Mély vízTechnika

Külső CO2 reaktor házilag

Mint már említettem, műszaki antitalentum vagyok. Mindenféle barkácsolás inkább nehezemre esik, sem minthogy jólesne. Viszont vannak dolgok, amiket érdemes mindazoknak, akik rendelkeznek minimális kézügyességgel és hozzá való indíttatással, saját maguknak megvalósítani. N-dee leírásából minden ügyes kezű barkácsember elkészítheti a saját, házi készítésű CO2 reaktorát.

Bizonyára már sokaknak okozott, vagy éppen okoz fejtörést, hogy kis vízalatti kertjük egyik nélkülözhetetlen tápanyagforrásának talán legfontosabb eszközét, milyen formában valósítsa meg. A legfőbb szempont ugyebár a hatékonyság, hiszen akváriumaink díszeiről van szó, de emellett nem elhanyagolható a berendezés ára és összképromboló hatása sem.

Vannak viszonylag olcsó és hatékonynak nevezhető gyári CO2 reaktorok, de rejtegetni kell őket a dekoráció, illetve növényeink mögé az akvárium sarkaiban. Ez előbb-utóbb azt eredményezi, hogy az akadályoztatott vízáramlás miatt, nem lesz megfelelő és egyenletes az oldott CO2 szint, az akváriumunk egészét nézve. Aztán vannak a dizájnos, vagy éppen medencén kívüli megoldások, mint például a különböző üveg diffúzorok és most már egy-két gyártónál megjelenő külső reaktorok. Ezek nagyon hatékonyak és nem rondítjuk velük medencénket sem, de vagy meglehetősen drágák vagy csak nehezen, illetve egyáltalán nem beszerezhetőek hazánkban.

E bevezető után, szeretnék bemutatni nektek egy olyan külső CO2 reaktor megoldást, ami hatékony, rejtve marad akváriumunk csodálója elől, szinte minden beszerezhető hozzá kis hazánk bármely részén és nem utolsó sorban olcsó is.

A hozzávalók: 1db cukorfok mérő edény, ez egy kb.40-45cm hosszú és 5-6cm átmérőjű plexihenger (bármelyik borászati szaküzletben beszerezhető, én 790Ft-ért vettem), Pipe Life vezetékhúzó cső (villanyszerelési szaküzletben 60Ft volt egy 2,5m-es szál), egy kb. 10-12cm hosszú, 4mm átmérőjű kemény műanyag cső( pumpás ablakpucoló szívócsöve tökéletesen megteszi), 1db levegőpumpákhoz használatos „mezei” elzáró csap, 1db porlasztó kő, 4mm-es tömlő a CO2-höz,  1 tubus Palmatex(nem kell félni, vízzel érintkező pontokon nem lesz ragasztás), egy tapétavágó kés és a legvégén, ami adhat fejtörésre okot, egy jó esztergás haver, mert ő fogja nekünk legyártani a dugókat J

Először is beszerezzük a plexihengert, a Pipe Life csövet, a 4mm átmérőjű kemény műanyag csövet. (Pipe Life-ból többféle van, én 10-es belső átmérőjűt vettem, ennek a külseje 13mm, erre a szűrőm 12-es csövét igen passzosan rá lehetett tenni, mindenféle bilincsek, meg patentok nélkül.) Aztán vágunk egy mintának való darabot a Pipe Life csőből, fogjuk a plexihengert, meg a 4mm-es csövet és szépen elcammogunk esztergályos barátunkhoz. Két dugót csináltatunk vele epoxy hengerből (ha nincs neki, tudni fogja honnét kell szerezni). Az egyik dugó a befolyó oldalé, ez kb. 3cm mélyen menjen majd bele a plexi hengerbe és csináltassunk rá egy kis peremet. Erre kell még 3 furat, 2db 4mm-es és egy nagyobb a Pipe Life csőnek. A másik dugó a kifolyó oldalra kerül, ez kb. 2cm mélyen érjen majd bele a hengerbe, erre is csináltassunk egy kis peremet és egy furatot a Pipe Life csőnek. A mintákat mindenképpen vigyük magunkkal, mert így olyan passzosra tudja csinálni a szaki, hogy szinte ragasztó sem kell majd hozzá. Célszerű a dugókra 1-2mm mély hornyokat is csináltatni mert, ha ebbe nyomjuk majd a ragasztót, akkor az nem fog a dugó és a cső fala között kipréselődni.

Ha ezekkel megvagyunk, és beszereztük a többi kelléket is, akkor nekiállhatunk összeállítani reaktorunkat a mellékelt rajz alapján. Remélem sikerült olyat kreálnom, amin nem lesz nehéz eligazodni.

Amik még magyarázatra szorulnak:

1. A befolyó oldali dugón átfűzött 4mm-es légtelenítő csövet, vagy húzzuk vissza a dugó henger felé néző oldalának vonalába, vagy ott vágjuk el, mert nem fogjuk tudni üzembehelyezés után teljesen lelégteleníteni a reaktort, hiszen a cső szája felett megáll a levegő.

2. Nekem a henger alján egy durva szivacsdarab van, ami megakadályozza, hogy a víznyomás oldatlanul kitolhassa a CO2 bubikat. Lehet a hatékonyság fokozására a hengerbe tenni biolabdákat, golyókat, stb. Ennek már csak a fantázia szabhat határt.

3. Ha esetleg tisztításra kerülne sor, csak csatlakoztassuk egy tömlővel a csaphoz és jó erős vízsugarat engedjünk keresztül rajta, ez ki fogja pucolni rendesen.

Végül itt vannak a képek, amik már a beüzemelt állapotot mutatják. Nálam egy hónapja megy szivárgásmentesen, a Sera reaktorból pedig lett egy csinos kis bubiszámláló

Hogy tetszett?

Tetszett
1
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

53 Comments

  1. Néhány kiegészítés:

    A tapasztalatok alapján csak azok gondolkodjanak ilyen külső reaktor üzembe helyezésén, akiknek elég erős a külső szűrőjök. Ez fogja biztosítani azt, hogy a henger tetején minél kevesebb gáz gyűljön össze. Egy eheim pro 2028-al pl. már gyakorlatilag nem szabad összegyűljön semmi fent.

    Gondolkodtál azon, hogy a buborékok jobb „megtöréséhez” valamilyen műanyag hálót gyűrsz be a hengerbe? A gyári megoldás itt található:

    http://www.aquamas.de/products/Reaktoren/Aussenreaktor-ohne-Bypass-bis-ca-1000L-komplett.html

    Én ilyenből vásároltam kettőt a 260 literes akváriumomhoz. A tapasztalatok alapján a „töltelék” sokkal kisebb mértékben lassítja az áramlást, mint pl. az AquaMedic hasonló termékében található fekete műanyag rovátkázott „gömbök”.

    Olvastam korábban egy olyan javaslatot, amit szerintem érdemes megfontolni. Az egyik akvarista a légtelenítő csap utáni csövet meghosszabbította és felvezette az akváriumba. Ezzel elérte, hogy gond nélkül kinyithatja a csapot, nem kell attól tartani, hogy a gáz mellett némi víz is kikerül a csövön.

    A külső reaktorok nagyon jól működnek és nem rontják az összképet. Ismerek olyat is, aki a levegőztetést is egy ilyen reaktoron keresztül olja meg éjszakánként.

    Mennyire erős a hangja a reaktorodnak? Úgy hallottam, hogy egy rosszabb konstrukció elég hangos tud lenni.

    Jó megoldásnak tartom, hogy levegőztetőt használsz a buborékok porlasztására a csövön belül. Így valóban jobb beoldást tudsz biztosítani, volt aki a gyári reaktorba is ilyet tuszkolt. 🙂

  2. Az elején tervbe volt, hogy gyömöszölök még valami plusz tölteléket is a reaktorba, de egyelőre a síma porlasztással is egész jól ellátja a 160L-t. Ez a hálós módszer ugynakkor tetszik úgyhogy lehet, hogy kipróbálom. Nagyobb akváriumok ellátásához, viszont én is mindenképpen javaslom valamiféle vízmegtörő közeg használatát.

    Ez a légtelenítő megoldás szuper, holnap be is üzemelem!

    Akkor valamit jól csinálhattam, mert nálam csak a porlasztott CO2 bubik zizegését lehet hallani egy picit, de azt is csak akkor, ha kinyitom a szekrényt és erősen fülelelek 🙂

    Köszi az ötleteket Keymaker!

  3. Nagyon tetszik az otlet, mar en is gondolkodtam hasonloban. Egyenlore keramia co2 diffusort hasznlok.
    Lehet hogy naiv kerdes: de ugye az egesz reaktor a szurobol kifolyo szarra teszed. Ugye akkor a befolyo szarnak a viz alatt kell lennie, es nem felette csobog bele a vizbe.

    Nem baj az, ha a C02-vel dusitott viz az akvarium feso reszebe kerul? Nem szokik el a vizfelszinen keresztul?Kelloen lejut az also vizretegekhez is? Nalam mindig kerdes volt, hogy hova kell tenni a diffusort a legoptimalisabb co2 adagolas celjabol. Most a szurokkel ellentetes sarokban, hatul van. Vegul is szepek a novenyek, de lehet hogy sok co2 pazarlodik el. Esetleg erdemes tobb kissebb diffuzort elhelyezni?

  4. Szia horvzol!

    Igen, nálam az esőztető lent van a felszín alatt kb.3-4cm-re és csak nagyon minimális vízfelszínmozgatást végzek vele. Eleinte féltem, hogy nem tudja majd a vízfelszínt tisztán tartani, de eddig nem volt ilyen gondom. A CO2 eloszlás is jó, mert egy héten keresztül mértem a pH-t és a KH-t a víz alsó és felső rétegiből vett mintákkal és ezek alapján nem tapasztaltam eltérést. Egyébként, ha valaki nem az esőztetőn keresztül akarja bevinni a CO2-ot, akkor egy külső szivattyúval máshonnan is megteheti.

  5. N-dee, a megoldásod valójában az egyetlen általam ismert nyerő (örülök, hogy több dologban is végre egyetértek egy újabb akvaristával).

    Az esőztető felszín alatt történő elhelyezésével a hátsó falon pl. a CO2-vel dúsított víz valójában a felszín alatt elhaladva az elülső fal mentén lefele haladva pont az előtér növényekhez jut el. Ha elég hosszú esőztetőt használunk, akkor az akvárium teljes hosszában elszórhatjuk a CO2-vel dúsított vizet, amely a talaj mentén visszamegy a beszívócsőhöz (csövekhez a két oldalon jobb esetben) és úgy megy a szűrőbe vissza. Ezzel megteremti a megfelelő körforgást.

    Az általam ismert nagyobb akvaristák általában kicsit közelebb teszik az esőztetőt a felszínhez mint N-Dee pont azért, hogy a megfelelő mozgatással a levegőztetést is megoldják (azért nem törik meg a felszín…), de ez nem sokat változtat a dolgokon.

  6. Szia N-dee!

    A nyomáscsökkentőre a tű szelepet hol vetted?Mert nálam éppen evvel van a probléma.

  7. Szia N-DEE,

    Mi már az Akvaristán beszélegtünn erről és örülök, hogy tökéletesen érthető formában ide is felkerült. Ebben a kivitelezésben a leggyengébb láncszem, az esztergályos szerzés. Én ismerek esztergályost, de az nagyon nehézkes arc, így inkább nem biznám meg. De volna egy olyan kérdésem, hogy tudnál-e, nekem is legyártani egy ilyen reaktort. Hajlandó volnék a költségeden felül is fizetni érte. Nekem nem nagyon van időm ez után rohangálni, de ezt a megoldás tartom a legjobbnak. Ha nem, akkor összedugjuk fejünket Nigroval, mert mintha ő is rákattant volna erre a lehetőségre. :o)

  8. Az Aquamas reaktoromat elnézve ezt boltban kapható csatornázáshoz vagy vízszereléshez használt illesztőkből elég jól össze lehet ragasztani. Ha kell a minta, oda tudom adni Nigro-nak kölcsönbe az egyik reaktort. Szóljatok.

  9. Sziasztok

    Nigro: had gratuláljak az oldalhoz. Mióta rátaláltam az egyik kedvenc időtöltésem lett az olvasgatása.

    Ami a külső CO2 reaktort illeti eszembe jutott, hogy a vízhűtésekhez is használnak hasonló tartályokat. Találtam is egy srácot aki csinál ilyeneket nem olyan vészes áron. Kis átalakítással egész jó külső reaktort lehetne belőle csinálni szerintem: http://hardverapro.hu/apro/plexi_tartaly_elado/hsz_1-50.html

  10. Zumi!

    Én egy Kft-nél vagyok CNC lézertechnikus, ehhez a berendezéshez elég sokféle gáz és egyéb szabályozószelep kell, csak meg kell várni egy nagykarbantartást, aztán biztos lesz „leselejtezett” finomállító szelep, ami akvarisztikai célokra tökéletes. Egyébként orvosi-gyógyászati segédeszközöket árusító, vagy borászati kellékekkel foglalkozó szaküzleteket próbáltál már? Ott is szokott ilyen előfordulni.

  11. Levinen!

    Dugjátok össze a fejeteket Nigroval, aztán majd januárban visszatérünk rá mire jutottatok, mert nálunk hamarosan karácsonyi leállás lesz a cégnél és a srác is kollégám.

    Ettől függetlenül megoldható a dolog, csak az anyag, meg a posta lesz az ára, de összeragasztani ti fogjátok, nehogy az én fülem égjen, ha ázik a lakás!:)

  12. OFF: keymaker, azt jól tudom, hogy Aquamas (vagy általában a külföldi webshopok) nem postáz ki töltött co2 palackot?

  13. oRphEus, én is így tudom. Az AquaDiskont-os Thomas már mondta, hogy postán nem szabad palackot küldeni.

    Egyébként is jobb ha olyan palackot vásárolsz, amit egyszerűbb tölteni magyarországon később. A drop checker-es írás hozzászólásainak végén Viktorlantos írt egy elérhetőséget, ahol Linde és Messer palackokat lehet vásárolni, első körben azt próbálnám meg.

  14. Köszi! Most láttam csak, hogy mennyi hasznos hozzászólás született ahhoz a témához. Jó lenne egy normális fórum is, különösen most, hogy az akvaristát kasztrálták… 🙁

  15. Co palackot Én 10 ezer Ft-ért vettem a 10 kg-ost.(A Google segítségével)
    Aztán elcseréltem egy 5 kg-ra.Utána a csere telepen cseréli a Messer.Szerintem ez a legolcsóbb verzió!

  16. Zumi: Mennyiért cserélik? Kellett közcsavar a reduktorhoz?

  17. Sziasztok,

    Szó esett itt a külső reaktorokról, van egy témába vágó kérdésem, ha nem baj. 760 literes akváriumom mellett egy 150 literes mattenfilteres szürőakvárium működik, a technika nagy része (fűtés, nyáron levegöztetés) itt megy, az egész egy szekrény mögött van, nem is látszik.

    Azért, hogy el lehessen képzelni:
    http://www.gergoo.hu/wordpress/?p=35

    SZóval a kérdésem az, hogy tervezek co2 adagolást, rakhatok majd egy gyári diffuzórt a külső szűrőakváriumba, vagy mindenképp a nagy akváriumba kellene tennem?

  18. Ha eros a vizforgato motorod, es jo az aramlas a nagy akvariumodban, akkor mehet a Co2 a szuroakvariumba. Co2 tartos teszt javasolt.
    Szep az akvarium, impozas a merete is. Felrakod a kozos oldalra is a technikai adatokkal egyutt?

  19. Köszönöm a választ és a bíztatást, lehet, hogy felrakom, csak mióta olvasom ezt a blogot annyi hibámra és fejlesztési lehetőségre döbbenek rá, hogy jelen állapotában még szerintem nem méltó 🙂

  20. Latatlanba nehez tancsot adni, meg fenykepek alapjan se konnyu. Gyorsabban be tudod gyujteni ugy az infokat, jobban haladhatsz vele.

  21. Okok, köszönöm, gondolkozok rajta.

  22. N-dee ötlete nyomán én is elkészítettem a külső co2 beoldóm:
    http://akvarista.hu/?oldal=41&uid=2844&album=2698&htmlgal=1&pic=25133

    A henger egy régi mulmozóból maradt vissza. Vettem néhány biolabdát, egy sera T elosztót. Ezen keresztül folyik be a víz és a co2. Az alján kertészeti boltban kapható 1/2″-os csatlakozó. Vízvezeték boltban vettem 2 kupakot a hengeremre. Csak 0.5-1mm-rel nagyobb volt, igy kicsit megköszörültem. Szerettem volna a tetején egy peremet hagyni, de olyan csekély volt a henger és a kupak közötti átmérő különbség, hogy nem sok értelme volt. Így inkább besüllyeztettem, és tubusos FBS-sel feltöltöttem a henger pereméig. + A kupakba 1-1 barázdát vágtam amit szintén FBS-sel telinyomtam. A kupak elég passzos. A piros csatlakozó is erősen fogja a menete és a menetek közé kent ragasztó miatt.

    A sera T elosztónál viszont javaslom az utánépítőknek, hogy csiszolják le azt a kis peremet a végéről és úgy válasszák meg a furatot, hogy a cső jól szoruljon. Nálam a perem miatt alig ment át a lyukon..gondoltam majd jól megfogja, de a csőhőz mérten kicsit tág lett->teflon szalaggal megvastagítottam, gyorskötözővel ráhúztam. Igy egyik oldalt a bűnös perem, másik oldalt a kötőző tartotta, míg beragasztottam.

    Költségvetés:
    Átlátszó henger: 300ft. (vatera.hu)
    Biolabda ~250ft (aquadepo.hu)
    Henger végére a 2 kupak: 2x 100ft
    Sera T csatlakozó: 600ft (aquadepo.hu)
    Piros csatlakozó: 75ft (kertészeti barkácsbolt)
    Tubus FBS (bár nem ehhez vettem): 450ft

    Nem kizárt, hogy később egy Y elemmel párhuzamosítom a szűrő nyomó ágával. Ekkor a Sera T elosztón lévő szabályzóval tudom a beáramlást állítani. Valójában egy lapátot forgat keresztbe, ami nagyobb ellenállást ad a viznek, így az a másik ágon közlekedik.
    Tehát csak annyi vizet engedek át a hengeren amennyi épp elég a feloldáshoz, a többi mehet közvetlen az aksi felé lassítás nélkül.
    Ilyen megoldásra azonban csak akkor akarom átalakítan, ha „soros” bekötésben teljesítmény csökkenést észlelek.

  23. N-dee, ha jól látom neked is ugyanolyan mágnesszeleped van, mint nekem.
    http://akvarista.hu/images/users/2844/2698/normal/090213002.jpg
    Hány V-ról üzemelteted és mennyire melegszik?
    Én 12V DC-vel hajtom meg és a fém 55°C a műanyag borítás 50°C körüli. Kicsit sokallom főleg, hogy 24V-s lenne alapból.

  24. Proci!

    Nekem is egy 12V-os adapter nyomatja és kb. ugyanolyan meleg, mint a tiéd. Baj eddig még nem volt vele.

  25. Szia N-dee!

    Megkérdezhetem, hogy hol vetted a tűszeleped és mennyire vagy vele megelégedve? Az enyém is ellátja a feladatát, csak egy kis türelmet igényel, amit Te használsz profibbnak tűnik.

    köszi,

  26. A leírásod alapján, igaz más anyagok felhasználásával, megcsináltam a saját reaktoromat. Szerintem jól sikerült, majd az akival együtt teszek fel egy képet róla. Nagyon köszi, hogy vetted a fáradságot és megosztottad velünk.

  27. Hát az enyém is megköveteli a türelmet, de ahogy Te is írtad a feladatát ez is ellátja, úgyhogy az enyém sem profibb szerkezet.

    A CO2 reaktorral kapcsolatban pedig én örülök, hogy segíthettem a leírásommal.

    Üdv!

  28. Ok. Akkor marad a ” p….ba, most meg kevés” módszer. 🙂

  29. Üdv. mindenkinek !
    N-dee álltal leírt módon elkészítettem a reaktort tökéletesen működik egy apróságot kivéve:a levegőhöz való elzárócsap könnyezik.Gondoltam nem pontos az illesztése ezért másikra cseréltem,ezzel ugyanúgy jártam. 🙁
    Sooska972 nem az a fajta aki könnyen feladja(feleségem szerint agyas vagyok) ezért egy másik fórumon olvasott megoldás után Gardena csapot vettem.Az eredmény ugyanaz.
    Megoldás:levegőcső egy erősen meghúzott csomóval! 🙂
    Ja és a legfontosabb: Keymaker írta a legelső hozzászólásában,hogy min. 2028-as vagy hasonló teljesítmény kell hozzá ! Maximálisan egyetértek a 2224-es szűrőm nagyon gyenge,ezért most vehetek egy nagyobbat. 🙁

  30. 2028-as szűrő is kicsi(br 200L-hez) most már saját tapasztalatból tudom 🙁

  31. 2080-as a gondtalan 200 literes titka. Az ára okoz csak gondot …
    Vagy tegyél mellé még egyet.
    Nálam az 1050 l/h-s Rena is meg van segítve egy 700 l/h-s kisebbel.

  32. Az lenne a kérdésem,hogy ezzel a reaktorral meg e lehetne oldani az oxigén bevitelt a co2 bevitel mellett?
    Tehát vegyesen menne be a két gáz,vagyis több gáz mivel a levegőben nitrogén is van.
    Vagy ekkora menyiséggel már nem bírna el a reaktor?

  33. Üdvözlet Nigro!
    Egy dilemmával fordulnék hozzád, amiben remélem tudsz segíteni, a véleményed, javaslatod érdekelne. Úgy áll a dolog, hogy szereztem egy „co2 rendszert” (2kg palack és az alapcuccok). A beoldás viszont „szöget ütött a fejembe”. 100L-es aksihoz majdhogy-nem evidencia a belső diffúzor használata, azonban én olyan ember vagyok, aki nem feltétlen szeret „pazarolni”, márpedig én a belső difit kissé annak érzem és ezen a megítélésemen, attól tartok, még az esztétikus megjelenése sem tud sokat javítani. Felmerült tehát, hogy egy ilyen külső reaktor kellene a beoldáshoz, egy-amolyan DIY típus… Csakhogy ehhez nekem „csak” (vagy „nem csak”) egy SERA 900L/h-s szűrőm van.
    A kérdésem végül, hogy szerinted elég-e egy 100L-es aksiban erre a 900L/h-es szűrőre kötni a reaktort?
    Vagy próbáljak megnyugodni és nem feltétlenül hajszolni a közel 100%-os beoldást, hiszen a „belső difi nem is olyan pazarló”?
    Előre is köszi a választ! AVE

  34. Nehéz erre igennel, vagy nemmel válaszolni. A szűrő pont elég az akihoz, de reaktorral lehet, hogy kevés lesz. Én akkor már valami ilyesmit kötnék rá http://www.greenaqua.hu/new-co2-atomizer-17mm-cso-merethez.html mert ez nem vesz vissza a flow-ból.
    Ettől függetlenül a belső difi sem pazarló. Nincs a palack kiürülésében akkora különbség, hogy ez szempont legyen. 😉

  35. Gerrrrri!
    Én melegen ajánlom neked beszerezni – ha még nem lenne – egy Co2 „állandó” tesztet. Én egy 100 literesben egy kis méretű diffúzorral oldom be a co2-t élesztős palackból. A külső szűrőm befolyója szépen belekutyulja a vízbe a bubikat, amik majdnem teljesen körbemennek az akváriumban. A teszt szép zöldes színű, sőt reggelre még sárgássá is válik kissé, amikor új mixet kevertem épp. Régen én is azt hittem, hogy a diffúzor pazarló, és minden co2 kiszáll a vízből, de ez nem így van.

  36. Köszi szépen!
    Végül én is a belső difi mellett maradtam, bár ehhez kellett, hogy egy pár órát tanulmányozzam Amano Mester honlapját… 🙂 Ha neki jó a difi, akkor nekem is valószínű, hogy beválik. Később pedig még mindig válthatok… Én valami közepes difire gondoltam, a kicsik attól tartok túl kicsik ide(-oda), úgyhogy ezt, valamint a teszter beszerzését is valószínű elindítom a hónap vége felé (vagy majd látjuk mikor). A külsős témát azért nem hanyagolom, az ajánlott czucc szimpatikus kb. minden szempontból, de inkább még nem is gondolkodom rajta, mert nem akarok mégjobban meghasonulni ezen, most, hogy már így elköteleztem magam (asszöm…).
    Kösz mégegyszer nektek és AVE

  37. ok. Még egy gondolat, ha már a diffi méretein gondolkozol:
    A méreténél szerintem sokkal fontosabb, hogy milyen minőségű benne a porlasztókő. Ha minőségi darab, akkor nagyon finom, szinte ködszerű apró buborékokat fog kiengedni, amit ha ügyesen az áramlat útjába helyezel el, akkor a gáz végigvándorol az akksin, és nagyon nagy része oldódik bele a vízbe. Amint említettem is, én egy a GreenAqua-ban vásárolt GA „kis méretű” co2 diffúzort használok, és még az élesztős megoldással is bőven elég a porlasztó teljesítménye a 96 literes aksimhoz.

  38. Üdv NATO!

    Mekkora a difid átmérője, ez a „kis méret” a 2,5-ös, elég? Én úgy gondolom legalább 3 cm kellene a 100-as aksiba… Már nézegettem a difiket, egy ADA-t még nem mernék bevállalni, mivel még nagyon nem vagyok túl az „ügyetlenkedős, törögetős” korszakomon (az ára miatt asszem a szívem is vele törne), de majd megpróbálok ügyes kompromisszumot kitalálni:), megnézem a GA-sokat is. Amúgy elismerésem az élesztős rendszer fenntartható használatához, én-nálam valahogy 3-4 napnál tovább nem megy normálisan (ezért is döntöttem amellett, hogy ha már így elköteleztem magam, akkor összehozok egy nagynyomású rendszert). Most is pörcög, de valahogy nem az igazi (már nyilván a negyedik napos…), egyébként valami fa difim van most, ami nem túl „szép” de picire porlaszt…
    Na AVE

  39. Szia Gerrrrri!

    Nekem több féle difim is van! Pl. van a 75-ösöm alatt egy önzáródifi, meg van az akváriumomban is :)))
    Viccet félretéve 2 difim is van, az egyik egy nano difi kb 1.5 cm átmérővel, és egy nagyobb, 3 cm átmérőjű is. Ezek Ista gyártmányok, ami elég gagyinak számít. Ebből adódóan a nagyobbikat nem is szeretem nagyon használni, mert nem porlaszt elég apróra. Viszont a nano difitől hihetetlen ,de képes a 100 literes aksimat tökéletesen ellátni! Jobb minőségű a porlasztókő benne, bár még így se az igazi, de egy élesztős palackkal kb. 3-4 napig tartja a szintet.
    Én is szeretnék nagynyomású cuccot már, de most nagyon nem jön össze a pénz rá. Még mindig azt mondom, hogy a méretnél itt sokkal fontosabb a porlasztás minősége, és hogy hová helyezed el. Ha pl. Lily pype beömlőd van (külső szűrő bejövő tölcsére), akkor annak az útjába érdemes rakni. Mármint hogy a felszálló co2-t a sodrás tovább vigye. Ha esőztető cső van, akkor annak a sodrásirányába kell rakni, vagy az ellentétes oldalra rakni, és így az ott lefelé forduló vízáramlás nem engedi rögtön kiszállni a vízből a bubikat. A lényeg, hogy minél több időt töltsenek a bubik a vízáramlatban.

  40. Danke sőn!
    Asszöm a 2,5-ös difi mellett maradok én is, de a beszerzés most nálam is előre láthatóan csúszni fog…
    A szembe oldal lesz a nyerő nálam, de majd ezt is meglátjuk.
    Köszi nektek és AVE

    ui.: azért megnéztem mi az az önzáró diffi… 🙂

  41. Szia!

    Szeretnék érdeklődni! Látom a képeken, hogy van egy mágnesszelep is a rendszerbe építve, feltehetően nem 220 V-os, mert valamiféle tápegység csatlakozik hozzá. Remélem jól látom. Az lenne a kérdésem, hogy ez milyen mágnesszelep és honnan lehet ilyet beszerezni?

    Előre is köszi

  42. Szia! Nem valami aktív az oldal, de azért én rápróbálkozom!
    Arra a rajzra és leirásra lennék kíváncsi, ami bemutatja a házi reaktor használatát és alkatrészeit!
    Üdv!

  43. Költözés miatt kiesett a kép a postból. Javítottam 😉

  44. Szia!

    Érdekelne, okozna e valami gondot, ha éjszaka a reaktroban lévő porlasztókő levegőt porlasztana, nappal pedig a co2-t?
    Üdv.

  45. Nem okozna gondot 😉 Mondjuk a levegőt nem tudom, hogy mennyire tudja jól beoldani… Ezt ki kell próbálni, mert a levegő (gázelegy: Nitrogén, Oxigén stb) nagyon rosszul oldódik vízben.

  46. Nigro! Anno említetted, hogy a Japánoknál vannak akik alkalmazzák az esti O2 beporlasztást, és hogy ezzel jobb eredmények érhetőek el. Lehetséges, hogy kipróbálom. Az jutott eszembe, hogy az esti bugyborékoltatás hamarabb „kinyomja” a vízből az oldott co2-t, de mivel az amúgy is hamar eltávozik, talán ennek nincs is jelentősége, viszont az erősen növényesített akiknál talán fellép oxigénhiány. Mondjuk ezt talán először a halkon látnánk… fene tudja.

  47. Hali.Elhatároztam magam, hogy csinálok egy ilyen reaktort.Ami a gondom az az, hogy sehol nem találok ilyen esztergálható epoxy hengert vagy dugót.Se neten sem sehol.Tudnál nekem ebben segíteni, hogy hol juthatnék hozzá egy ilyen munkadarabhoz??Köszi

    1. Ha jól emlékszem, Andris a munkahelyén tudta ezt megcsináltatni.

  48. Értem.Akkor valahogy megoldom.Még egy kérdés.Jól látom, hogy a reaktor felső részén levegő van?Tehát nincs teljesen lelégtelenítve?Ennek így kell lennie, vagy a csőben nem lehet levegő?

  49. A reaktor felső részében a még be nem oldódott CO2 gáz van. Azért van a tetején a légtelenítő, hogy első beüzemelés, takarítás után is légteleníthető legyen. 😉

  50. Szia. Olvasgattam, gondolkodtam.. Nem lehet, hogy nem beoldódik, hanem egyre jobban felgyülemlik a CO2 a tartály tetején… és légtelenítésnél huss, megpattan onnan?

  51. Ez is előfordulhat, de naponta a tartály többszöröse oldódik be a vízbe. Ami ott elillan, az had menjen 😉

  52. Sziasztok!
    Tanácsot szeretnék kérni.
    A 200 literes akváriumomhoz készített a férjem egy külső reaktort, ami szivacstöltetes. Nem tudjuk igazán, hogy mekkora cseppszámra állítsuk a co2-t.
    Van drop csekker, ami 5 hónapos volt, cseréltünk benne folyadékot, zöld színt mutat (sötétebbet, mint a lime).
    Megjegyzem, a reaktort kivéve mindenünk GA-s.
    Van JBL Proscan tesztünk.
    Tesztelgetjük, hogy melyik megoldás lenne optimális a növényeknek, a diffúzor, vagy a külső reaktor.
    Az eredmények közel hasonlók: KH 20, PH 7,5-7,8 között és CO2 kevesebb, mint 15.
    Elvileg a külső reaktornál kevesebb CO2 kell, de már nagyobb cseppszámmal ment, mint a diffúzoros megoldásnál, és ugyan ezek a mért értékek.
    Szerintetek mit csinálunk rosszul?
    Köszönöm a segítséget.
    Mesi

Hozzászólás a(z) Zumi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük