n le Ph.D.-zett. Nem sokkal ezután, megalapított egy újságot Tropical Fish Hobbyist címmel. Ez sokak számára ismerősen csenghet, nem véletlenül, hisz az évek alatt, a világ legnagyobb hobbiállattartással foglalkozó kiadójává nőtte ki magát.

1989-ben Axelrod egy gyönyörű fosszilizálódott hal-gyűjteményt adományozott egy kanadai tudomány egyetemnek. Az egyetem igazgatója úgy nyilatkozott, hogy még sosem adományoztak ilyen nagy értékű gyűjteményt kanadai egyetemnek.

1997-ben Axelrod 70 millió dollárért eladta a TFH magazint. Ezután volt némi pereskedés, hogy illegálisan magasra volt tornászva a kiadó értéke.

Nem szabad megfeledkezni azonban Axelrod másik nagy szenvedélyéről, a hegedülésről és a hegedűk, brácsák, csellók műgyűjtéséről sem. Az évek során mesés Stradivari gyűjteményt halmozott fel. 1975-ben vette meg élete első Stradivari-ját. 1998-ban 4 Stardivari-t adományozott a Smithsonian Institution részére. A két hegedű, egy brácsa és egy cselló értéke becslések szerint, meghaladta az 50 millió dollárt! A pénzzel, adakozással igen bőkezűen  bánt. Amerika 60 legbőkezűbb adakozója közt  tartották számon. 2003-ban további 30 Stardivari-t ajánlott fel a New Jersey Symphony Orchestra számára 15 millióért, melynek piaci értéke 49 millió dolcsi volt. Ekkor megvalósult egy régi álma. 1934 óta nem játszott együtt 30 Stradivari. 😉 Eddig a sztori mesés része.

Azonban ekkor már évek óta figyelte őt az adóhatóság és az FBI. 2004-ben adócsalással vádolták meg. Svájci bankszámlákra dugott pénzek után dollár milliókat nem adózott. 2005 márciusában 18 hónap börtönbüntetésre ítélték.

Bizony erre mondják, hogy egyszer fenn, egyszer lenn. Mindenesetre izgalmas életút, jó sok pénzzel kikövezve. 😉

Forrás:

http://wapedia.mobi/en/Herbert_R._Axelrod?t=3.

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

Szintén kedvelheted

Írd le a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük