Olvasók

Harmony of the water world

Kedves akvarista kollegák, ezúttal szeretném bemutatni a 350L-es akváriumom régi arcait, amellyel az AAC és az International Aquascaping Contest 2009 versenyre is jelentkeztem. Az utóbbi időben sokat utaztam, ezért nem tudtam reagálni a blogon történt dolgokra. Nigro barátomnak és minden gratulálónak utólag is köszönöm a dicséreteket.

Tisztába voltam azzal, hogy nem fogok díjat nyerni, mert eddig inkább a növények igényeit próbáltam megfejteni és nem ügyeltem annyira a designra. Én is, mint minden kezdő, átmentem mindenféle viszontagságokon, kezdve a szoba eláztatásától egészen a különböző algák támadásáig.
Az akvárium 5 db. 36W-os T8 -as Osram fénycsővel van megvilágítva. Tudom, hogy ez nem elég, de egyelőre még hagyom ezt a felszerelést.
Méretek: 130X55X45 (Hossz. Szél. Mag)
Aljzatnak akkoriban Dennerle táptalajt és folyami kavicsot használtam.
A szürő egy Sachem kaniszter szűrő majd később Eheim lett. Jelenleg saját készítésű szűrő üzemel, amit megtaláltok kicsit lentebb, fapadosan illusztrálva.
Magasnyomású palackból, nyomáscsökkentővel felszerelve jön a CO2, reaktorként a szűrőt használtam, több-kevesebb sikerrel. Tapasztalataim alapján inkább egy külső reaktort érdemes fontolgatni, vagy kisebb akváriumban diffúzort lehet rakni.
Az első partiképes kép, még 2005-ből van, ha jól emlékszem

Aztán az egyik legutálatosabb algával (lebegő zöld alga) is megküzdöttem, ami a víz bezöldülését okozza. Ezt az algát a sok fény és ammónia okozza és legkönnyebben egy UV szűrővel lehet megszabadulni tőle.

Egy csomó vízcsere és néhány napos sötétítés után kitisztult a víz, majd kezdett egyre szebb lenni az aki.

Végre eljutottam odáig, hogy újra rendezhettem az akit. Ebbe már ADA -s talajt tettem és már most látszik, hogy jó választás volt. Ez eddig a legjobb talaj, amit használtam. Az Amazonia alá tettem egy kevés égetett agyag golyót is. Ezt hasznosnak tartom a bacik miatt és állítólag jó a tápanyagmegkötő képessége is.
A kezdésnél elkövettem egy hibát, mert a szamár fejemmel azt gondoltam, hogy a szilikon ragasztó meg fogja tartani a hungarocell lapokat, amit a háttér emeléséért tettem be. Ebből aztán az lett, hogy mikor a talajt elrendeztem és kezdtem feltölteni, a lapok elválltak az akvárium aljától és felfele igyekeztek összezavarva a vizet. Majdnem gutát kaptam, de miután felébredtem az ájultságból, gyorsan leszívtam a vizet, kiszedtem a lapokat újból feltöltöttem, majd minden nap vízcsere következett, majdnem 1 hétig. Ha nem követem el ezt a baromságot, nagyon sok vízcserét és fáradtságot megspórolhattam volna.

Az aktuális szűrőt én készítettem, mert nem volt kedvem annyi pénzt kiadni egy brutális teljesítményű külső szűrőért. Előnye, hogy hatékony és olcsó, hátránya, hogy el kell rejteni az aki háta mögé. Ezért akinek nincsen hátul vagy oldalt helye, annak nem jó megoldás. Egyszerűen meg tudják oldani, akik már ragasztottak akváriumot, mert a barkácsolás nagy része a ragasztásból áll.
Hozzávalók: 1 db. Powerhead, PVC csövek, a tartály elkészítéséhez szükséges üveglapok és szűrőanyag. A CO2-ot újabban a Powerhead-be vezetem egy üveg diffuzor segítségével, vagyis az apró bubikat beszívja a pumpa és még tovább keveredik egészen az esőztetőig (ahol a szűrt, CO2-vel dúsított víz visszafolyik az akiba).
A szűrő méretein lehet változtatni az akvárium nagyságától függően. A lényeg az, hogy a tartály magassága egyezzen az akvárium magasságával. Az én szűrőm méretei: 50 cm hosszú, 45 cm magas, 16cm széles.
Akkor hát itt vannak a fapados rajzok, remélem meg lehet érteni legalább az alapelvet.

Az akvárium további fejlődéséről még fogok feltenni képeket, de ez majd egy másik alkalommal…

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

23 Comments

  1. Nagyon szép akvárium lett, szépen alakult a kezdetektől.
    Gratulálok az akiért és a verseny való jó szereplésért.
    Érdekes, hogy egy ilyen szűri az aki vizét, és mégis úgy látszik, hogy hatékony 🙂

    Egy kis észrevétel: a képeket meglehetne csinálni, úgy ahogy a többi postnál, van mert zavar, hogy meg kell nyitni a képet, utána visszalépni és újra.

    Amúgy nagyon szép aki

  2. Köszönjük a postot Igéző! Gratulálok az akváriumohoz, nagyon szép, de hát ez természetes Tőled 🙂

    U.i.: Remélem a garnélák jól vannak

  3. hej de jó kis írás, de hiányoltam már ezeket 🙂
    nagyon érdekes volt a fejlődést látni. Grat a versenyen való szereplésekhez.

    És izgatottan várjuk mi lesz az új akiból.

  4. Örvendek, hogy tetszik, remélem ezentúl csak arra kell koncentrálnom, hogy minél szebb aquascapeket készítsek.

    szentgyo: sajnos 2 CRS már nem él.Én a magas hőmérsékletre gyanakszom. Nálam nagyon lágy a víz, probléma lehetett az is 🙁
    Jó volna, ha tárgyalhatnánk majd egyet a garnik tartásáról pl. a fórumon.. A többit nem tudom számon tartani, mert nagy dzsungel van abban az akváriumban.

  5. Szia Igéző!

    Örülök, hogy ismét köztünk vagy és gratula az aksikhoz!Gyönyörűek!
    A szűrő is baromi jó lett, én is gondolkoztam rajta, hogy lerekesztek, egy részt az akváriumból, hogy nagyobb szűrőfelületet kapjak és a külső szűrővel hajtom meg.Eddig, még se időm, se pénzem nem volt sajna.
    Ez a kedvenc ilyen kivitelezésű szűrőm: http://www.tropicalfish.hu/referenciak/diszkoszos-akvarium.html
    a tizedik képen!
    Biztos, hogy kristálytiszta a víz!

  6. Szia Igéző!

    Gyönyörű az aki! Azt szeretném megkérdezni, hogy az égetett agyaggolyókat hol vetted?

  7. zigur: megnéztem a képeket és azt gondolom az a szűrőrendszer is jó, de nem értem, hogy miért kell pont egy kaniszter szűrővel összekombinálni. Nagy akváriumoknál legtöbbjük nem tud elegendő vízáramlást biztosítani és a mi növényes világunkban viszont fontos, hogy a megfelelő áramlással mindenhova eljussanak a tápanyagok és ne alakúljanak ki a „holt zónák” . A diszkoszos akváriumokban,mint amilyen a képeken is van tényleg jó ha nagyobb a szűrőfelület, mert ezek a halak rengeteget esznek. Következésképpen több bacira van szükség a nitrifikáló folyamatokhoz. A növényes akiban szerintem nincs szükség éppen ekkora szűrőfelületre, inkább a jó áramlás biztosítása fontosabb.

    NYCBoy: én egy kertészetben leltem rá az agyaggolyókra.
    Biztosan találsz majd te is valamelyikben. Arra kell számítani, hogy kezdetben ezek a golyók feljönnek a víz tetejére, ezért csak valamilyen általános aljzat alá javasolt rakni.

  8. Igéző: Az én növényes világom diszkoszos világ is, vagy inkább a diszkoszos világomban sok a növény! 🙂 A jó áramlás elérhető egy Eheim powerhead-del, vagy egy Hydor Coralia-val.

  9. Nagyon szép akvárium!

    A tető bútorlap? Csináltattad? Csináltad? Tudnál nekem dobni egy olyan képet, amin az egész akvárium látszik lezárt tetővel és szekrénnyel?

    Köszi

  10. ja: ilosvaiarpadk-u-k-a-cgmailp-o-n-tcom

  11. Sajnálom, hogy már nincsenek meg a crs ek, a melegre valóban érzékenyek, a lágy víz nem baj!

    A fórumon jelen vagyok 🙂 Vagy valamikor nézz be a chat re.

  12. djapor96: el fogom küldeni a képet, amit kértél, csak egy kis türelmet kérek, mert ezen a héten nem leszk itthon.

    szentgyo: az akvakertész fórumon máris váltottunk néhány szót, nagyon jó, hogy létrejött ez a fórum .

  13. Szia igezo!

    Örülök neki, hogy ezt a pompás medencét nagy felbontású képeken lehet megcsodálni :-).

    Nem látom tisztán elektronikus előtéteid vannak a féncsövek előtt? Ha még nem azok érdemes lecserélni őket elektronikusra, ha még nem akarsz T5-re átállni.

    Érdekelne még az, hogy mennyi vizet cserélsz, mennyi időnként?

    Milyen szűrőanyagok vannak a szűrőben?

    Gratulálok mindkét helyezéshez!

  14. Örvendek,hogy tetszik és remélem,hamarosan még szebb lesz.
    Valóban nincsenek elektrónikus
    előtétek,habár tudom,hogy sokkal
    jobb volna.Valószínű mindent
    cserélni fogok,ha majd erre kerűl
    sor.
    A szűrőben kerámiagyűrű és égetett
    agyaggolyók szolgálják a hasznos
    bacik megtelepedését.Ezen kívül
    egy szintetikus,vata szerű anyagot
    használok a vizben lebegő,apró
    részecskék felfogására.
    Most,hogy újrarendeztem akit,
    egy hétig szinte minden nap vizet
    cseréltem,de most már kezdek visszaállni
    a heti 1/3 (100 L) -ra.

  15. Szia igezo!

    Köszönöm a választ!

  16. Irigykedem és reménykedem, hogy karácsonyra nekem is lesz hasonló vagy legalább is ezen vagyok..

    Amit kérdeznék: írod, hogy 4 db osram csöved van. Mik ezek?

  17. nagyon tetszik, igazán szép lett.
    Kérdésem, hogy az aljzatnövényt hogyan lehet ilyen szépen szétteríteni? Képes oldairányban terjeszkedni magától is, vagy centiméterenként ültetted? 🙂

  18. beeex: 5 db. 120 cm-es 36W-os cső van jelenleg az aki fölött.
    Ebből 4 db. Osram Lumilux Daylight 6500 Kelvines és 1 db.
    Philips Aquarelle.

  19. nato: örvendek, hogy tetszik.

    A fűszerű növényt (Eleocharis) jó ha kis csomókban ülteted, minél sűrűbben,annál hamarabb lesz meg a szőnyeg.
    Ha jó a fény (és a többi tényező), hamar összefüggő pázsitot képez. Úgy vettem észre, hogy nagyon szereti a gazdag táptalajt. Az Amazoniát különösen.
    A ricciát (azok a buborékoló gyöngyszemek) horgász zsinorral, vagy hajhálóval lapos kövekre lehet rögzíteni, és ha a köveket egymás mellé teszed, ahogy a moha terjeszkedik egybefüggő szőnyeget fog ez is képezni. Arra kell ügyelni, hogy a felületen mindenhova jusson a mohából. Ennek mindegy a talaj, mert nem ereszt gyökereket, kizárólag a vízoszlopból veszi fel a tápanyagokat.

  20. Sziasztok!

    Engem az érdekelne, hogy egy ekkora szűrőbe mekkora teljesítményű Powerhead kell?

  21. Én a 300-as, vagy a 600-as Eheim minipumpát választanám. http://www.greenaqua.hu/technika/vizpumpa.html Ezeknek állítható a teljesítménye. Így be lehet frankón állítani. Arra ügyelni kell ennél a rendszernél, hogy a szívóág ne levegősödjön le, mert akkor leüríti a szűrőtartályt a motor. Ilyenkor az aki is kicsordulhat, ha nem fér bele ennyi víz és a motor is leéghet. Ez a gyenge pontja. Viszont olcsó és hatékony 😉

  22. A teljesítmény állítása helyett inkább úgy fogalmaznék, hogy a víz áramlását lehet rajtuk visszafolytani. (Ha az eheim compact-okról beszélsz) Nekem ilyenem van, az 1000-es, az egyetlen gondja, hogy hangos. Annyira be tud rezonálni, ami már nagyon zavaró. (Vagy csak az enyém egyedi hibája lenne ez?) Gondolkozok, hogy felhasználjam egy ilyen szűrés megoldásra mint a cikkben, de ahhoz túl hangos.
    A 600-ast ismered? Mennyire csendes?

Hozzászólás a(z) Nigro bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük