Hírek-EsszékVizes csemegék

IAPLC 2010

Az akvakertészek legrangosabb versenyének eredményhirdetése esett meg a tegnapi napon. Takashi Amano által megálmodott IAPLC verseny, immáron 10. éve kerül megrendezésre, ezért ez amolyan jubileumféle is volt. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ez a világ legnagyobb akvakertész versenye, minthogy idén 55 ország 1819 akváriuma nevezett.

A tavalyi versenyről a top akváriumok megtalálhatók itt a blogon is. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy évről-évre a verseny egyre keményebb. Az akváriumok egyre szebbek és egy jó helyezés eléréséhez nem elég csak kiváló kondíciójú növényeket nevelgetni. A bírák rengeteg egyéb szempont szerint is pontozzák az akváriumokat. Természetesség, harmónia stb. A mi hazai versenyünk is nagyrészt az IAPLC pontozási rendszerén nyugszik. Ami az egész világra kiterjesztve 10 éve jól működik, az talán ebben a pici országban is működhet. A tavalyi eredményeket látva működik is. No de most  beszéljünk erről a hihetetlen versenyről, hisz több magyar vonatkozása is van! 😉

Az idei évben 11 magyar akvárium nevezett és az eredményhirdetést követően jól látszott, hogy tisztességesen helyt is álltak. Ezúton gratulálok minden magyar résztvevőnek és külön nagy taps Viktorlantosnak aki bekerült az első 100 legjobb  akvárium közé. Az igen előkelő 96. helyen végzett az 1800 akváriumból! A teljes eredménylista itt található.

A magyar eredmények:

  • 96. Lantos Viktor
  • 241. Szecsei Tibor
  • 301. Szilágyi Gábor
  • 563. Báró Péter
  • 835. Néder Attila
  • 1169. Farkas Balázs
  • 1184. Szecsei Tibor
  • 1243. Halmi Zoltán
  • 1259. Csipler László
  • 1558. Buzás Gábor
  • 1664. Sipos Tamás

Sajnos a győztes akváriumok képei még nem nyilvánosak, ezért egy újabb post-tal és egy fotóalbummal még később jelentkezem, miután meglesz az ünnepélyes díjkiosztó ünnepség. Ami igen érdekes és talán a legnagyobb meghökkenést okozta, az az első helyezett. Ugyanis még nem volt példa arra, hogy nem ázsiai akvárium nyert volna. Most pedig az élen egy orosz aquascaper akváriuma végzett, megtörve az ázsiai hegemóniát. Pavel Bautin, egy   ügyes akvakertész, biztos vagyok benne, hogy még sokat fogunk róla hallani. Annyit már tudunk a győztes akváriumról, hogy 150x50x60-as (450liter) 🙂

Galériájában számos remek alkotás látható. Bár ez nem a nyertes akvárium (valószínűleg), de jól látszik, hogy gondos tervezés és kialakítás végeredménye.

Jómagam a középmezőnyben végeztem. Pici csalódás ez, mert azért az 500-ba szerettem volna bejutni. Bár a szabályok szerint a hivatalos eredményhirdetésig nem szabad, mégis azért páran már kipostolták az akváriumaikat. Ezek egyes blogokon már láthatók.Pl:

7. Grigoriy Polishchuk (Ucrania)

33. Piotr Dymowski (Lengyelország)

43. Masahiro Tayama (Japán)

92. Filipe Oliveira (Portugal)

98. Alexander Grebenuk (Ukraina)

110. Paweł Iglewski (Lengyelország)

Itt a  lista gyorsan bővül.

Érdekes módon a csalódás csak egy napig tartott. Most már úgy érzem, hogy éppen ez kellett ahhoz, hogy ősszel, vagy télen nekiálljak egy újabb akváriumnak. Végre ismét érzek kihívást! És ez jó. Mert ez az akvárium lassan 1,5 éve megy és tényleg annyira gondtalanul üzemel, hogy néha napokig (hetekig?) csak etetek és tápozok. Arra az 5 percre nézegetem amíg elfogy a halkaja és kész. Ilyenkor váltani kell. Hisz miért ne csináljak valami teljesen mást? Éppen ez a szép ebben a hobbiban. Élő, egyensúlyi rendszert alkotni úgy, hogy az még természetesnek is hasson. Közben új tapasztalatokat szerzek, új növényeket ismerek meg. Lassan a halakat is lecserélem, de ők nagyon a szívemhez nőttek. Szerintem kapnak egy másik akváriumot. Erről jut eszembe, hogy az asszony is szokott hajszínt váltani ha kicsit már unja amit a tükörben lát… 🙂 Hehe csak engem nem tud leváltani… remélem… 😀

Szóval ma megjött a postás és a kezembe nyomta a levelet:

Bár már tudtam az eredményt, de mégis a hihetetlen izgalom fogott el. Te jó ég! Versenyeztem a világ legrangosabb akvakertész versenyén. Nem is lettem utolsó. Szóval azért ez megnyugtató…. 🙂

Hát ennyi. 1800 akvárium erős közepe. 🙂 Na de reszkess világ! Hamarosan átrendezek! 🙂

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

Szintén kedvelheted

13 Hozzászólások

  1. Szia!

    Gratulálok a győzteseknek, és főleg a magyaroknak. Más fórumokon is csodás akváriumokat láttam 500-1000 helyezettek között is, el se hiszem hogy ilyen jól szerepeltetek! ha lehet majd képsorozat a magyarokról, szivesen venném

    (annyi még hogy Oroszország is Ázsia nem?… amúgy értem a lényeget…)

  2. hatalmas gratula az összes magyar résztvevőnek!

  3. Szia Nigro! Én is gratulálok a magyar versenyzőknek. Csak annyi még, hogy a poszt alapján kis elkeseredettség tűnik ki az írásodból. Szerintem itt sokunkat Te indítottál el a növényes akvarisztika rögös útján, úgyhogy bár sokszor olvasok köszönő posztokat, azért sose felejtsd mennyi örömet okoztál mindazzal a munkával, amit a blogba, ill. a többi cikk megírásába belefektettél. Nyilván ez talán nem úgy kompenzál, mint egy jobb helyezés elérése a versenyen, de semmiképp nem szeretném, hogy azt érezd esetleg, hogy az akváriumba ölt munkádnak nem akkora eredménye lett, mint amit vártál. Kíváncsian várjuk az új akváriumot is!

  4. Köszi a dicséretet! Tényleg nagyon jók az eredmények egy “bemutatkozó” országhoz képest.
    Oroszországnak van európai és ázsiai része is. Ha így nézzük, az ázsiai fölény megmaradt… 😀

  5. Sizsak: Köszi, ez most tényleg nagyon jól esik.

  6. Amikor először láttam az eredményeket teljesen meglepődtem. Szerintem sokkal jobb az akvárium mint amit a helyezés mutat. Arra tudok még gondolni, hogy valamiért megbüntettek (pontlevonás) és hátrébb sorolódtál. Korai publikáció stb, vagy a nevedből valami rasszista dologra gondoltak…. 🙂 na jó ez rossz vicc.

    Ettől függetlenül jövőre odatesszük magunkat. Biztos vagyok benne hogy sokkal jobb helyezések jönnek. Mikor rendezzük az akváriumot? Lehetne valami jó kis kupaktanács ezügyben mint a malájok is csinálják.

  7. Hehe. Köszi Vik! Hát lehet, hogy volt egy kis levonás, de nem hinném, hogy az pár helynél többet jelentene. Mondjuk elég lazán kezeltem a publikációt tiltó szabályt… 🙂 Mindenesetre kellő lökést ad, hogy új akit csináljak. De ne várja tőlem senki, hogy titokban fogom csinálni az ADA verseny miatt. Fontosabb, hogy a hibákból, sikerekből más is tanuljon. 😉

  8. Ezt nevezem én szép hozzáállásnak Atti! Kíváncsian várom én is az új akváriumodat, kéz-, és lábtörést hozzá.
    Balázs a Sedona-val indult?

    Én már látom előre (a kristálygömbömben, hihi), hogy jövőre még szebb eredmények lesznek itt.

  9. Köszi Luna! 🙂 A kristálygömbbe egy jó kis Wabi-Kusa-t addig…? 😀

  10. Gratulálok mindenkinek!Nagyon szépek az akváriumok!

  11. Atti?! A Wabi Kusa-nak nem az a lényege, hogy kilóg a gaz?! :D:D:D

  12. OFF

    ….. na szóval itt vagyok 🙂

    ON

  13. Off
    …. Meglestem. Nem volna rossz egy “gömb” akváriumfotó… 🙂
    Amano gömbfotóiról most nem találtam nagyon a neten nagyobb képet, de itt a könyvborítóján is az van: http://www.amanotakashi.net/info/091211.html
    On

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük