Suiseki a kő művészete

A miniatűrtáj-építés, a bonsai, valamint a Suiseki (szó szerinti fordításban sui-víz, seki-kő nagy általánosságban, a természetben megtalálható hegyek ábrázolása) a kelet-ázsiai világfelfogás sajátos, önálló megjelenési formája. Kialakulásukban nagy szerepet játszott a buddhista filozófia természetközelsége. Az egyszerű dolgok fölött érzett öröm, a tudás művészi megjelenítése, amelyben a látszólag mindennapos események is a művészi szépség magasságába emelkednek. Emellett a Suiseki egyfajta filozófiai út a természet szépségének megértéséhez, segít felismerni a jelenségek lényegét. A természet adta formák, színek, a természetből áradó hangulat változatossága a suiseki állandó ihletforrásai. Maga a Suiseki megalkotása folyamán a készítő átéli a megnyugvás békésségét, és a nagy becsben tartott regeneráló pihenést.

Mind régebben, mind napjaink rohanó világában a természethez való visszatérés sok, hasonló beállítottságú ember életeszményévé vált. A természet tudatos megtapasztalása során ezek az emberek olyan élményeket szereznek, amelyeket versek írásával, képek festésével, bonsai nevelésével vagy suiseki készítéssel fejeznek ki. Alkotásaik mindmáig a távol-keleti kultúra egyedülállóan különleges részét képezik. A Zen-tanítás nyomán a kínai filozófia a XIV. – XV. századra kiemelkedő jelentőséget kapott, és a japán esztétikát is erőteljesen befolyásolta. E filozófiai kivetülését csodaszép japánkertek, teaszertartások, vagy suiseki formájában csodálhatjuk meg. Egy folyamat, vagy kompozíció belső értelme néhány gondosan megválogatott eszközzel fejezhető ki. Az egyszerűség azonban nem a szellemi szegénységben vagy fantáziátlanságban gyökeredzik: sokkal inkább mély belső tartalmat hordoz. Ezért a japán művészek, például a tradicionális festők, a bonsai nevelők és suiseki művészek a sejtetés, a rejtett összefüggések kifejezésének mesterei lettek.

A miniatűrtáj (saikei) kialakításának művészetét Japán ősi vallása, a sintoizmus hívta életre. E vallás világképe szerint a természet által kialakított kövek, valamint a természeti környezet más elemei, mint például a Nap, a Hold, egyes különleges fák a hatalmas szellemi erők és istenek lakhelyei. Ezeket a köveket rizsszalmával burkolták be, hogy isteni természetüket hangsúlyozzák.

A Suiseki művészete Kínából kiindulva minden kelet-ázsiai országban elterjedt, és mind a mai napig él. Európában, az 1990-es években jött divatba, és mára elsősorban a bonsait kedvelők körében, hazánkban is kezd teret hódítani. Az elmúlt közel 600 évben a bonsai mellett jelent meg, mert mindkettő a természet mását jelenti, és kiegészítik egymást. A Japán felfogás szerint, a kőnek meg kell maradnia olyannak, amilyenné a természet erői formálták. Míg a Kínai mesterek a természetben található köveket feldarabolják, és válogatás után összeillesztéssel alakítanak ki perspektivikus, idealizált, miniatűrtájakat. A művészet folyamatosan formálódott, és évszázadokon keresztül ki volt téve más művészetek, kulturális és szellemi irányzatok hatásának, ami azt eredményezte, hogy rendkívül sokféle stilisztikai irányzata fejlődött ki. Ezeknek az országonként változó irányzatoknak a rendszerezése nagyon bonyolult feladat. Pl. Japánban forma-, felszín-, lelőhely- és a kő színe szerint csoportosítják a köveket. A kövek bemutatása történhet önállóan, vagy bonsai kiállításon, (a követ kiegészítőként alkalmazva). A suisekit mindig valamilyen alapra helyezve mutatják be. Ez lehet lapos, lyuk nélküli tálba helyezett víz-, homok, vagy kavicságyazat, kisebb állvány, alacsony asztal, de sok esetben speciális fa alátéteket alakítanak ki egy bizonyos kő számára.

Ezek a sorok Katona Ervintől az Egyetemi Bonsai Club alelnökétől, a Nemzeti Bonsai Gyűjtemény szakmai főkurátorától származnak. Ő fog előadást tartani a most csütörtöki Iwagumi órán. Láthatunk pár olyan kőcsodát, amely a suiseki non plus ultrája. Szerintem nem szabad kihagyni 😉