Hírek-Esszék

TerraPlaza 2011. Február 13.

Tavaly első alkalommal csatlakozott az akvarisztika a hüllőtartók egyik legnagyobb hazai rendezvényéhez, a TerraPlaza terraristic & aquaristic expo-hoz. A siker elsöprő volt!A látogatók száma minden előzetes becslést felülmúlt. Láthatóan a két hobbi jelentősen erősíti egymást. A rendezvény folytatása éppen ezért nem is volt kérdéses. Az idei év első TerraPlaza-ja Február 13.-án (vasárnap) lesz. A szervezés célja, hogy egy színvonalas expo keretében Magyarországon is elérhető közelségbe helyezze az egzotikus állattartást, a hozzá kapcsolódó hobbi minden részletével és tudásanyagával. Éppen ezért számos egyéb program is vár a kilátogatókra.

A tenyésztők mellett, kereskedések is megjelentek színesebbé téve a kínálatot. Az akvarisztika tavaly még csak belekóstolt a rendezvény ízébe, de idén már komoly ellensúlyt fog képezni a terrarisztika mellett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a tavalyi kiállítók szinte egytől egyig ismét eljönnek és számos további kiállító is jelezte megjelenési szándékát.

A helyszínt talán már nem kell nagyon bemutatni. Ismét az ELTE déli tömbjében lesz megtalálható. (Budapest 1117 Pázmány Péter sétány 1/C)

A látogatókat délelőtt 10 órától este 18 óráig várják.

Az előző TerraPlazan a Green Aqua standja sok pozitív visszajelzést kapott. Ezúton köszönjük ismét mindenkinek, aki ellátogatott hozzánk. Jó volt elbeszélgetni olyan akvaristákkal, akiket eddig talán csak az internetről, egy nick néven keresztül ismerhettünk. Az idei évben ismét kint leszünk a rendezvényen. Most kicsit máshogy, csak hogy ne váljunk egyhangúvá… 😉

De hogy most mivel rukkolunk elő, ez legyen még meglepetés! Várunk mindenkit  sok szeretettel a TerraPlaza terraristic & aquaristic expo-ra!

Minden egyéb infó megtalálható az esemény hivatalos weboldalán.

Íme egy kis képes ízelítő a tavalyi expo-ról.

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

5 Comments

  1. Atti, Viktor lelőtte a poént a fórumon 😉
    Reméljük megint egy színvonalas kiállítás lesz

  2. Chh! Ez a srác nem tudja tartani a lepénylesőjét…! 😀

  3. Pff 😀

  4. Már kíváncsi vagyok, milyen lesz, még ilyesmin nem voltam…
    Nigro, ha megtalálom a GA standját, beköszönök ! 🙂

  5. Feltétlenül! 🙂

Hozzászólás a(z) inadsz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük