Olvasók

Outro akváriuma

Szervusztok!

Az akváriumom szerepelt már egyszer az oldalon „segítség algatámadás” néven, de az közvetlenül az indítása után volt, ráadásul elárasztott az alga is 🙂

Szerencsére sok hasznos tanácsot kaptam aminek nagy részét meg is fogadtam, így sikerült mára úgy-ahogy gatyába rázni az akit.

Sajnos technikai hiányosságok még mindig vannak. Szűrő, co2 tápozás stb. Szeretném ezeket minél hamarabb megoldani de ez a remek gazdasági helyzet ami jelenleg uralkodik a világban, nem könnyíti meg a helyzetet.
Többek között ezek miatt a hiányosságok miatt még mindig vannak algaproblémáim. Szerencsére ez korlátozódott egy féle pontalgára. A növények növekedésével meg vagyok elégedve. Egy ilyen kicsi akváriumot (30 l) félelmetesen gyorsan képesek benőni. Gyakorlatilag minden héten kell valamit visszavágni. Növények terén változás nem történt, nem vásároltam újakat. Igaz nem is nagyon férne már el sehova 🙂
Az indításkor mindössze két csiga volt az akiban. Ezek mára megsokszorozódtak, és tapasztalatom alapján szépen pusztítják a még megmaradt algákat. Az algairtásba azóta besegít 2 algaevő harcsa, és 2 sziámi ormányos márna is(Crossocheilus siamensis). Ezeken kívül 6 szumátrai díszmárna színesíti az akvárium képét.

Egyelőre más halat nem tervezek. Ekkora akiba nem is nagyon férne több.
Talán a CO2 adagoláshoz írnék még pár sort. Az élesztős módszer sima porlasztókővel valóbban nem vált be. Túl nagy buborékok születtek és azok is azonnal távoztak a felszínen keresztül. Sokat gondolkodtam mit lehetne tenni. Végül kipróbáltam hogy mi lesz ha a belső szűrőm levegő bemenetére kötöm rá az élesztős palackot. Érdekes módon sokat javult a helyzet. A szűrő apró buborékokra töri szét a CO2-őt ami sokkal frankóbban beoldódik a vízbe. Persze nem azt mondom hogy ez kiválthat egy palackos CO2 szettet de ideglenesen egész jól működik. Persze az élesztős vizet hetente így is cserélni kell.

Ja még a képekhez annyit hogy az akit rendben tartani sokkal könnyebb mint egy normális képet csinálni róla. 😀


Csak emlékeztetés képpen, a régi (algás) akvárium képei:



Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

10 Comments

  1. hi
    sokat változott, de jó irányba 🙂
    csak így tobább
    art.

  2. Szép az akváriumod outro nekem tetszik, főleg ahogy elvan rejtve a shark szűrőd, és hiddel nagyon jó az akvádd sokan a technika bőségével se tudnak ilyen szépséget varázsolni.
    Még egyszer gratulációm, mert tudod egy kis akváriumot néha az az szerintem mindig nehezebb karban tartani mint egy nagyot …(Én igy tapasztaltam)…Nállam ez az akva jó..
    🙂 🙂

  3. szep lett az aksi! gratulalok. a post tetejen levo foto nagyon jol sikerult. foto is szep az akvarium is szep, nyitott is ami a kedvencem. mit mondhatnek. 4/5-od ;)es kapsz egy igazgatoi dicseretet is!

  4. Nagyon szép akva, ízlésesen berendezve! Gratulálok hozzá! 🙂 ha tervezel bele más halat is, nem lesz könnyű a szumikkal társítani.. Egyébként nagyon tetszik.

  5. Szia,

    Nagyon tetszik, szépet álmodtál. Örülök, hogy nyerésre állsz az algák ellen. Nem kis dolog, hiszen a fegyvereid még nem teljesértékűek, gondolok itt az általad is megemlített CO2 ellátásra. Gratula.

  6. Köszi szépen a dicséreteket. Meg mondom őszintén az elején én se gondoltam hogy lesz belőle valami 😀
    viktorlantos örülök hogy tetszik a kép is de őszintén szólva a fényképekkel vagyok a legkevésbé megelégedve :S
    Valahogy nem tudok olyan képet varázsolni ami visszaadja az aki valódi megjelenését. Pedig kívülről fújom már a Nigro által prezentált cikket az akifényképezésről. No persze biztos az is a baj hogy csak egy középkategóriás canonom van. Talán egyszer veszek egy normális gépet. Vagy keresek egy fényképész ismerőst. ( nem tolonganak) 🙂

  7. Ja a riccia bokor azért változtatja a méretét állandóan a képeken mert most lett visszavágva alaposan.
    A munkahelyemen is van egy meglehetősen leharcolt akvárium, (remélem a főnök nem olvassa a blogot) 🙂 és a közeljövőben tervezem a felújítását. Ahhoz kellet a riccia is. Ha jól sikerül és nem vallok teljes kudarcot felteszem azt is a blogra.

  8. Nagyon szép az akváriumod, de szumátrait tartani ekkorában szerintem felér az állatkínzás fogalmával, már bocs. Szerintem mielőbb cseréld le őket valami razbórára, vagy más kevésbbé mozgékony kishalra.

  9. Nagyon szép az aksi. Grat hozzá. Hamarosan én is tervezem az aksim ujratelepítését, egy szép növényest szeretnék. Ehhez majd a segítségeteket kérem. Mégegyszer GRAT, szép és hangulatos az aki!

  10. Az új fotók közül a legutolsóról: jók az arányai, jó az eloszlása és látszik, hogy nem véletlen műve a berendezés. Gratula. Minél több ilyen akváriumot ide!

    Ha megoldod a szűrést és a CO2-t (és tápozod a foszfátot a pontalga ellen), akkor valóban meg fog oldódni a maradék problémád is. A lényeget azonban pontosan látod, és ez a legfontosabb.

Hozzászólás a(z) Arizona bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük