Vizes csemegék

Keymaker Stockholmból

Bécs, München, Stockholm. Akvarisztikai szempontból nem sok különbséget vélek felfedezni a városok között. Mégis, úgy gondoltam érdemes lesz egy gyors körképet festeni az északi városról „halas szemszögből”.

Stockholmban két helyet érdemes megnézni. Kezdjük a „pláza kultúrával”. A Bromma Zoo a belvárostól néhány metrómegállónyira található, óriási (kisebb Tesco méretű) állatkereskedés. A legnagyobb Svédországban.

Az akvarisztikai kínálat rendkívül széles, de a kommersz kereteken belül marad. A halak egészségesek, a növényválaszték közepes vagy gyenge (főleg így ünnepek után). Látszik, hogy nem megszállott akvaristáknak való bolt, viszont tényleg sok minden beszerezhető és a magyar kínálathoz szokott akvarista szája picit azért tátva marad…

Itt már voltam korábban is, úgyhogy érthető módon nem hozott lázba annyira a bolt, de emlékszem nyáron alig lehetett elvonszolni innen… Találtam viszont az akváriumok mellett egy rendkívül érdekes találmányt:

A „hangyamű” elnevezésű termék mintha az Alien filmek egyikéből lépett volna elő. A terráriumhoz lehet kapni saját kék fényű megvilágítást is, ami a doboz tetejére szerelhető. Ki akar azonban mintegy 15e Ft.-ot fizetni egy „zselével” töltött műanyag dobozért, amiben hangyák mászkálnak? 🙂

Az Akvarielagret szintén legnagyobb a maga kategóriájában Svédországban – az akvarisztikai boltok között. 239 akvárium (ebből 42 tengeri) 250 négyzetméteren.

A kínálat profi és lenyűgöző. Csak úgy, mint például a Zierfish-nél Bécsben. Látszik, hogy komolyan veszik a szakmát, ez a bolt is kicsit olyan, hogy „ami nincs, az nem hiányzik”.

Érdekes volt látni, hogy bár olyan vezető márkák, mint az Eheim képviselve vannak, a kínálat mégsem annyira németes, mint amihez itthon és a környező országokban hozzászoktunk. Nincs Dennerle, nincs Tetra, nincs JBL. Ennek megfelelően az árak is a földön maradnak, úgy általában…

Azt hiszem ez az első bolt, ahol a bemutató akváriumok is majdnem jól néztek ki, és nem a „muszáj valamivel díszíteni a boltot” hatást keltették. Különösen tetszett az akvaterrárium elképzelés, ahol csak félig töltötték fel az akváriumot.

Számomra a német precizitás után újszerű volt, hogy az összes akváriumra a természetesség a jellemző: az algát és a mohákat a helyükön kezelik – ezzel fantasztikusan naturalista hatást érve el egyes akváriumokban:

A növényeikre nagyon vigyáznak, a megfelelő CO2 ellátás miatt az O2 buborékok ott vannak szinte mindegyik levelén.

Ha Stockholmban jártok ezt a két boltot mindenképpen érdemes megnézni. Mindkettő Brommában van, tehát egy fél napos program keretében megtekinthetőek.

A Stockholmi barangolás közben az egyik kisebb boltban rábukkantam néhány gyönyörű Boraras (Rasbora) Maculatus halacskára, láttam már ilyet itthon is és Bécsben is, de ezek olyan szépek voltak az eddig látottakhoz képest, hogy muszáj volt hazahoznom termoszban 6 darabot belőlük.

A repülő 3 órát késett, így összesen 9 órát voltak a termoszban a halacskák (kint a hidegben és a repülő csomagterében, túlélve a csomagok dobálását is), úgy tűnik jól van mindegyik. Az első hét a kritikus, meglátjuk. Már most együtt úsznak a Bécsben vásárolt Rasbora Brigittae halainkkal. Nemzetközi csapat.


(fotó: Nigro)

Így néz ki egy teljesen low tech otthoni akvárium Stockholmban (az unokatestvéremé):

Kb. 100 literes. Fél éve működik. Szűrés, levegőztetés, CO2 és vízcsere fél éve NINCS!!! A tápozáshoz a javasolt adag felét használja egy nyomelemeket tartalmazó ismeretlen összetételű kereskedelmi tápszerből. Az akvárium tele van zsúfolva guppi-val és neonhalakkal, a guppik szaporodnak, a neonhalakból fél év alatt viszonylag kevés hullott el. A világítás napi kb. 12 órát megy, 2 db. T8-as fénycsővel.

Az akváriumban a foszfát-hiányra utaló zöld pontalga (érdekes, hogy ennyi hal és 0 vízcsere mellett is van foszfát-hiánya, de ez betudható a rendkívül sűrűn ültetett növényzetnek), és staghorn alga, ami egyértelműen CO2 hiányra utal. Kíváncsi leszek, hogy hosszú távon hogy boldogul, majd leírom a fejleményeket…

Végül egy érdekesség, amit a stockholmi nagybátyám az USÁ-ból rendelt és most próbálja tenyészteni, de Nigro németországból is hozatott már tojásokat: Triops, azaz háromfejű ősállat (többmillió éves). 20 nap alatt éri el a 2cm-es nagyságot (az első nap alig látható szabad szemmel), max 60 napot él és a tojások sokszáz évig szárazon túlélik. Védett állat amerikában. Egy olyan anyag van benne, ami azonnal kimutatja a vírusok jelenlétét, úgyhogy rendívül hasznos lehet kísérleti célokra. A fényképeket a nagybátyám készítette:

Zárókép (hogy mégse’ háromszemű szörnyekkel fejezzem be):

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

31 Comments

  1. Az AntWorks, azaz a hangya farm, már itthon is jelen van már vagy 1 éve. Egy ismerősöm forgalmazza, így én is elgondolkodtam rajta, de aztán még se. Talán humánus okok miatt. :o)

  2. Triops-ot tartottam én is, jópofa kis élőlények, de nem túl hosszú életűek valóban. Elvileg van egy csomó tojásom is tőlük, majd kipróbálom, hogy kikelnek-e. (Azért elvileg, mert nem voltam hajlandó nekiállni a homokból kibogarászni, így eltettem az egész aljzatot, ami alattuk volt)

  3. Hangyavárium néven forgalmazzák itthon. Apám kapott egy ilyet karácsonyra, de még egyelőre nem túl aktívak. Egy járatot csináltak összesen. vicces, viszont szintén a humánus okokra hivatkozva nem írtam róla még komplett postot. Kicsit az a kategória mint az Ecosphere. Egyik énem elfogadja, a másik nem. 🙂

  4. de hianyoznak idehaza a komolyabb uzletek…. 🙁

    egyebkent erdekes post! grat!

  5. Nem vagyok otthon ebben a hangyás, triops-os világban, az tény. 🙂 Viszont bővítettem a cikket az unokatesóm very low tech akváriumának leírásával és képeivel, amit kifelejtettem.

    Más: elajándékozom a sziámi algaevő halamat, kinőtte a 20 literes akváriumot (veszek helyette kisebbet) Ha valakit érdekel, kérem, küldjön email-t a gmail-es címemre (keymakerfx).

  6. Ezt nézzétek mit találtam én még ilyet sehol nem láttam és nagyon teccik 😀 http://aquaimpex.hu/webshop/product/heat-pack-melegito-parna-2344 ötletes kis találmány

  7. Szia Inadsz

    Ez nem egy újdonság, csak eddig más területen volt ismert. Ezt túrázók, síelők használják különböző testrészek melegen tartásához, főleg kesztyűben.

  8. Rossz lehetett annyi boltot „végigszenvedni”.

  9. Uh… Ezek a Triop(s)-ok felkeltették az érdeklődésem! Igyekszem is utánuknézni, de ha esetleg tud valaki a tartásukról bővebb infót, megoszthatná… Igényeik, szaporodásuk, stb…

    Egyébként nem ilyeneket tenyészetett Cartman is, amik aztán világuralomra törtek?

  10. Levinen most hogy írtad már én is emléxem hogy láttam már ilyet máshol de akvarisztikában nem.

    Edorn engem is érdekel ez a kis állat. A képeken nem látszik mekkora a mérete, ha kisebb nem lehetne halat etetni vele, mármint a Triposot a halnak adni 😀

  11. JA már látom hogy Keymaker írja hogy mekkora

  12. Hát ez elég OFF, legfeljebb Nigro majd átpakolja…

    Szóval Triops:

    Van több fajuk is, eléggé hasonlóak, méret/szín/tartási hőmérsékletben van különbség. A leggyakoribb a Triops longicaudatus, nekem is az volt. Nagyon apró petéjük van, azt kell lágy, savanyú vízbe szórni. Pár nap alatt kikelnek, de rettentő kicsik, alig lehet látni őket, viszont nagyon gyorsan nőnek, eleinte tényleg naponta duplázzák a méretüket.

    Érdemes gyakrabban etetni őket, mert a nagyobbak könnyen megeszik a kisebbeket. Ha jól emlékszem ilyen 3-4 hetes korukban már hordozzák a petéket, amiket aztán elásnak az aljzatban.

    Vízcserét óvatosan kell, mert elég érzékenyek a változásokra, döglenek gyorsan. Nálam az egész csapat kb 1 héten belül pusztult ki, de szerintem ez már „végelgyengülés” volt, kb 1,5 hónaposak lehettek.

    Hirtelen ennyi jut eszembe.

  13. szentgyo: garnélákkal egy akváriumban tartottad őket? És ha igen, hogy jöttek ki egymással?

    (Illetve mit adtál nekik enni és milyen hőmérséklet kell nekik?)

  14. ilyen hangya telep van debrecenben
    asszem 9 e ft
    nemkell mer véletlen niytvahagyom vagy összetörik micsinálok? 😀
    ezeket nemtudom áthelyezni „másikba” mint a halakat.
    keymaker jó írás lett.
    további jó kulcskészítést 🙂

  15. Szerencsére mióta nem 1-2 akváriumom van, azóta mindent szét tudok pakolni külön helyre. Így a triopsok is egyedül voltak, nem tudom hogy lehet-e garnélákkal együtt tartani, szerintem a kicsiket levadásznák.

    Sima szobahőmérsékleten voltak, enni pedig uazt kapták mint a garnélák, plusz küldtek vmi spéci triops kaját 🙂

  16. Érdekes cikk!
    Grat Keymaker!
    Ha esetleg tud valaki valami jó akvarista boltot Bécsben ami nyitva van vasárnap és garnélákat is árulnak (lehetőleg nem red cherry) az írjon légyszíves, a prágai börze miatt útba esne nekem!

  17. Szia keymaker!

    Nagyon érdekes a beszámolód, iriggyellek is érte, hogy láthattad mindezt 🙂

    A repülőn (a csomagtérben, így „termoszosan”) szabad szállítani folyadékos dolgot (növény, hal), vagy csak mázlid volt?
    (gondolkodom egy utazásban, s a repülő jóvol gyorsabb volna.)

    A sajomeno által említett bécsi lehetőség, engem is érdekelne, szintén garnéla szemszögből.

  18. keymaker, a Zierfish-rol mar tobbszor hallottam toled. Tervezem hogy valamikor kiugranek. A magunkfajta aksi geek-nek is vannak jo dolgok?

    parkolni lehet a kornyekukon?

  19. viktorlantos,

    A Zierfish egy olyan negyedben van Bécsben, mint nálunk Zugló (csak nagyjából Andrássy út méretű villákkal) 🙂 a Schönbrunn hátsó sarka mögött. A kis utcában rengeteg parkolóhely van (azt hittem eltévedtem először – egy játszótér mellett kellett megállni, és nagyon nem úgy nézett ki, mintha itt bármilyen bolt is lenne).

    b_andi,

    Köszi. A csomagtérben szabad folyadékot szállítani (és mivel EU, gyanítom, hogy halat is, talán….), de „átlagos” járaton nem nagyon adnék fel halat. Mi van, ha elkeverik a csomagot és csak másnap jön meg? Stockholmba viszonylag gyakran járok, ezért elég jól ismerem a kis repteret, ahová a WizzAir érkezni szokott, az ablakon keresztül még azt is látom, ahogy a csomagokat felpakolják, és más járat nem is indul…

  20. keymaker, koszi az infot

  21. jók ezek az üzletek, a Zierfisch-lén is voltam, igaz tengeris körúton, így nem nagyon volt időm nézelődni, de így is lenyűgözött 🙂 ott találkoztunk egy hapsival aki akváriumokat karbantartott meg valamiket tenyésztgetett is, persze merga kombival jár akváriumot takarítani:)

  22. Én azt nem értem, hogy ha a boltban kapnak Co2-t és/vagy tápot és otthon nem akkor azok a növények kifognak dögleni nem?? Akkor most mi van, ott csak olyan vásároljon növényt aki otthon is tápozza??

  23. inadsz, oriasi diferencia, hogy kint a novenyek 5-10* annyiba kerulnek mint nalunk. ezert vigyaznak is ra. a boltban es otthon is. ha nem 500 forint lenne egy H.Cuba hanem 2000 akkor valoszinuleg nem az lenne a kerdes hogy van e co2 vagy nincs. mert termeszetes hogy van.

    nalunk tulsagosan olcsok a novenyek ezert ha elpusztul veszel masik 10-et a helyere. szerintem nem sokaig lesz ez igy.

  24. Gratulálok a cikkhez! Megvan még a sziámid?

  25. Köszi. Természetesen már elvitték, de van helyette új sziámi apróság. 300 Ft. a Vadon-ban.

    Azonban: ezt nézzétek meg, bexarás. 😀

  26. Köszönöm! De a kicsit félteném, mert a 15cm ek kinyírnák.. 🙂

  27. bazz keymaker ilyet megegyszer soha tobbet! olyan volt mintha kest doftek volna a szivembe…. 😉

  28. Az Antworks, vagy Hangyavárium tényleg megtalálható itthon, csak hangyát elég nehéz bele szerezni (legjobban az amerikai Harvester hangya mutat benne). Egyetlen honlapot találtam részletesebb leírással, ez a http://www.hangyafarm.hu
    Gondolkoztam én is még karácsonykor egy beszerzésén, de végül más mellett döntöttem 🙂
    EcoSphere-t még csak külföldön láttam, bár nem tudom, az akvaristák körében mennyire lesz népszerű, mert nem „benépesíthető”, különösebb gondozást sem igényel (viszont szépnek szép). Google-kereséssel erre a magyar linkre leltem:
    http://reflexshop.hu/product_info.php?cPath=241_247&products_id=1977

  29. Üdv…

    Mivel ebben a cikkben volt említés a Bécsben lévő ZIERFISCH üzletről ,jelentem ma megnéztem. A szám tátva maradt a kínálattól. Garnéla vagy 20 fajta 3€-15€ közötti áron.Halak amit csak akarsz, rengeteg sügér fajta,nem nagyon néztem őket mert nem értek hozzájuk.Kedvenceim a pontylazacok ,számomra ismeretlen fajták 1,5€ tol .Diszkoszok 70€-tol kezdődnek.Növénykínálat kitűnő,elég borsos áron.Rengeteg dekorációs elem /fa,kő/.Pár dolgot vásároltam ,egy gyönyörű ágat amire lehet jávait futtatni ,nálunk ilyent még soha nem találtam.Egy jávai mohával befuttatott rácsot,ami a leendő garnélás akim háttere lesz és garnéláknak való fekete akvárium talajt. Szóval ha valaki arra jár okvetlenül nézzen be,Én tuti rendszeresen elnézek oda,jahh angolul is beszélnek.

  30. sziasztok!
    hol lehet ilyen Triops-ot beszerezni Pesten?

  31. Bizonyára lehet, de nem tudok róla. Mivel ezek szárított formájú peték formájában érkeznek, nyugodtan megrendelheted külföldről is. Pl. az amazon.com is árulja, ez azért elég megbízható forrás. 🙂

Hozzászólás a(z) Edorn bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük