Vizes csemegék

Nature biotop

Jópár hónapja szemezgetek egy, az ADA által Nature Biotopnak nevezett kis csodával. Amóta megláttam, tudtam, hogy egy ilyet még összehozok.

Végül is az egész semmi különös. Nem találtak fel semmi forradalmit. Simán csak agyagcserépbe helyeztek víznövényeket.

Tegnap Viktortól visszakaptam egy Nimphaea lotus redet, mivel az én növényem az akim költöztetésekor elpusztult. Gondoltam kiválló helye lenne egy ilyen agyag edényben.

Ma találtam is egy megfelelő tálat amibe berendezhetném ez első natúr biotópomat.

Egy apró probléma van csak vele, hogy alul szelel…. Sebaj, valamivel be kell tömni.

Na nem, ez nem jó. Keressünk valami mást. 🙂 „Komoly” DIY szakember révén, találtam egy jó kis műanyag poháralátétet, ami éppen megfelelőnek tűnt. Szépen a lyukra ragasztottam és egy napig száradni hagytam.  Amig szárad a ragsztó, addig nézzük, milyen növényt lehet egy ilyen biotópba tenni és egyáltalán, hogy is néznek ki ezek?

A beültethető növények repertoárja jóval szélesebb, mint az akváriumba helyezhető növényeké. Gyakorlatilag minden mocsári, vagy vízkedvelő növény tartható így. Lehet például szálas fűszerű növényeket beleültetni. Ilyen pl. az Eleocharis acicularis. Vagy egyéb hasonló egyszikű mocsári növény.

Aztán vannak a wabi kusa szerű berendezések. Itt jóval sekélyebb a vízoszlop. Ebbe lehet hemianthus callitrichoides ‘Cuba’-t, Eleocharis parvula-t, Glossot,  stem-et, szinte bármit, amit az akváriumban tartunk.

A képen jól látszik, hogy egészen apró tálba is lehet telepíteni. Csak arra kell ügyelnünk, hogy minnél kisebb az edény, annál sűrűbben kell a vizet ellenőrizni és pótolni.

A következő az általam mini kertitónak nevezett tavirózsás biotóp, amit most én is meg fogok csinálni a piros lótuszommal.

Végül van, aki komplett ökoszisztémát rak össze. Víz alatti, vízből kinövő és vízen úszó növényekkel, fával stb.

Remélem más is kedvet kap és nekilát egy nagy növényritkítás és nyírás után egy ilyen natúr biotópnak. Minimális befektetéssel feldobhatjuk a szikkadt teraszt, erkélyt, vagy csak simán a szobánk ablakát. Az elkészítést a következő postban leírom, de nem nagy  ördöngősség.

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

8 Comments

  1. „…Na nem, ez nem jó. Keressünk valami mást.”
    Ezen jót mosolyogtam. 🙂 Amúgy jó post, grat! Én is gondolkozom már egy wabi-kusa összedobásán de előbb legyen meg az aki… 😉

  2. Levinen szerint, dobj be egy tálba pár növényt és fotózd le! Máris kész a Wabi kusa 😀
    Barbár…. 🙂

  3. látom nem csak engem érdekel ez a téma.
    nem véletlenül. remélem ez is lassan beindul
    a 2. acicularis-os képen mutatott cserepetén is összedobom, csak idő kérdése . : )

    nigro. köszi a post-ot, már hiányzott egy efféle téma : )

  4. Ez így nagyon szép,de hogyan lehet megakadályozni az idő előtti berohadást,bealgásodást?Nálam még a kicsi nanoba is belepetézett éjjel a szúnyog….Lakótelepen!
    Másik:Az a tapasztalatom a nem mázas agyagedénnyel hogy,kívűlről,nedvesedik,könnyezik,átereszt.Ezt érdemes figyelembe venni a hely megválasztásánál.A lótusszal lehet én is megpróbálom,van az akiban három új sarj is…..

  5. Ezeket most nekünk kell megfejteni 😉
    Az biztos, hogy nem szabad olyan helyre tenni, ahol állandóan napot kap. Félárnyékos, vagy teljesen árnyékos hely lesz a nyerő. A szúnyog ellen nincs mit tenni, ez az ökoszisztéma része. 🙂 De majd gondolkozom…
    Az agyagedényt csak teraszra lehet, ezt már én is látom, mert picit átnedvesedik. Beltérben mehet a mázas és akkor nincs gond. Szóba jöhet még az agyagnak látszó műanyag, de az ára vetekszik a mázaséval és ha már az akiból száműztem a műanyagot, akkor a teraszról is.
    Nagy gond még, hogy sehol nem árulnak szép, natúr, számunkra megfelelően kecses agyagedényt. Ráadásul mind gyárilag lyukas…

  6. Hát ez jutott eszembe alulról a második képről. 😀 Engem pont arra emlékeztet, mikor átrendezéskor bekerülnek a vödörbe az akváriumi növények és a fadekor. Kuszának kusza, de ,hogy Wabi is e? 😀

  7. Sziasztok!

    Én is tervezem egy ideje, hogy hasonlót készítsek. Mondjuk elég hülye vagyok, mert csak addig jutottam, hogy bosszankodtam az agyag edények nyílásán. Nem jutott eszembe, hogy beragasszam. 🙂

    A szivárgás pedig eszembe sem juott még. Valahogy nem lehet lekezelni belülről? Vagy ha tálat teszek alá? A téli hónapokra gondolok, hogy akkor mi lesz. Műanyagot én sem szeretnék…

    Másrészt, kicsit az akváriumra utalva arra is gondoltam, hogy egy jó nagy üveg vázát (pl.: a virágárusok által használtat) üzemelnék be. Így oldalról is látható lenne a belseje. Viszont ez még ha elég nagy és viszonylag széles a teteje, akkor is egy oszlop forma. Szóval mindenképpen valami magasra a víz fölé kinövő nád szerű cucc lenne a fő eleme a kompozíciónak. Tudnátok javasolni valamit, milyen növényekből válogathatnék?

  8. Nem vagyok benne teljesen biztos, de azt hiszem vannak olyan bonsaii tálak, amelyeknek az alja nem lyukas. Nálunk az obi-ban lehet ilyesmiket kapni.
    Ami még eszembe jutott, hogy vannak olyan kínai étkészletes tálak, mint a fekete a 8. képen. Az ilyeneknek tuti nem lyukas az alja. 😀

Hozzászólás a(z) Luna bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük