Esszék

Két irány

„Már nem akarom tudni, hogy ki csinált ipart a zenéből!”

Sokszor jut eszembe ez az idézet, amikor a két irány közt őrlődő emberekkel találkozom. Szakmánk teli van velük. Nem tudják felmérni, átlátni, elfogadni a változásokat. Nap, mint nap kis háborúk zajlanak minden fórumon. Vajon melyik a helyes út? A régi? Az akváriumot elsősorban a halaim és növényeim igényeinek rendezem be? Vagy az új? Ahol az a lényeg, hogy akváriumom megfeleljen a lakásnak, az abban élők igényeinek, és nem utolsó sorban a lakberendezőmnek. Aztán ha megy a tapéta színéhez, akkor akár kovászos uborka is úszhat benne!?

„Már nem akarom tudni, hogy ki csinált ipart a zenéből!”

Olyan szépen indult. Az öregek sűrűn emlegetik, hőskor, így hívják. Most széttárják a karjukat, és értetlenül nézik, kérdik, mi történt? Ők se értik. Anno szó se volt, arról hogy az akvárium tán, hogy szép is lehet!? Kicsit úgy tűnik. Hol van az arany középút vajon?
Talán az akvakertészeknél?

„Már nem akarom tudni, hogy ki csinált ipart a zenéből!”

Mint egy dögkeselyű hadsereg úgy repült rá az ipar a nanó akváriumokra és berendezésükre.
-Ó! Hát ez tetszik az embereknek? Na gyerünk! Fejjük meg őket!
Az a bizonyos T. nevű cég, félre sikeredet ezüst tetejű kis akváriuma, mely eddig a kutyának se kellet, most hirtelen nanó akváriummá minősítették, és a nép eszi, bocs veszi!
Vagy a D betűs cég, melynek a fél szakma könyörög azért a szaros kis víz kockáért üvegbe zárva.( de azért valljuk be, azért az nagyon egyben van!)
Szinte látom, ahogy a kupecek csapata esténként a netet bújva keresi a legolcsóbb Galaxy, vagy garnéla beszerzési forrásokat. Kis kezüket dörzsölgetve, elevenítik fel a régi ál barátságokat, bízva az extraprofitban.
-Szia barátom! Garnélázol még?-
Barátság. Mi az? Tán olyan, mint Isten, sokan hisznek benne, de senki nem látta!

„Már nem akarom tudni, hogy ki csinált ipart a zenéből!”

Ja és a növényesek! Kínaiakat megszégyenítő gyorsasággal ugrottak rá a témára, még meg se tanultam a növény nevét, már el is adtam! Nézem a kis dobozt növényesem kezébe. Kérdem mi az?
-Nanó növény! A jövő!- Válaszolja mosolyogva. Na jó lesz nagyítót beszerezni, ha ez így megy tovább.

„Már nem akarom tudni, hogy ki csinált ipart a zenéből!”

Nézem az örökségünket! Köszönöm szépen!
Küzdhetek! Vagy már nem? Mert látom értelmetlen. Jön a vevő, két mondat után tudom, melyik irányba tart!
-Kérek két fekete és két piros halat!- Teljesen értelmetlen neki elmagyarázni mit vesz, hisz nem is érdekli. Ez a szín hiányzik az összhatásból, hát ezt kéri!
Behozok gyönyörű kis Formozákat a boltba, gondolván jön a nanó! De hát nem gyün!
Mutatom vevőmnek:
-Íme a jövő! Nano hal!- Néz rám, mosolyogva, majd el küld….
Ti! Akik olvassátok most ezt nem jöttök be hozzám, meg is értem miért jönnétek? Formozáért? Ugyan már.

„Már nem akarom tudni, hogy ki csinált ipart a zenéből!”

Én már nem őrlődöm!
Elfogadtam, hogy két irány van! Azt hogy melyik a helyes csak az idő fogja eldönteni.
Ti se őrlődjetek, és főleg ne akarjatok meg győzni senkit, arról hogy az irány, amin haladtok az a helyes!(„az idő fogja eldönteni!”)

„Már nem akarom tudni, hogy ki csinált ipart a zenéből!
Már nem akarom tudni, hogy miben hisz, aki a hitért öl!”

– Ákos –

Zábrácki László

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

46 Comments

  1. Sziasztok!

    Hasznos időnként elgondolkodni ezeken a dolgokon. Személy szerint én nagyon radikálisan vélekedek kedvenc hobbinkról. Gyorsan leszögezem, hogy imádom az akváriumokat. De! Magamban már letisztáztam és nem áltatom magam azzal, hogy akváriumainkat a természet szeretetéért és tiszteletért üzemeltetjük. Természetesen ez is benne van. Természetesen a természetet, az élővilágot tisztelő emberek fogékonyabbak az akvárium üzemeltetéséhez és természetes, hogy az ilyen emberek kisebb erőszakot követnek el, mint a fent említett lakberendező. De. Számomra mindig ott van az a kis „de” szócska. Ugyanis bármilyen gondoskodással is akvarizálok, valamilyen módon mégiscsak erőszakot követek el az élővilágon. Akármilyen jól tartom halaimat, nem hiszem, hogy jobb ez nekik, mint vadon élni. Kicsit sem hiszem, hogy jobb például azért, mert évekkel tovább élnek akváriumban. (Ostoba emberek érvelnek így!) Másrészt tényleg ipar lett az akvárium, akár nano, akár nem. És ennek az iparnak a növekedéséhez, még ezzel a zagyva hozzászólásommal is hozzájárulok, hát még az akvárium üzemeltetése során produkált fogyasztói magatartásommal. (Érdemes megnézni a Kék Bolygó sorozat végén, hogyan irtják az ostoba bennszülöttek a korallszirtjeiket a mi kedvünkért. Ha már vásároltál halat, növényt boltban, akkor velem együtt Te is felelős vagy ezért! Nincs mentségünk!) Oda szeretnék kigabalyodni, hogy a természetet a saját helyén lenne jó tisztelni és szeretni. Mi egy egészen mesterséges közeget – ha nem nano, akkor is – pici helyre nyomorítunk be a lakásunkban. Ránézek itt az irodámba lévő 50 literes aksira és nem tudom megszámolni hány elektromos berendezés működik érte. Vagy értem? Biztos nem a természetért… Ráadásul trópusi halakat tartunk Magyarországon. Ez sem természetes. Idősebbek rászólnak a fiatalabbakra, hogy a tuja nem honos nálunk, ne azt ültessenek a kertjükbe. És mi? Másrészt szeretik az Amano stílusú akváriumokat természetesnek nevezni. A mester is így tesz. De sajna én még ezen műremekekre emlékeztető természeti fotót nem láttam. Komolyan nem. Ilyen változatosság, ilyen kis alapterületen nem jellemző. Nem jellemző, hogy a riccia damilt teker magára és egy ágakra feszül. Mi viszont büszkén, mutogatjuk barátainknak, hogyan is működik a természet eme kis szelete. Ja, kell co2 palack, elektróda, a sok táp, stb.,… de ez természetes. A természet is így működik. Így mondom. Ehe. Szerintem mindez a saját önkényünk terméke, a saját élvezetünkért. Kétségtelen, hogy értelmesebb hobbi, mint autók kerekéről fél perc alatt kétszezonnyi gumit leégetni, de hát valahol ugyan az a fogyasztás a lényege ennek is.

    Jelen hozzászólásomat csak gondolkodtatásul írtam. Ha nem érted, mit zagyválok, ne is törődj vele! Senkinek nem szeretném elvenni a kedvét semmitől. Én is azon agyalok most éppen hogyan lehetne hatékonyabban beoldani a gázt és tegnap este a természetes látvány kedvéért anubias nana-át daraboltam és dugdostam a sziklám repedéseibe. Mert marha jól néz ki! Egyszerűen csak nem áltatom magam és ezt a felismerésemet szerettem volna megosztani veletek. 🙂

  2. TZ igazad van, DE akkor ne tartsunk kutyát, macskát stb.-t otthon mert nem ez a természetes élőhelye?? Én is arra törekszem, hogy minél szebb akit hozzak létre „bármi” áron, lehet, hogy nem természetes, de az sem hogy bevisszük a növény a házba és ott nézzük. Sajnos ma már mindenből hasznot csinálnak és mi „hülye” akvaristák meg is vesszük, mert kell, hogy szép legyen az aki. Akkor ne építsünk házat a földre mert az magától SOHA nem nőne ki belőle??? 😀 Még mindig jobb embernek tartom magam, mint azok akik egy 20 literes akiban 100db guppit tartanak, mert mi próbálunk egy szebb, a halaknak is jobb környezetet teremtetni ha már nem a természetes élőhelyén él. És a halakat sajnos nem tudjuk megkérdezni, hogy mi jó nekik, de ahol ők élnek oda is elért a környezet szennyezés 🙁 és lehet ott már rég kipusztult volna ez a faj.

    Ui: Én nagyon szeretem az akvarisztikát és tisztelem azokat az embereket akik már sokkal többet elértek mint én ( gondolok itt a magyarokra is) Én csak a véleményemet írtam le, lehet van benne hülyeség is.

  3. jo kis iras. kell az ilyen is! igen eleg radikalis a kulombseg az iranyok kozott. de kerdem en miert van meg mindig az emberek fejeben az hogy megvesz egy akvariumot bedobal par muanyag?!? giccs novenyt, valami szines halat lehetoleg 5* annyit mint lehetne. es 2 heten belul az elpusztult halaival es agyonalgasodott novenyeivel ott all hogy ez az akvarisztika….

    szerintem igenis felelosek az akvarisztikai boltok is. egyszeruen nem tudjak vagy nem erdekli oket mi az irany. televiziobol sem a fekete feher keszuleket nezzuk ami raadasul 50kg volt anno. eltelt par tiz ev es most mar csak a szineset ha lehet a laposat nezzuk. mindenki zsebeben ott a mobil. nemreg volt az a korszak amikor ha nem volt telod az utcara kellett jarni telefonalni a fulkebe… szerencsere fejlodnek a dolgok.

    Nano (D ceg), Amano (ADA) vagy barhogy is nevezzuk a temakort. Ha ezek az emberek/cegek nem inditanak el egy iranyt ami megjegyzem talan csak nalunk ujdonsag, kint ez tobb tiz eve mukodik, akkor a mai napig az lenne az akvarisztika amit fent leirtam. Szerencsere divatot teremtettek, kituztek maguk ele hogy minosegi termeket gyartanak. Es egy egeszen mas szintre emelte az otthoni akvarisztikat. Mar nem csak egy darab medence ami titsza kosz es alga. hala a szuroknek, co es vilagitasnak es a remek uvegmegmunkalasi eljarasoknak az akvarium a lakas disze lett. ha lehet en ezt az iranyt valasztom… tobb mint 10 evig a masik vonal volt. sokkal kevesebb orommel, sikerrel. en is csak egy akvarista voltam a sok kozul. bar akvaristanak sem neveztem volna ezt a dolgot.

    termeszet….
    Amano egyik interjujaban olvastam a napokban, hogy CO2 meg hogy nem jo ez igy. Erre azt irta, hogy a CO2-t ipari mellektermekekbol allitjak elo. A gazt ezutan mi az akvariumba tesszuk, ahol nagy reszet a novenyek felhasznaljak. Igy elviekben talan valahol meg jot is teszunk… persze meg mindig ott az elkepeszto enegria amit hasznalni kell egy egy aksihoz. szerencsere hamarosan a LED kivaltja majd az energiazabalo lampakat.

    semmi sem kotelezo persze. nem mindenki engedheti meg maganak a dragabb jobban felszerelt termekeket. de az eladoknak, akvarisztikai cegeknek tanitania kellene erre az embereket. a szepre a jora. es elmeselni hogy lehet olcsobban is kompromisszumokkal. Amano akvariumaiban azt szeretem, hogy a tokeletes minoseg mellett torekszik a maximalis egyensulyra. es valahol ez az ami ujra megszeretette velem az akvarisztikat a kiabrandito halas boltok es 10 ev hagyomanyos akvarium tartas utan.

  4. abban azert egyetertek, hogy a termeszet egy darabja az eredeti helyen szep. sajnos az emberek komolyan pusztitjak ezeket a tropusi elohelyeket. egyre kevesebb van beloluk. talan ezert is olyan nagy a vagy egy darabka mesterseges termeszetre otthonunkban.

    valami jo dolog is van benne azert. sok fajt igy tudtak a mai napig megmenteni a teljes kipusztulastol. halak, rakok, novenyek. sok ezek kozul mar reg eltunt volna az embernek hala…

  5. én zenészféle vagyok, és tényleg ipar lett belőle. de ez kikerülhetetlen. a legegyszerűbb stúdiómunkával dobnak egyet egy olcsó 2 akkordos számon és a közönség már a kiadó küszöbét nyaldossa. a jó zenészek, akik meg fantasztikus, komplex, mélyebb tartalmú, érdekes számokat írnak meg sokszor megélhetési gondokkal küzdenek.
    egyébként az akvakertészet is művészet. mint mindenből, ebből is pénzt csináltak. és sok a kontár, kevés az igazi művész meg a műkedvelő.
    az igazi alkotást azonban a tapasztalt ember fel tudja fedezni. törekedjünk hát az empíriára.

  6. Viktor teljesen igazad van a boltokkal, de a legtöbb ember már belátta, hogy inkább megvesz valamit drágábban, mint hogy havonta cserélje. a legtöbben a blogon lévő tagok között már nem a kereskedőtől veszik a növényt mert neki az a lényeg hogy minél többet adjon el abból az növényből és őt már nem érdekli mi lesz velük, te is leírtál a blogodon az egyik cikkben egy csomó olyan növénytermesztő ( victoriaregia, vízinövény…) ahol már „minőségi” növényeket vesznek és nekik a vásárló érdeke a fontos, mert sokkal jobb reklám az, hogy pl. te elmondod itt, hogy milyen szép növényt vettem és akkor még több vevője lesz és nem fog csődbe menni mint a legtöbb halas bolt. És a halakat is inkább egymástól vesszük ( akvarista.hu) vagy tenyésztőtől mert szebbek és egészségesebbek a halak, mint a boltban és olyanok is megtalálhatók amik máshol nem.
    Gondolom a Tropica se már egy nagyvállalatként kezdte az ipart és lám már a legnagyobb akvakertészek is tőlük rendelnek. Ahogy Keymaker leírta, hogy tőlünk nem is olyan messze mennyivel fejlettebb ez a hobbi(t) :D. A növények a boltban kapnak Co2-t, növénytápot és lehet hogy drágább de mégis el viszik, mert megéri.

  7. Sajna ma csak az üzletek elenyésző százaléka látja be ha minőségi árut ad el és nem veri át a vevőit, nem ad el nekik minden szart akkor sokszorosa fog megtérülni a dolognak.mert ha érzi a vevő, h ő a fontos és jót akarnak neki sokkal szívesebben jár vissza és ajánlja másoknak. persze vannak olyan vakmajmok is akik kiállnak a maguk tudatlansága mellett. belőlük max haltartó lehet, de akvarista semmiképp, velük nem érdemes foglalkozni…

  8. Ez az Ákos tud ám hangulatot teremteni! 🙂

    Sajnos törvényszerű, hogy a boltok így működnek. Sajnos nem igaz, hogy nagyobb hasznuk lenne, ha minőségben gondolkodnának, hiszen ez azt feltételezné, hogy igény van minőségre. Ahogy bolt tulajdonosokkal beszélgetek, mindig arról panaszkodnak, hogy ha jobb dologot kitesznek picit drágábban, akkor rajtuk marad. Így végülis a fogyasztok tartják alacsonyan a minőséget. Két boltot ismerek ahol co2 be is van üzemelve. Szerintetek mi kb egy tucat hazai akvakertész eltartjuk őket? 🙂 Mi is csak beszélgetni járunk be! 🙂 Hát ne csodálkozzunk, hogy ez a szitu…

    De hogy pozítv dologot írjak és lelkendezzek, azt hiszem ezek a remek, igényes új blogok végre szélesebb körben megismertetik az akvarizálásnak ezt a minőségibb irányzatát. Így igényt ébresztenek végre olyanokban is, akik beérték korábban kevesebbel. Mégegyszer szeretnék emiatt gratulálni!
    Biztos vagyok abban, hogy érzékelhető hatása lesz ezeknek a cikekknek a hazai akvarisztikában!

    Mérfőldkőnek tekintem N-Dee akváriumának bemutatását ebben a folyamatban. Ezekután már nincs az, hogy persze Japánban ez van, meg kiállítási akvárium, meg photoshop és egyébként sem lehet…. ismeritek ezt a hozzáállást. Mostmár végre azt mondhatjuk, hogy bizony lehet és létezik itt is.

    Elnézést, hogy itt ontom a hülyeséget magamból, csak semmi időm nem volt mostanában akvarista oldalt látogatni, így hirtelen szakadt rám ez a sok szép újdonság. Rengeteg gondolatot ébresztett bennem ez a sok cikk amit az elmult 1-2 hétben olvastam nálatok.

  9. sokat vasarolok angol webshopokbol. pl a greenmachine-nal gyonyoru novenyes akvariumok vannak a boltban is egeszen elkepeszto meretben. nem ritka eset az sem hogy a boltok a sajat akvariumukkal palyaznak AGA, ADA versenyeken.

    ha lenne itt ilyen bolt ahol bemesz es a hajadat lerakod egy szpe novenyes aksitol akkor kortol nemtol fuggetlenul nyomot fog hagyni. te is, o is, a kisfiu is ezt akaja majd az apjatol. ameddig nem latszik boltokon hogy legalabb ilyen szinten uzik ahogy az mi szeretnenk addig ez a bevetelukon is latszodni fog.

    ha tehetnem azonnal nyitnek egy ADA Hungary boltot valamelyik plazaban. 4-5 demo akvariummal iszonyat tomegeket lehetne elerni. biztos vagyok benne meg akkor is ha nem anglia vagyunk. a kovetkezo lepcso lenne hogy mar magyar versenyzo is palyazna kinti versenyeken es a magyar akvakerteszeket is elismernek kulfoldon.

    a blogok is ezt probaljak segiteni a maguk modjan. igeny van ra es ez latszik a visszajelzeseken a blogok indulasa ota tortent vasarlasokon.

  10. Zabracki: Örülök, hogy itt is véleményeztél!
    Kell, hogy tisztán lássa mindenki, hogy hogyan is áll ez a magyar akvarisztika.

  11. vicces de nálam a rádióban Depeche Mode: Everything Counts megy mialatt e sorokat írom.
    azt mondom, az életnek van érzéke az iróniához….

    régóta olvasom a névtelenül e kiváló blogot. Eddig nem éreztem arra késztetést, hogy csatlakozzak és megosszam veletek gondolataimat. De ez a kis cikk annyira megindító volt avagy megtetszett. Mondhatni romantikus. Van egy kis maréknyi csapat (ti, akik szerkesztik az oldalt, ötletelnek) akik szélmalom harcot vívnak a boltok többségével s próbáljátok megmenteni azokat hitüket vesztették. A hozzászólásokat olvasva egyre többeket sikerül megmenteni.

    Minden akciót re-akció követ. Lett volna lehetőségem, akvarista boltban dolgozni. Sőt az is volt egykoron az álmom, hogy saját kis boltom legyen. Volt időm kedvenc kis boltom eladójának gyökeres átalakulását végignézni. Néha elgondolkodom azon, mi lett volna ha,anno nem döngöl porig a földbe akvarizálási nézeteivel és utasítja vissza vásárlási szándékomat. Természetesen úgy voltam vele, ha ő nekem nem adja meg azt amit szeretnék, majd lesz más aki úgy mosolyog amikor kezembe adja a csecsebecsét ahogy én szeretném. Hát úgy lett. S a bibi hamar kibukott.

    Ezek után nehéz volt magamnak is bevallani, hogy kudarcot vallottam ez így nem helyes. Ezek után visszamentem ahol visszautasították nézeteimet s újra neki kezdtem, de már
    tanácsait megfogadva. A felismerés után is nehéz volt a fejemből a berögzült rossz szokásokat tartási elveket kiverni, de sikerült. Anyagi vonzata természetesen elsőre igen magasnak tűnt. Új technika stb.. De összeadva azt, hogy mennyi ment el hal-növény pótlásra és gyógyszerre majdnem egál volt.

    Mivel elég sokat tengtem bent, volt időm megfigyelni az embereket, akik demagóg nézeteiket imaként mormogták folyamatosan és nem voltak foghatóak a jóra.
    Mit ne mondjak 10 emberből 1 ment kudarcai után vissza úgy azzal a mondattal, hogy mester taníts. 🙂 Sokak akik a kecsegtetőbb utat választották mint korábban én is a sorozatos kudarcok után feladták ezt a szép kis hobbit. Ezen időtájt szinte kis klubbá varázsoltuk azt a kis boltot mi, kik megtértünk. Idővel sajnos a sok ima után emberünk kiégett, a bolt meg tönkrement. Nagyon nehéz helyes utat mutatni, úgy hogy ebből kell megélni. Minden a matekon múlik. Mennyi az annyi. Sajnos ez egy ördögi kör.

    Örülök, hogy amikor lehetőségem nyílt arra, hogy boltban dolgozhassak nem választottam ezt az utat. Lehet kiégtem volna én is. Igazán kevés olyan bolt van amit ismerek, ahol nem restek átverni, rossz üzletet köttetni. Sajnos nagyon rosszul van ez.

    Valamit elrontottunk, valamit, de azt nagyon.

  12. Jómagam díszállat kereskedésben dolgozom. Ha egy szóval kellene jellemeznem, az ott tapasztaltakat, hát…
    Érdekes!
    Érdekes, hogy emberek milyen szinten elvakultak, makacsok, lenézőek, kioktatóak, bocsánat de ostobák tudnak lenni.
    Érdekes, hogy mennyire a pénz határozza meg, az amúgy saját maga által választott hobbit.
    Érdekes, hogy egyesek képtelenek, egy szűrőt összeállítani, bizonyos oldalakon pedig, mint tenyésztő osztogatják tanácsaikat.
    Érdekes…

  13. deck a legtobb hobbihoz penz kell. ha kicsit komolyabban akarsz foglalkozni veluk. biztos vagyok benne hogy sok hozzaerto akvarista elado van, de! sajnos egy olyan idoszak van amikor valahogy nem haladnak a boltok a korral. ha most valaki hazajonne egy nyugat europai utazasrol ahol esetleg ilyen akvariumokat latott melyik boltba menjen hogy mindezt meg tudja venni? egyszeruen nem lehet megvenni ezeket a termekeket. par termek elerheto, de a legtobb gyarto tesco gazdasagos kategoria.

    uveg akvarisztikai termekek, komolyabb vilagitas, nagy tisztasagu uveg akvariumok, komolyabb novenytapok, dekoracios anyagok, kovek, aljazatok, specko garnelak, vagy halak es meg sorolhatnam…

    par honapja kezdtem osszeszerelni sajat aksimat. a legtobb dolgot kulfoldrol kellett megrendelnem. kulonc lennek? nem hiszem. lattam par magazint, weblapokat hogy a vilag masik reszen milyen akvariumokat epitenek es szerelmes lettem ezekbe az akvariumokba. nem akarok takolni, nem akarok asvanyvizes palackot furni es elesztos rendszerekkel bibelodni. szeretnek egy jo technikat, es csak az elolenyekre koncentralni. es biztos lenni benne hogy ha valami gond van azt csak en szurhattam el nem pedig mondjuk a nem megfelelo teljesitmenyu szuro vagy vilagitas.

    tenyleg az a bajom hogy lassan tobb bmw-t latsz az utakon mint a sogoreknal, de sok mas dolog szinte semmit sem valtozott az elmult evekben, evtizetekben. ha megnezem az osztrak, nemet, angol webshopokat sokkal tobb profi akvarisztikai termeket arulnak. es nem titkoltan ezeket nyomjak is a vasarlok fele. ennek koszonhetoen iszonyat mennyisegu minosegi akvariumot telepitettek mar.

    aki akarja nyomja a mar ezer eve mukodo low-tech dolgokat. aki akarja epitsen hollandot, vagy eppen high-tech japan stilust. de ezeknek a vasarloknak ne kelljen a vilag masik vegere menni bevasarolni.

    es akkor ha lemennek egy akvarisztikai boltba az elado sem gondolna azt a nevesincs szurokrol es tapanyagokrol hogy annal jobb talan nincs is. mert van! lehet 5* dragabb. inkabb mondja azt hogy ha ilyen akvariumot akarsz epiteni akkor ezeket a termekeket egyaltalan nem javaslom mert ez csak a belepo hobbi kategoria. es sosem lesznek olyan novenyeid mint azokban az akvariumokban amiket nezegetsz….

  14. -Szkeptikus vagyok, hogy itthon megélne egy tisztán high-tech akvarisztikával foglalkozó bolt. Nagyon kicsi az erdeklödés, nagyon drága, és több odafigyelést igényel mint egy hagyományos halas medence.
    -Elég sokat jártam a világban, és nagyon nem tetszik az a hazai gondolkodás, hogy állandóan a nyugat-europai orszagokhoz hasonlítgatjuk magunkat. Hogy bezzeg odát… Ez van, és nem lesz jobb. Ha nem tetszik el lehet menni, mert nem lesz jobb, sott. Szeretem a hazamat, de ne legyunk idealisták, sohase erjuk el a mostani nyugat-europai eletszinvonalat.
    Hogy hasonlithatnam magamat egy osztrák vagy brit akvaristahoz, akinek alapbol 10x fizetese van, 10x lehetosege a hobbijához. Jobb munka és életfeltetelek (ok nem a legjobb hivatast valasztottam) ezzel nem vagyok egyedul.
    -Kornyezetvedelem 🙂 Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy 50-70 év mulva is hasonlo civilizatio lesz a Földön. Kit érdekel, hogy kihalnak a bálnák, vagy a cuki kis pandák, amikor várhatóan 4-5 évtized múlva világméretű éhségháboruk (jobb esetben csak éhinség), klimatikus katasztrofák lesznek. Ugye senki se gyujtoget penzt a nyugdijas éveire?, nem jo befektetes. Es kiket biztunk meg ezen dolgok megoldásával: politikusokat, MSZP, FIDESZ…..
    Carpe diem ugyse sokaig marad minden igy.
    Bocs a nyers stilusért, en igy latom

  15. Nagyon örülök ennek az írásnak, én is sokat szoktam gondolkodni ezen a morális megközelítésen. Festőművész lévén a hivatásom is a látvány teremtés. Sokszor átéltem alkotás közben egyfajta emelkedett lelki állapotot. Nem akarok ebbe most mélyen belemenni, de aki ismeri tudja, hogy létezik. Lényeg az,hogy az ember többre képes mint amennyit képzelt magáról. Ezt hívhatjuk az alkotás szentségének. Sajnos, vagy szerencsére egyre inkább az akvakertészkedés felé fordulva hanyagolom a hivatásomat. Az a helyzet, hogy ez egy olyan művészet amelyben élö alkotóelemekkel komponál az ember. Nem tudok elmenni a tény mellett, hogy Amano mester egy sintó szellemiségű ország szülötte. Erről annyit, hogy a zen-kert eredetileg az éterikus lényekkel való komunikálásról szól. Arról, hogyan tudunk számukra megfelelő környezetet kialakítani, és így a szellemi energiákat közelebb hozni otthonunkhoz. Ez a zen-kert spirituális oldala. Nem nehéz meglátni, hogy Amano úrnak azt köszönhetjük, hogy ezt a szellemiséget bárki számára hozzáférhetővé tette. Szerintem az általunk felhozott aggályok mellett és ellenére, ez egy csodálatos ajándék. Talán nem véletlenül szeretjük annyira ezt a hobbit.

  16. Eäphrendil, nem a nyugatmajmolasrol van szo. es nem is a sogorok 10* fizeteserol. Az Europai Unioban vagyunk. Nincs vamolas nincs procedura mint korabban volt. Szinte barmi behozhato. Nehany temakorben ugyanazt meg lehet kapni mint becsben pl. ebben nem.

    a fizetes relativ. van aki megengedheti maganak van aki nem. ez mindennel igy van. autot sem veszel ha nincs ra penzed. megis tobb millio fut az utakon…egy komolyan felszerelt akvarium nem dragabb mint egy motor, egy komolyabb digitalis fenykepezo szett vagy egy jo horgasz szett, vagy egy apple powerbook laptop. ez nem lehet kifogas.

    peldanak az apple termekeket tudom mondani. par eve a nyugat luxusa volt. es ha ma korbenezel apple laptopokat, telefont, ipodot elkepesztoen sokan vesznek. pedig sokkal dragabb mint barmi mas. egy sorra nyilnak az apple boltok a varosban.

    igeny van a szep dolgokra. de tenyleg megfer egymas mellett a muanyag noveny meg a high-tech is. csak ez utobbit nem lehet kapni.

    a szuk reteget azert erzed mert az emberek tobbsege nem tudja hogy letezik ilyen aga is az akvarisztikanak. gyanitom ha tudnak es atlathato lenne a beszerzes es karbantartas, sokkal tobb ilyen jellegu hobbista lenne.

    baropeter, egyet ertek veled. en magam szamitogepeken tervezek, grafikus lennek. valoszinuleg engem is ezert fogott meg az alkotas ilyen iranyu lehetosege.

  17. Ezennel kinevezem ezt a Nigro blog off-topic oldalának. 🙂

    —-

    Baropeter,

    Ezt igen találóan és szépen megfogalmaztad. Pont ugyanígy gondolom én is. Örülök, hogy képekkel dolgozó emberként (és a képeket átvitt értelemben mondom, nem konkrétan a fesményekre gondolok) te is ugyanazért kedveled ezt a hobbit, mint én.

    A végén kiderül, hogy itt többen vagyunk olyanok, akiknek a „képalkotás” a szakmája (már hárman vagyunk Viktorlantossal).

    Kíváncsi lennék majd az akváriumodra, ha olyan állapotban lesz. Van kedved feltölteni?

    Viktorlantos,

    A Mac témában nincs igazad. Egy Mac-et az átlag felhasználó több évig használ, mint egy jó PC-t. Azt, hogy a beszerzési ára sokkal drágább, mint egy PC-é, azt ez az index.hu írás igen jól megcáfolja. 😀

  18. Sziasztok!

    Nem tudom, hogy mi van velem? Néha rám jön, és ilyeneket írok!
    Egy nagyon jó barátom szerint fordítva vagyok be kötve.:)
    Én úgy szoktam fogalmazni, hogy vagy én nem vagyok ennek a bolygónak a szülöttje, vagy ti!
    De minden esetre sokszor másképp látom a dolgokat!? Vagy csak meg tudom fogalmazni, amit gondolok?
    Ennek eldöntését rátok bízom!
    Sajnos el kell, keserítselek titeket, még hallotok rólam.

    Zábrácki László

  19. keymaker Köszönöm az érdeklődést, és már amúgy is terveztem, hogy feltöltök néhány képet.

  20. Z.L. Egyáltalán nem elkeserítő. Sőt. Meglepődnél, hogy mennyi mindent egyformán látunk…

  21. money money money
    must be funny

  22. Sziasztok!

    Úgy látom lassan kezdünk ébredezni!
    Egyébként már évek óta gondolkozom azon, hogy kellene indítani egy mozgalmat, miszerint páran, vagy többen, akik úgy gondoljuk, hogy ezzel (az egyébként eredményre nem fog vezetni, bár ki tudja), az agyontechnikázott, vadon befogott, agyonvegyszerezett, túlgépesített gyártói és kereskedői magatartás elleni tiltakozásul, létesítsünk akváriumot, melyet kizárólag klasszikus felszerelésekkel és technikával üzemeltetünk. Egy kis világítással, légpumpával, üvegtechnikával, vegyszerek, befogott festett, tetovált génkezelt halak nélkül, több odafigyeléssel, munkával, akvarisztikai kirándulásokkal tegyük a halazást igazi családi hobbivá!
    Ha van rá érdeklődés, akkor esetleg kimunkálom jobban. Ezt a felhívást nemsokára közzéteszem az én blogomon, és a honlapomon is. Ha már belesodródtunk a témába. be kellene bizonyítani, hogy klasszikus módszerekkel is lehet nagy szép akváriumokat gondozni.
    Mi a véleményetek?

    barátsággal üdvözlök mindenkit
    aquad

  23. Sziasztok!

    Eloszor is gratulalni szeretnek Nigro-nak a bloghoz, igazan remek munka, es egyuttal koszonet a tobbieknek is a hasznos hozzaszolasokert. Mar honapok ota rendszeresen olvasom az oldalt, es rengeteget tanultam a nalam tapasztaltabb akvaristaktol, amit meg 1x koszi.
    Gondoltam itt az ido hogy en is beleszoljak 🙂

    Aquad,

    Nagyon tetszik az elgondolasod, en is hosszu ideje tervezem 1 olyan akvarium felallitasat amit nem elsosorban a high-tech felszereles, a draga kutyuk, az energiazabalo gepek tartanak fenn. Szamomra az akvarizalas nem arrol szol hogy megveszem a legjobb es legdragabb cuccokat és nézem ahogy egy vizzel telt kocka „önálló automatizált életet” él a nappalim közepén. Számomra a hobbi lényege, hogy foglalkozok vele, leköt és elrabolja a felesleges idömet, esetenként még többet is. Nem vagyok egy barkacs-zseni de szivesen segitek az ötletelésben ha tudok.

    Ui! Remélem azok akik a high-tech elmélet hivei nem veszik ezt ellenségeskedésnek, bár amennyire tudom erre a forumra senki sem köpködni jár, max vitázni egy jot.

  24. „Itt mindenki vendég
    És a házigazda fizet
    Te idd csak a borát
    És prédikáld a vizet”

    „De tanuld meg szépen
    Hogy gyűlölni tilos
    Akkor is ha van,
    Aki minden szennyből kimos”

    „Az idő lejár
    A világ megáll
    Hogy hited mit ér
    Arról bírád ítél”

    „Ha bűnöktől roskadó
    Ágyadba fekszel
    Ha gyúlékony tervekkel
    Ébredsz fel reggel
    Magadtól minden forró
    Gondolatot űzz el
    És ha jót akarsz magadnak
    Hát ne játssz a tűzzel”

    „Ha minden pecsét felszakad
    Elsötétül majd a Nap
    De lesz aki semmitől sem fél
    Lesz aki örvend, ünnepel
    Hogy a Megszabadító így jön el
    És a remény újra él”

    -Ákos-(Utolsó hangos dal részlet)

    Zábrácki László

  25. csak gondolatkent jegyeznem meg. az akvakerteszet az akvariumi novenyekrol szol leginkabb. ezen a vonalon a halak masodlagosak.a halakat is a novenyekhez valogatjak.

    az ervet hogy ezeket az akvariumokat nem kell gondozni, nem kell veluk foglalkozni oriasi tevedes. legalabb annyi ha nem tobb munka van veluk. a folyamatos apolas, tapanyag potlas, a novenyek formara vagasa es formaban tartasa. a berendezeshez/telepiteshez is sokkal tobb energia kell mint a hagyomanyosan elkeszitett akvariumokhoz.

    valaki a tenyeszto szemevel olvassa ezeket a bejegyzeseket, valaki a hagyomanyos regi akvarisztikai iranyvonalat kepviseli. es van tobb mas irany is. az egyik az aquascaping. itt a novenyek vannak a kozeppontban. kar kritizalni barmelyik iranyt. a high tech dolog japanbol jott es nem tegnap.

    miert kellene bizonyitani, hogy hagyomanyos eszkozokkel is kepes vagy mukodtetni egy akvariumot? evtizetek ota mukodik az a modszer is ha megfeleloen tapasztalt vagy.

    reszemrol tolerans vagyok barmelyik iranyzattal, de szerintem egyik vonalrol sem mondhato el hogy az az igazi es egyetlen jarhato ut.

    aki pedig a termeszetbe szeretne menni puszta kezzel halat fogni (nem bottal meg komoly felszerelessel) az tegye. 😉

    reszemrol nem irok tobbet ehhez a posthoz mert kezd kicsit forum szeruve valni es ez nem teljesen a bloghoz illik. Peace! 😉

  26. Azoknak, akik a high-tech mesterséges lélegeztetés hívei:

    Nézzétek csak meg Tonser 320 literes „dísz-koszos” akváriuma technikájáról készült képet itt. Már láttam egy-két jó fotót a technikáról,

    de ez…..

  27. keymaker, eleg agyas kis aksi. terveztem egy postot errol is. marmint az ilyen tipusu akvariumokrol. az utobbi hetekben tobb hasonlot lattam. megprobalom osszedobni a napokban.

  28. Tegnap nem itt olvastam Luna megjegyzését? Hova tűnt? Vagy nálam nem jön elő?

  29. Biztos túl erősnek látta utólag, szerintem maradhatott volna.

  30. ez a blog korabban sem volt az indulatokrol hires. megbeszeltuk ki mit hogyan, olvastunk erdekes bejegyzeseket, segitettunk egymasnak. egy virtualis kavezo akvakerteszeknek. szerintem maradjon meg ennek. minden masra ott a tobbi forum a neten. gondolom hasonlo okbol lett Luna hozzaszolasa is kimoderalva.

  31. Engem sem zavart!

  32. Azért illett volna erről Lunának is szólni, főleg azért, mert nem 3 sor volt és volt mondanivalója is. Én úgy gondolom, ha valakinek semmibe vesszük a véleményét és ezt még meg se beszéljük vele……….hát nem tudom.
    Én is ki lettem moderálva, ami jelen pillanatban nem zavart, de egy kis iróniával akartam kifejezni a véleményemet erről a filozofikus ömlengésről. Bár ez valóban szubjektív.
    Csak annyit kérek, hogy a moderátor vállalja saját személyét és szolgáltasson egy csekély magyarázatot, persze ezt diszkrét formában is lehet, nem kell nyilvánosan. Ha már egy kicsit mások akarunk lenni, mint a legtöbb hasonló oldal.

  33. Sziasztok!

    Ez a blog sohasem arról volt híres, hogy egymást köpködték az emberek, és szerintem mindenki örülne, ha ez nem épp most kezdődne el. Annyi különböző nézet, felfogás és hozzáállás jelent már meg ezen az oldalon ennél sokkal „komolyabb” témákban is, nem hiszem hogy épp most kellene az indulatoknak elszabadulnia.

    Viktorlantos!

    Az előző hozzászólásommal nem a high-tech aki kedvelőit akartam fikázni, pusztán elmondtam, hogy mi az én hozzáállásom, gondolván ezen az oldalom bárki leírhatja az adott témához való véleményét anélkül hogy ezt bárki támadásnak vegye.

    Szerintem a legjobb lenne felfüggeszteni ahozzászólásokat ehhez a témához, vagy szabadon engedni hogy bárki kifejtse a véleményét.

    Ennyi, most megyek át más cikkekhez, mert sok kérdésem van még a szakikhoz 🙂

  34. Kedves mindenki!
    Luna hozzászólása súrolta azt a határt, amit ezen az oldalon megengedhetőnek tartok. Átment személyeskedésbe, ami semmi jóhoz nem vezet. Hozzászólását, Zábráczki Laci kifejezett kérésére teszem vissza. A kérésem az lenne, hogy a jövőben kerüljük az efajta megnyilvánulásokat. A célom valóban az volt, ennek az írásnak a leközlésével, hogy vitára, elmélkedésre ösztökléljek mindenkit. Ez közel harminc hozzászólás erejéig működött. Véleményem hasonló, mint amit Viktorlantos is megfogalmazott. Túl sok fórum van, ahol megy az acsarkodás, többre már nincs szükség.
    A blog célja egy új akvarista gondolkodásmód, szemlélet létrehozása. A jelenlegi akvarisztika zsákutcában van. A kivezető utat páran talán már látjuk. De ez már egy másik post….
    ———————————————————-
    Luna hozzászólása:
    Nem akartam hozzászólni ehhez a bejegyzéshez. De mondhatni rákenyszerültem.
    Az a baj, az akvarisztikán belül is, hogy az emberek csak egymást marni képesek (ez alól én sem vagyok kivétel, sőt…), és egy olyan „kormány” van uralmon, akik nem biztos hogy azt a célt lebegtetik a szemük előtt, amit kellene. Olyan emberek nevezik magukat akvaristának, akik egy frissen feltöltött akváriumba eresztenek be halakat, akik génekkel kezelt jószágokat tartanak, vagy éppen „csinálnak”, akik nem veszik tudomásul, hogy csapathalat nem tartunk egyedül, de még kettesével-hármasával-négyesével sem… Olyan emberek árusítanak élőlényeket, akik nem törődnek a megfelelő környezet biztosításával „””termékeik””” számára. Olyan emberek árusítanak élőlény tartáshoz szükséges kellékeket, akiket csak a bevétel érdekel, és az, hogy bizonyos oldalakon „fikázzák” a szerencsétlen hülye (vagy éppen bunkó) vásárlót. Olyan emberek jutnak közel a „kormányhoz” akiknek a nyelve közel van a „kormány” hátsó feléhez. Olyan emberek nevezik magukat „akvárium kivitelezőnek”, akiknek fogalmuk sincs arról a munkáról, amit mi itt sokan véghez viszünk. Ezek az emberek azt állítják, hogy az akváriumaink photoshoppal készültek, és azt hiszik, hogy nem tartanak tovább a fotózás idejénél. Álljunk már meg csak egy pillanatra, és tiszteljük meg szerencsétlen akvakertészt, aki küzdött azért, amit mi rossz esetben csak képeken láthatunk. Újra egy tipikus emberi tulajdonsággal találkozunk, és ez az irigység. Ne irigykedjünk, hanem érjük el, amit szeretnénk, könyörgöm.
    Nekem lehetőségem lett volna egy akvarisztikai üzlet létrehozására, ami életem egyik nagy álma. Miért nem tettem? Azért, mert félek, hogy nem tudnám azt nyújtani az embereknek, amit igazán szeretnék. Akinek pedig ilyen boltja van, becsülje meg magát, és gondolja át a helyét, és szerepét ebben a hobbyban. Mert igenis lehet beszélgetni a vásárlóval arról, hogy mi az amire neki igazából szüksége van…
    A hobbyk azért vannak, hogy az ember kikapcsolódjon. Az akvarisztika egy hobby. Az akvarisztika akkor maradhat hobby, ha nem fórumokon és egyéb internetes oldalakon marjuk egymást, hanem összefogunk, és segítjük egymást. Mert lehülyézni a másikat (meg jól pofán rúgni) könnyű. Tiszteljük már meg egymást egy kicsit a figyelmünkkel. Amíg csak marakodásra van készség ebben a társaságban nem lesz előre lépés, mert nem marad rá energia. Ha lenne egy kis odafigyelés arra,
    amit N-DEE véghez vitt az egyébként gyönyörűen sikerült akváriumával,
    amit Nigro véghez vitt ezzel a bloggal,
    amit Szentgyo véghez vitt a garnéláival,
    amit Viktor véghez vitt az én segítésemmel,
    amit mindannyian véghez viszünk minden nap, azzal kellene foglalkozni. Nem pedig egy ilyen ember gyűlölettel teli írásával.
    Kicsit nézzen mindenki magába. Több hozzászólása és megtekintése van ennek a valaminek, mint egy valamire való értelmes cikknek akár itt, akár Viktor, akár Levi, akár Degec, akár Szentgyo, akár Aquad, akár Rainék oldalán. Ez azért kicsit durva. Kicsit durva, hogy egy ilyen színvonalas oldalon egy ilyen „írás” helyet szoríthat magának. Kicsit nézzünk már magunkba az isten szerelmére!
    Nem érdekel ezek után ki mit gondol rólam, mert ez vagyok én, és bármit gondol az, aki ezeket a sorokat olvassa, ezután is ez maradok. A te véleményed, kedves magadat „kifejezni tudó” kolléga, végképp nem érdekel.
    Én már nem nevezem magamat akvaristának. Akvakertésznek szeretném magam nevezni, de nem tehetem, mert nem vagyok a közelében sem annak, sem tudásban, sem teljesítményben.

    (Nigro, ne haragudj, de ezt ki kellett mostmár magamból adnom, mert ez fáj. Nem ellened szól. Az emberek, az akvaristák ellen szól…)

  35. Levinen, Lunaval beszeltem tegnap, o tudott rola. A te moderalasod valoszinuleg beleesett a szorasba 😉 biztos a friss nanosokat is kiszortak 😉

    eskuszom nem az en kezem bolt benne. Lunaval a moderalas elott beszelgettem egyebkent. szerintem ez a sztori vege.

  36. LEVINEN,

    Én voltam!!! Nem arról van szó, hogy nem vállalom a személyem. Megbeszéltem Lunával és Inadsz-al is, illetve neked is küldtem egy privát üzenetet, de nem válaszoltál rá, ezért nem tudtam elmondani.

    Utólag megbeszéltük Nigro-val, úgy döntött, hogy visszateszi a hozzászólásokat, amelyeket mellesleg nem töröltem, hanem eltettem későbbi felhasználásra.

    A moderálást ezennel befelyeztem, tépjétek szét nyugodtan egymást!

  37. Ati (Nigro), ez így korrekt!

  38. De az én hsz-em azért lett kitörölve, mert Key véletlenül azt is kiszedte amikor Lunáét 😀 Amúgy meg velem megbeszélte, de én is akartam szólni, hogy Lunának is írj egy levelet.

  39. Miért gondoltam, hogy Keymaker keze benne van? 😀 ezt lehet törölni 😀

  40. Key, hova küldted a privit? [email protected] Ide jöhet bármi!

  41. keymaker a blogon az eros „szurest” kepviseli.. 😉 ezert szeretjuk! 😉

  42. 😀 Ha Viktor írását valaki elakarja olvasni azt most tegye mert ki lesz SZŰRVE 😀 Levinen ezt kinek írtad??

  43. Kedves Mindenki,

    Tegnap némileg elvetettem a sulykot, és ezért bocsánatot kell kérnem.
    Zábrácki László: Sajnálom, hogy a személyes nem tetszésemet Veled szemben ilyen formában intéztem, ez nem volt ferr, ha egyszer lehetőségem lesz rá, talán személyesen kitárgyaljuk.
    Levinen: Köszönöm, hogy mellém álltál ebben a kérdésben, és sajnálom, hogy ez ellentéteket szült közted, és Keymaker között.
    Keymaker: Sajnálom, hogy te lettél a fekete bárány az én hülyeségem miatt, és sajnálom, hogy problémát okoztam neked ezzel az üggyel.
    Nigro: Neked tartozom a legnagyobb bocsánatkéréssel. Nem kellett volna ezt ebben a formában leírnom, de ilyen vagyok sajnos. Köszönöm, hogy itt vagy, segítesz bennünket, engem pedig főleg. Nem akartam sem neked, sem a blognak kellemetlenséget okozni. Főleg nem neked. Ezért bocsánatodat kérem. Remélem ez nem okoz fentakadást a továbbiakban a blogodon, amely mindannyiunknak annyit segít.
    Többiek: Lehet engem megvetni, de lehet megérteni is. Ez csak a ti dolgotok. Tőletek is elnézést kérek, legközelebb fogok gondolkozni is.
    Sajnálom 🙁

  44. Kedves Luna!

    Nem haragudtam rád, és most sem haragszom. Szóltam Nigrónak hogy legyen szíves rakja vissza a hozzászólásod, mert engem érdekel mindenki véleménye, még ha negatív is.
    Hát rendesen kitáraztál! Tönkre is ment a golyóálló mellényem, most vehetek másikat! 🙂
    Egybe gyúrtál az általad oly annyira utált, bunkó kereskedővel! Idestova 20 éve küzdök a halak és növények életéért, egészségéért. Nigró első Co rendszerébe már segédkeztem. Akkor, már tudtam nagy ember lesz belőle ( Ez most csontig ment?! 🙂 ).
    Le írtad véleményed, és ki álltál mellette. Ez nagy emberé tett a szemembe.
    De a bocsánat kérésedet olvasva, nekem az egyik legnagyobb akvakertészé nőtted ki magad!!!

    Ui: Mindig vállalom, amit írok! Ezt biztos észrevettétek, az összes írásom alá van írva! Az AM oldalán irt cikkem után ugyan úgy szemébe mertem nézni a vevőimnek.
    Nekem fontos, hogy amit írok az én vagyok!

    Zábrácki László

  45. Luna!

    Már miért vetnélek meg? Amikor nem! Pontosan én voltam az, aki megemlítette, hogy eltűnt a beírásod, és ez nekem leltár szerint hiányzott.
    De ha javasolhatok valamit: A ilyen vitákat, vagy inkább nevezzük építő jellegű eszmecseréknek folytassuk nálam. Az a blog azért van. A címe is az, hogy „A magyar akvarisztika helyzete-ahogy én látom”. Az elbír ilyen vitákat! Várlak benneteket szeretettel! Még az Am honlaposokat is, ha megengedik nekik, én nem fogok senkit kitiltani a véleményéért!
    mindenkit barátsággal üdvözlök

    aquad

  46. —- The End —-

Hozzászólás a(z) rolko bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük