AkváriumaimVizes csemegék

Nigrolandia

Az alábbi videó a mai kor követelményeinek megfelelően HD minőségben készült. Az eszköz, amivel a felvétel készült egy digitális tükörreflexes fényképezőgép, amely mozgókép rögzítésére is alkalmas.  A váz egy Canon EOS 550D, az objektív egy  Canon 17-40 F4.

Az akváriumom valamivel több mint egy éves, ezért is gondoltam, hogy mozgóképen is megörökítem. Eddigi tapasztalataim szerint 1,5 év után az akvárium már nem hozza a top formáját. Ilyenkor már egyes növények – bármennyire is nem akarjuk – , túlságosan elburjánzanak és elnyomnak másokat. A növényeken is látható némi kiöregedés. Már nem olyan szép friss a színük, leveleik stb. No meg magunk is kezdünk időnként egy újabb  elrendezésről álmodozni. 😉

A berendezés óta különösebb gondokkal nem kellett megküzdenem.  Inkább csak a külső megjelenést kellett csiszolni.  Próbálkoztam az aktívszénnel, ami nagyon látványos eredményt hozott, de hosszútávon a kelátolt vas megkötése miatt nem alkalmazható. Végül a Purigen bizonyult a legjobb megoldásnak.

A hatékonyabb CO2 eloszlás érdekében egy Koralia nano-t is beüzemeltem pár hónapja. Remekül végzi a feladatát. A célja csak a szűrő megsegítése volt, ezért nem a Koralia 1-est választottam.

Nos tehát íme az akváriumomról készült rövid kis videó. A HD verzió ezen a linken érhető el.

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

Szintén kedvelheted

28 Hozzászólások

  1. Hali,
    Mik az akvárium paraméterei?
    SZUPER a video!

  2. Köszi. 100x40x50 – 200 liter.

  3. Nagyon szép! A halak és garnélák valószínűleg úgy érzik benne magukat, mintha én a Bahamákon élnék 🙂 Ja és természetesen a növények is. 🙂 Tulajdonképpen a növényekért csináltad te is az akváriumot, mégis az, hogy a növények jól érezzék magukat, magával hozza a halak, garnélák tökéletes élőhelyét. Gratula!

  4. Atti! Ez egy szuper videó lett! Gratulálok :-)))
    T.

  5. Szia Timi! Köszi 🙂

  6. Rég láttam, de még mindig szép!

  7. Nagyon jóóó, a duna tv-n is szerettem nézni adásszünetekben a halakat 😀
    a zene is jó, kicsit csodálkoztam rajta először, m ezt sokszor használjuk transzlégzésen, szóval elég spirkó, bár ez már vmi ticitucibb feldolg. volt 🙂 Összességében szuper ötlet és nagyon szép volt.
    Én Attilus mai videójára 5 pontot adok 😀 (5ből)

  8. Szia Aletta. Köszi.
    Szia Zsuzsi: Sorry, hogy elhasználtam a transzcendenciális spirkó zenéd. Ha tudom, hogy ezt használjátok mikor lótuszülésben meditáltok, akkor valami mást keverek alá. 🙂
    A pontozásért ezer köszi. A bélyeggyűjteményemet még nem is láttad 🙂

  9. Üdv!
    Gyönyörű az akid!!!
    Az amano garnik nem tizedelik a jávait?

  10. Köszi Eqinox! Az amanok nem bántják a jávait. A sziámi algázó rájár, de egy idő után már nem tud akkora kárt tenni bennük, hogy nagyon meglátszódna. 😉

  11. Szép akvárium, gratulálok. 😉

  12. Szia!

    Nagyon profi akvárium, és a zene is telitalálat. Meg tudnád mondani a címét és az előadóját? Előre is köszi:)

  13. Köszi “Durci” ! 🙂
    Az előadó Mari Boine. A szám címe: Gula Gula Chilluminati. Az eredeti klipp kevésbé barátságos: http://www.youtube.com/watch?v=QlIMqqd2nsU&feature=related 🙂

  14. Szia Nigro!

    Nagyon jól sikerült a videó! A zene érdekes hangulatot ad a szép látványhoz. Látszik, hogy minden élőlény jól érzi magát Nálad! Hány év tapasztalat kell ahhoz, hogy ilyen szép, jól működő világot tudjon alkotni az ember..?

    Nemrég megkértem egy ismerősömet, hogy újrarendezhessem az akváriumát, ami most elég kusza állapotban van. Igen furcsa a méretezése, 90 L-es, de mindössze 20 cm mély. Lehet-e arról szó, hogy leírom az elképzeléseimet a berendezésről, meg a kérdéseimet, te pedig hozzáteszel a szaktudásodból? Amolyan szakmai tanácsadásról lenne szó:) És ha lehet, akkor hova írjak? Kerestem mindenféle helyet itt az oldalakon, végül ennél a cikknél maradtam, hogy most ide írok, de talán nem ide illő ilyen hosszú szöveggel, vagy ilyen témával előállni. Nagyon várom a válaszod. 🙂

  15. Szia! Ilyen témákban nyugodtan írj a http://www.akvakertesz.hu oldalra. Akár naplót is nyithatsz az akinak ahol minden ehhez kapcsolatos kérdést föl tudsz tenni, biztos szívesen segítenek ott is neked 🙂 Plusz sok hasznos dolgot tudhatsz meg különböző témákban (Y)

  16. Annak tényleg elég “furcsa” arányai vannak.Nekem van egy 96l -esem ami 35 cm magas (90hosszú,30széles)de még így is feladja a leckét a berendezésnél. Szerintem kihívás berendezni egy 20cm “alacsony” akváriumot. 🙂
    Amit INADSZ mondott azt kell tenni.Folyamatosan tudod tartani a kapcsolatot a fórumozókkal,felteheted a kérdéseidet,előadhatod az ötleteidet,tölthetsz fel képet így folyamatos segítséget és visszajelzéseket tudsz kapni.
    Én arra gondolok leginkább nem is akváriumot hanem egy szép Aqua Zoom féle terrárium-akvárium-ot vagy Ripariumot lehetne belőle kihozni. Ajánlom az alábbi címet. Viktor oldalán láthatsz pontosan ilyen alacsony csodákat is:
    http://viktorlantos.com/wordpress/2010/07/20/novenyezz-maskepp/

  17. Sziasztok! Köszönöm a válaszokat! Most vettem észre, hogy félreérthetően írtam. A férjem ugyanis bútorozással foglalkozik, és a bútor mélysége mást jelent, így akvarisztikai szemmel tényleg butaság volt mélységnek neveznem, szóval akkor talán a vastagság a jó, tehát elölről hátrafelé vagyhogymondjam 🙂 Ugyanis az aki egy beltéri térelválasztó falba van beépítve. Nekem így is kihívás, tekintve a leg meghatározóbb tényezőt, hogy kezdő vagyok 🙂 , valamint hogy oldalról kevesebb víz “nyomja” a halakat, nem tudom mely fajták bírják ezt, illetve ember legyen a talpán, aki mélységet tud az ilyen víz alatti világnak adni! Na már megint ez a mélység szó…
    INADSZ köszi a tippet!

    ZOLIM, köszönöm a linket, ma is tanultam valami újat! Hogy mit ki nem találnak az emberek! Micsoda ötletek! És hát persze hogy Japánból… 🙂

  18. Azért sokszor használjuk a mélységet mi is az általad használt értelemben 😉 Bár valóban félreérthető. Igazi kihívás egy ilyen keskeny térelválasztó akváriumot jól megcsinálni. Egyszerűen azért, mert ennek mindkét oldalról mutatnia kell. Azt javaslom, hogy egy Iwagumi stílust próbálj megvalósítani. Ezzel kapcsolatban itt találsz bővebb infót:
    1: http://akvarisztika.budapet.hu/2008/10/21/iwagumi/
    2: http://akvarisztika.budapet.hu/2010/02/19/iwagumi-hat-felvonasban/
    Visszatérve az eredeti kérdésekhez. Nekünk még viszonylag sok idő kellett kitapasztalni a növényezés rejtelmeit, de most már legalább az út ki van taposva. Kb. 2 hónap elég, a teljes információhalmaz átböngészésére, megértésére 🙂
    Sajnos a gyakorlati része rögösebb, de a sikerek annál édesebbek 😉
    Az akvakertész fórumot éppen ezért hoztuk létere. Itt nyithatsz saját naplót, ahol felteheted a kérdéseidet, a képeket (ez mindig sokat segít a tanácsadásban), megmutathatod a változásokat. Többszáz felkészült akvakertész fog neked segíteni. Megijedni nem kell, hisz valamikor mindenki elkezdte. 😉

  19. 🙂 Hát persze! Eszembe juthatott volna,hogy a 20cm valószínű nem a magasságot / vízmélységet jelenti,hanem ahogy tényleg gyakran használjuk a szélességre értve a térbeli mélységet. (Hogy honnan vettem 🙂 ?! Néztem is nagyon a képzeletbeli képet az agyamban a 20centi magas akváriumról… 🙂 De a lényeg nem változott. Szerintem,ha lehet még nehezebb a feladat. Mert ,ha olyan alacsony lenne,akkor még szépen meg lehet csinálni valami olyant amit a Viktor által írt oldalon láthattál.De egy ilyen keskeny 90l-es akvárium vagy nagyon magas vagy nagyon hosszú- gyanítom mindkettő- és -de ez az én szerény véleményem csak !- nehéz megoldani,hogy ne legyen egyhangú hosszában és ne legyen üres magasságban.Egyetértek Nigro mesterrel,magam is max, iwagumit tudok elképzelni benne.
    A harmóniához,természetességhez kell,hogy legyen a szemnek egy kiindulópontja(aranymetszés),egy fő szikla/sziklacsoport (erről is találsz itt cikket) ,aminek viszont a nagyságát lekorlátozza a medenceméret,de ahonnan folyamatosan végigfut/lefut a tekintet oldalirányba. Viszont a többi csak ennél kisebb lehet ,mivel az ismétlődés vagy a szimmetria nem mutat jól,mert egyhangú és/vagy nem természetes. De ettől a ponttól még nagyon távol esik a túlsó szél és félek üres marad addig. Szóval a medence a szélei felé se legyen unalmas ,ne laposodjon el (lehet szó szerint érteni)a látvány.Ha hosszabb az aksi talán szerencsésebb lenne a két szélére építkezni (nem szimmetrikusan!) és onnan “be -és lefuttatni”,így nem marad annyira üres a tér.
    (Persze ez csak az én amatőr okoskodásom volt,egy vélemény ami lehet felesleges(bár egy vélemény ritkán az még ha rossz is vagy hülyeség,mint lehet,hogy ez most….:)
    Be is fejeztem,mert egy csomó helyet foglaltam.Bocsi érte!)

  20. Köszi az ötleteket!
    Azóta folyik az ismerkedés az iwagumival 🙂 A javasolt cikkek nagyon hasznosak! Egyébként én jobb szeretem az utat törni, mert ott egyfajta láncolata van a dolgoknak, viszont ha már minden ki van találva helyettem, akkor csak a nagy kusza adathalmaz van, kezdőnek nehezen átlátható, és az ” úttörés ” varázsa is oda. Persze amit az elméletnél vesztek, a gyakorlat kamatostul bepótoltatja velem 🙂

    ZOLIM, a véleményed pedig nagyon hasznos volt, az én kérdéseimhez – hidd el – még rövid is 🙂

    Az akvakertészen igyekszem képbe helyezni magam. Már elkezdtem egy naplót!! 🙂

  21. Bocs hogy ide írok de miért nem enged be a chat?:S

  22. Szia! A chat jelenleg használaton kívüli. Elég régen használtuk, és AquaMester (admin,bot) sincs jelen. Ha kérdésed van az akvakertesz.hu -n tudod feltenni.,

  23. kösz,csak annyi van odaírva h 20:00 kor gyülekező gondoltam benézek de m1 akkor 🙂

  24. Szia. Ha tőlem szeretnél kérdezni, a skype-on megtalálsz. A chatet meg lassan kikapcsolom, mert helyette az akvakertesz.hu fórumot használjuk 😉

  25. Hi Nigro!
    Mostanába tervezem megcsinálni életem medencéjét. (Riparium lenne) Az lenne a kérdés ha alulra egy benővényesített ryuboku stílust tervezek és naponta tápozok ahogyan mondjuk te is teszed, akkor a vízfeletti növények nem e fognak élpusztulni a ” túlsok ” tápsótól?
    Köszi előre is!

    1. Nem lesz semmi bajuk. Tápozz bátran 😉

  26. Köszi szépen!

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük