Mély vízNövények

Vizinövények tápanyaghiány tünetei

Igyekszünk mindent úgy csinálni, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva. Mégis sárgul a levél, vagy nem nő a növény. Mi lehet a baj? Az alábbiakban erre keressük a választ.

Szerencsére a növények ha beszélni nem is, de jelekkel képesek velünk kommunikálni. Amikor jól érzik magukat, nőnek, gyarapodnak. Szépek, egészségesek és megfelelő fény és CO2 ellátás mellett apró buborékokat eregetnek magukból. Egyes növények látványosan termelik fotoszintézisük melléktermékét, mint a Riccia, mások szolidabban inkább csak kikönnyezik magukból a felesleges oxigént.

 

Néha azonban nem ez történik. A drága pénzen vásárolt növény, láthatóan szenved. Nem hoz új hajtást, sárgul, foszladozik. Ennek számtalan oka lehet. Ha frissen vásárolt vízinövényről van szó, akkor jó volna tudni, hogy az adott növényt emersen (víz felett), vagy submersen (víz alatt) nevelték-e. Előfordulhat ugyanis, hogy a növény víz alá kerülésekor az emers leveleit submersre váltja. Ez okozhat levélhullást, de pl. a Rotala rotundifolianál csak simán átalakult a levél szerkezete. Végül más növények semmilyen átalakulást nem mutatnak. Ilyen pl. a Hemianthus callitrichoides ‘Cuba’. Fontos megjegyezni, hogy a hiánytünetek, az általunk preferált magas fény és CO2 bevitel esetén hamarabb bekövetkezhetnek, mivel a „tuningolt” növények, sokkal több tápanyagot vesznek fel és persze használnak el. Ettől függetlenül nem szabad azt gondolni, hogy a hiánytünet a tegnapi, vagy a tegnapelőtti nem megfelelő tápozás eredményeként alakult ki. A növények képesek leveleikben a tápanyagokat tárolni. Ezért a hiányt csak azután mutatják meg, miután a tartalék „zsírt” is elhasználták. Ezért minden tápanyag növelése illetve csökkentése után kb. 3 hétnek kell eltelnie, hogy valóban a hatást is lássuk. Az EI. módszer alapján elvileg nem lehet tápanyaghiány, de olykor előfordul, hogy mégis előfordul 🙂 Az első és legfontosabb kérdés, hogy a fiatal, vagy az öreg növényrészen (levélen) tapasztalunk-e elváltozást. Ez azért fontos, mert egyes tápanyagokat képes a növény kivonni az öreg leveleiből, annak érdekében, hogy újat növesszen. Ezeket a tápanyagokat mobilis tápanyagoknak nevezzük (NPK). Amennyiben az új hajtások betegek, inmobilis tápanyagból szenved hiányt kedvenc növényünk (leginkább mikro elemek). Lássuk mely tápanyagok hiánya, milyen tüneteket produkál.

Bór: Hiányának jele, az új leveleken pusztuló hajtásvégek és oldalhajtások. Valamint a gyenge szárak.
(Hasonló a kálcium hiánytünetekhez)

Kálcium: Az új levelek torzult növekedése tapasztalható. A gyökerek rövidek és csavartak. A levélszélek sárgultak

CO2: Végül is ugyanolyan tápanyagforrás, mint a többi, csak ezt gáz formájában oldjuk az akvárium vízébe. Az új levelek lassan, esetleg torzultan növekednek. A leveleken kálcium-lerakodás előfordulhat.

Réz: Hiányára utal, az új levelek végeinek pusztulása.

Vas:Az új levelek sápadtak, sárgulnak törékenyek. Az egyik leggyakoribb hiánybetegség.

Magnézium: A régi leveleken sárga foltok jelennek meg, de az erezet zöld marad.
A tünetek hasonlók a vashoz, mivel a növény nem tudja a vasat felvenni. Jellemző még a torz levél-növekedés.

Mangán: Az új levelek erezete közti rész elpusztul, sárgássá változik.

Molibdén: A régi leveleken sárga foltok jelennek meg az erezetek közt. A levelek szélei megbarnulnak. Hiánya gátolja a növény virágzását.

Nitrogén: Jellemző rá a régi levelek visszafogott növekedése.
A levelek elsárgulnak és elpusztulnak, esetenként enyhén vörösödnek.

Foszfor:  A régi levelek növekedése lelassul, a színük besötétül. A gyökérzet gyenge és lassan növekszik

Kálium: A régi leveleken apró lyukak jelennek meg, melyek átmérője  lassan növekszik. Később lyukak körül sárga foltok jelennek meg. Majd a hullámossá válnak és növekedésük lelassul.

Kén: Az  új levelek elsárgulnak és elhalnak.

Cink:  A régi leveleken jelennek meg a tünetek. Az erek közt, a szélektől indulva elsárgul.

Sajnos a tünetek nem mindig egyértelműek. A környezeti hatásoktól függően, egyik hiánytünet úgy nézhet ki mint egy másik. Tipikus példa, amikor a torzult, vagy ráncos leveleket kálcium, vagy magnézium hiánynak azonosították, miközben a CO2 szint volt nem megfelelő.

A másik dolog, ami összetetté teszi a kérdést az, hogy egyes fajoknak többszörös vagy redundáns reakció-útvonaluk is van. Ez azt jelenti, hogy ha egy elsődleges tápanyag hiányzik egy kémiai reakcióból akkor a növény képes arra, hogy pótolja azt egy másik kémiai elemmel egy hasonló reakcióban. Például vannak olyan kémiai folyamatok, amelyekhez kálium szükséges, de a legtöbb növény képes arra, hogy a hiányát magnéziummal pótolja ebben a folyamatban.

Hogy még tovább bonyolítsuk a dolgot: egy adott tápanyag hiányát súlyosbíthatja egy másik tápanyag többlete.

Kimaradt még egy fontos tényező, ami nagyban befolyásolja a növények növekedését. A fény. Ennek hiánya rengeteg galibát okozhat.

Mivel az EI elmélet alapján viszonylag tág határokon belül túladagolhatjuk a tápanyagot, ezért remélhetőleg a hiánybetegségek is sokáig elkerülhetnek bennünket. Mégis előfordulhat, hogy valamit nem jól csináltunk, vagy drasztikusan megváltozik valami az akváriumban. Az erre reagáló növények segélykiáltásának megértéséhez nyújt  szolgálatot az itt összeállított szótár és az alábbi szemléltető ábra.

Forrás:www.ukaps.org

www.aquaticplantcentral.com

 

Hogy tetszett?

Tetszett
15
Imádtam
4
Nem is tudom...
0

You may also like

102 Comments

  1. Sziasztok!

    Figyelgetem ezt a bejegyzést és meglepődve konstatálom, hogy egy deka hozzászólás sem született. Próbáltam magamban találgatni, hogy miért, de nem találom a választ. Több lehetőség is megfordult a fejemben; 1. mindenkinek egészségesek a növényei 🙂
    2. Talán a legingoványosabb terület a növényes akvarisztikában és félünk belemélyedni
    3. Rosszul itélem és nem itt a helye a növényekkel kapcsolatos gondok megvitatásának.. (bár máshol még nem látom a blogban)

    Nekem van gondom rendesen azt akimmal. Algák, UFO-k és beteg növények, de tekintettel a témára az utóbbihoz kapcsolódóan irnék, kérdeznék néhány dolgot.

    Rotala ratundifóliáim, Hemianthusaim, Lilaeopsisaim és eleocharisom van, vannak nagyobb mennyisében az akimban.
    Sajnos mindegyikkel van valami gond.

    Rotala:

    idősebb leveleken kerek, fekete premű lyukak + száron elősyör fekete foltok, majd a szár teljes keresztmetszetben elrothad és leszakad. A zöld levelek halvány zöldek.

    Hemianthus(nem a Cuba!):

    az alsó levelek sárgák illetve világos rozsdabarnák. (először a levelek hegye, végül az egész levél.)
    + halvány zöld a növény

    Lilaeopsis(bresiliensis+macloviana):

    egyes levelek visszapördülnek, göcsörtösek és van aminek a hegye először halványbarna majd az egész ilyenné válik és elrothad.

    Eleocharis acicularis:

    vékony, rövid és lehajló levelek -kivétel nélkül mind.

    Amit adagolok 100L-be:
    CO2
    EasyLife ProFito – 2,5ml/nap
    EasyLife Carbo – 1,5ml/nap
    HappyLife Ferro – 0,5ml/hét

    (aljzat erdei föld)

    Ha pusztán ennyi infó alapján van ötletetek, hogy mi, mik lehetnek a gondok, kérlek segitsetek, ha kell még infó, begyűjtöm. Pl. viz paraméterei.

    Köszi és Üdv:
    Wargusz

  2. wargusz, azt nem irtad hogy milyen erossegu fennyel vilagitod az aksidat. T8, T5, Watt?

    az esetek tobbsegeben a feny a ludas a novenyek nem megfelelo fejlodeseben. CO2-bol mennyit adagolsz? palackos, elesztos, co tabi? errol is jo lenne tobbet megtudni.

    milyen magas az aksid?

    a post egyebkent tok jo. en is most birkozom vele hogy mindent megadjak a novenykeimnek. nemreg telepitettem a 240-est. feny megvan, talaj, co2, vizminoseg ok. most a tap resze az amit hozza kell igazitanom hogy minden klappoljon.

  3. Látod Wargusz, ez az ami oly rendkívül bosszantó a kereskedelmi tápszerekben: nem hajlandók beleírni, hogy melyik anyagból pontosan mit tartalmaznak.

    1. PROFITO. Megnéztem a weboldalát: Azt írja, hogy van benne sok (mennyi sok?) vas, kálium és magnézium, valamint felsorolják a nyomelemeket. Nem látok benne nitrátot és foszfátot. Nyilván nem írják oda, hogy mit tartalmaz, viszont azt írják, szó szerint ugyanezen az oldalon, hogy „Ha az alga megjelenik, és a növények növekedésében nem látunk javulást, akkor a dózis csökkenthető”.

    ÉSZNÉL VANNAK???? Az alga láttán csökkenteni kell a dózist, hogy még erősebb tápanyag-hiányt és növénypusztulást okozzunk vele????

    Lépjünk túl a nyilvánvaló badarságokon és nézzük mit javasol heti adagolásnak: 10ml/100 liter. A te 2,5ml-es adagolásoddal tehát nagyjából a gyári adagolást valósítod meg. Mind tudjuk, hogy általában a gyári heti adagolás-javaslatokat naponta érdemes beleönteni a vízbe. 🙂 A másik tápszergyártónál (Tropica) legalábbis akkor kezdtek el javulni a dolgok, amikor túladagoltam. 100 literbe nyugodtan bele lehet önteni 10ml.-t naponta és heti 50% vízcserét végezni? Hamar elfogy? Nem baj, annál hamarabb áttérhetsz valami rendes tápszerre, amiben tudod, hogy miből mennyi van – pontosan.

    2. EASY CARBO. Ezt ugyanilyen mennyiségben 1.5ml/nap adagolom a 20 literes akváriumomba. 🙂 Ez semmi mást nem csinál, mint szenet adagol a növényeidnek. Emelheted nyugodtan ötszörösére a napi adagot.

    3. HAPPYLIFE FERRO. Ebben a leírás szerint vas, magnézium és kálcium van. Muszáj megkérdeznem, hogy ha ugyanazok az alkotóelemek vannak benne, mint a ProFito-ban, akkor ezt miért adagolod? 🙂

    ÖSSZEFOGLALVA: a tápanyag-szint emelésével a növények hiánytüneteit elvileg kezelni tudod. Mivel azonban nem tudod, hogy miből mennyi van a tápszerekben, azt sem fogod tudni, hogy az emelés után a növényeid nem szenvednek-e valamelyik tápanyagban hiányt (foszfát és nitrát hiány mindenképpen lehet pl., ezek nincsenek feltüntetve a leírásokban).

    Másodszor, tudnod kell, hogy az algásodások 95%-át CO2 gondok okozzák. Ezt Viktorlantos is írta, jó volna tudni, hogy ez hogy áll nálad.

  4. Én Viktorlantos beírása mellett voksolnék. Én is pont ezekre a problémákra gyanakodnék. Szinte biztos, hogy messze nem kielégítős a fényed és előfordulhat, hogy Co2 szinted se megfelelő.
    Keymaker! Lehet, hogy a sors nekem szánta azt a szerepet, hogy a „jobb oldalt” képviseljem, de ha ez van, akkor ez van. :o)
    A legtöbb tápszernél valóban nem adják meg az alkotó elemeket, az összetevőket. Ennek sok oka lehet, de ez tény. Az viszont, hogy e miatt nem lehet sikeresen használni őket, ezt erősen kétlem. Leszólod a legnagyobb gyártókat, mert nem akarják a receptjüket elárulni, és így azt mondod, hogy nem érnek túl sokat. Az Easy-Life termékei is ott vannak a legjobb minőségű készítmények között és gyönyörű eredményeket érnek el velük. Az AGA oldalán erre több példát is lehet találni. Az ADA tápszerek is olyan rosszak lennének? Nos ezt se hiszem, mert Amano mesterben lehet hinni, talán ebben megegyezhetünk. Ezekkel az anyagokkal is ki kell kísérletezni, hogy az adott akváriumnak mekkora az igénye. Az hogy naponta kell adagolni, a valóban így van a Te általad preferált elv alapján, de megjegyzem, nem csak ez az elv létezik. Ha az Easy-Life, vagy az ADA heti adagolást ír, én nem érzem magamat abban a helyzetben, hogy ezt felülbíráljam.
    Még valamit: A Easy-Life termékcsaládban is benne van a pluszba adagolható foszfát és nitrát, így ne is várjuk el, hogy a mikro koncentrátumában benne legyen.
    Key! Én elismerem a te filozófiádat, csak abban nem értek veled egyet, hogy ezt úgy teszed, hogy minden más véleményt, tapasztalatot, kipróbált elvet a szőnyeg alá sepersz.
    És ezt tényleg ne vedd kötekedésnek, mert nem vagyok egy ilyen arc.
    Remélem, megértesz!

    Maradok tisztelettel:

    Egy oldschool akvarista! :o)

  5. Levinen,

    Abszolutte nem veszem kötekedésnek, örülök, és megtisztelsz, hogy leírtad a véleményed! Itt vannak az ezzel kapcsolatos meglátásaim:

    „A legtöbb tápszernél valóban nem adják meg az alkotó elemeket, az összetevőket. Ennek sok oka lehet, de ez tény. Az viszont, hogy e miatt nem lehet sikeresen használni őket, ezt erősen kétlem.”

    Ezt nem mondtam. Szó szerint azt mondtam, hogy rendkívül bosszantó a kereskedelmi tápszerekben: nem hajlandók beleírni, hogy melyik anyagból pontosan mit tartalmaznak. Természetesen lehet őket sikeresen használni. Elég pl. megnézni az egyik legnagyobb brit akvarista, George Farmer akváriumait. Ő szinte kizárólag TPN+ tápszert és Easy Carbo-t használ egymás mellett. Viszont mindig hozzáteszi a tápszer-leírásánál, hogy az általa használt csapvíz rendkívül gazdag tápanyagokban. Vele ellentétben pl. az én konkrét példám azt mutatja, hogy számomra önmagában használhatatlan a TPN+ mert a Budapest környéki csapvíz nem tartalmaz elegendő Káliumot ahhoz, hogy TPN+ tápszert büntetlenül (algásodás nélkül) adagoljak önmagában.

    Annak pedig, hogy a kereskedelmi tápszerekre nem írják rá az összetevők listáját nagyon egyszerű oka van: nehéz lenne megmagyarázni a fogyasztóknak, hogy miért kérnek el pl. 68.000,- Ft.-ot (szállítás nélkül) 15 liter TPN+ tápszerért, amikor ugyanez porokból szállítással együtt 14.000,- Ft.-ból megvan. Nehéz lenne magyarázni, hogy gyakorlatilag a vízért kérik el a pénzt!

    „Az ADA tápszerek is olyan rosszak lennének?”

    Ezt sem mondtam. Sőt. Itt van pl. Nigro, aki ezeket a tápszereket használja, tökéletes eredményekkel!

    „Ezekkel az anyagokkal is ki kell kísérletezni, hogy az adott akváriumnak mekkora az igénye.”

    Itt van az alapvető koncepcionális különbség: a kereskedelmi tápszerekre ráírják, hogy mennyit kell adagolni. Sokezer akvarista („számokkal leírt”) tapasztalata szerint ez vagy elég vagy nem. Adagolni kezded őket és vagy elég, vagy nem. Az EI-vel viszont nem kell kísérletezni. Pont az a lényege, hogy már az első naptól kezdve biztosan elegendő mennyiségű tápszer van a vízben.

    „Az hogy naponta kell adagolni, a valóban így van a Te általad preferált elv alapján, de megjegyzem, nem csak ez az elv létezik.”

    Tévedés: az EI nem írja elő a napi adagolást, nem írja elő a heti 50% vízcserét. Ajánlom az EI módszer részletes leírásának átböngészését. : )

    Valóban nem csak ez az elv létezik, pont ez a szép ebben a hobbiban, hogy oly sok különböző megoldás létezik. Nem rémlik, hogy az EI módszer alkalmazásával és ismertetésénél bárhol említettem volna a kizárólagosságát.

    „Ha az Easy-Life, vagy az ADA heti adagolást ír, én nem érzem magamat abban a helyzetben, hogy ezt felülbíráljam.”

    Én igen. Kérlek, nézd el nekem… 🙂 Sőt, pl. a fent említett George Farmer is azzal kezdi, hogy az általa használt TPN+ tápszert napi vagy heti 3 adagolással alkalmazza (és túladagolja!), ellentétben a gyártó által javasolt heti adagolással.

    A gyakori adagolásnak egy óriási gyakorlati haszna van: csökkenti azt a heti adagolás esetén fennálló veszélyt, hogy az alkotóelemek bármelyike elfogyna a hét végére. Könnyű belátni, hogy a növények tápanyag-igénye és tápanyag-felvételi mechanizmusa melyik esetben sérül jobban: ha pár napig korlátlan (=növekedést nem korlátozó) mennyiségű tápanyag áll rendelkezésre, utána pedig akut hiány, vagy pedig, ha folyamatos, a növekedést valamilyen mértékben gátló mennyiségű tápanyag áll a rendelkezésre.

    A Easy-Life termékcsaládban is benne van a pluszba adagolható foszfát és nitrát, így ne is várjuk el, hogy a mikro koncentrátumában benne legyen.

    Nem vártam el, csak megjegyeztem, hogy nincs benne, anélkül, hogy utánanéztem volna, hogy van-e más olyan termékük, amelyben benne van. Köszi a kiegészítést! A Wargusz dolgain ez azonban nem változtat, tény, hogy nem adagol ezekből az anyagokból, ezt tudnia kell, mivel a hiánytüneteket néztük.

    Én elismerem a te filozófiádat, csak abban nem értek veled egyet, hogy ezt úgy teszed, hogy minden más véleményt, tapasztalatot, kipróbált elvet a szőnyeg alá sepersz.

    Még egyszer mondom, hogy az a szép ebben a hobbiban, hogy nincs egyedül üdvözítő út. Egyáltalán nem áll szándékomban elveket a szőnyeg alá seperni, jó lenne tudni, hogy ezt miért írtad, mert igyekezni fogok árnyaltabban fogalmazni.

  6. annyit hozzatennek hogy bar most en is ADA, TPN termekeket hasznalok (mint sok mas ADA/AGA aksis), de ezeknek a tapoknak az ara az egekben van. epp ma jott meg egy csomagom 50+ ezerert (aquaessentials-tol). es akkor elviekben mivel sok novenyem van ezt tul is kell adagolni.

    a „poros” EI stb rendszerek ezert szimpatikusak mert ugyanazzal a hatassal toredekebol megveszed ugyanezt.

    ha elfogynak a tapok tuti kiprobalom 😉

  7. Érdekességképpen Wargusz eredeti adagolási receptjéhez:

    „Amit adagolok 100L-be:

    CO2
    EasyLife ProFito – 2,5ml/nap
    EasyLife Carbo – 1,5ml/nap
    HappyLife Ferro – 0,5ml/hét”

    Amit George Farmer adagol 100L-be:

    CO2 (2 bpm = 30ppm 4dKH Drop Checker-el)
    EasyLife ProFito – 4ml/nap
    EasyLife Carbo – 0 ml/nap
    HappyLife Ferro – 2ml/nap
    Nitro – 4ml/nap
    Fosfo – 4ml/nap

    Nem kicsit többet adagol, mint te, ugyanezekből a tápanyagokból. És ott van a tiéden kívül a foszfor és a Nitrát adagolás is, amit a tiédből hiányoltam egy előző hozzászólásomban. Nincs is hiánytünete… 🙂

    Forrás:
    http://www.practicalfishkeeping.co.uk/pfk/pages/blog.php?blogid=224

  8. keymaker!

    A Ferro szerepe az átlagosnál magasabb vas igényű növények igényeinek a kielégítése (Echinodorus, Cryptocoryne).

  9. Emperor_,

    Igazad lehet, de az általam beírt George Farmer listát (ahogyan Wargusz listáját sem) nem tudom és nem is akarom értékelni, mivel nem adják meg a pontos vas-tartalmat sem a ProFito-ban sem a Ferro-ban.

    Őszintén szólva az sem érdekel, hogy melyik növénynek milyen tápanyag-igénye van.

    Azt tudom, hogy 0,2-5 ppm Fe tartományban a növények nem szenvednek vas-hiányt, nekem ennyi elég. Belövöm az excel táblázattal 4-6 ppm-re a vas értéket folyamatosan és készen vagyok. Az EI módszerrel nincs szükséged arra, hogy a növények igényeit csoportokba szedd, egyszerűen adagolsz és kész. Hát van ennél egyszerűbb? 🙂

  10. Sziasztok!

    Vigyorgok mint egy Halloween tök::: 🙂
    Skacok! Komolyan mondom már-már azért is szeretek ide „járni”, mert azt látom, hogy még a viták is intelligens módon zajlanak… Lehet, hogy rossz oldalakon keresgélek, illetve járok, de ritka az ilyen! örülök, hogy itt vagyok!!! 🙂 – ennyit az ömlengésből… 🙂

    Az akira és a tápozásra visszatérve:

    Viktorlantos:

    Köszönöm a hozzászólást!

    A CO2 adagolásommal annyi gond van, hogy még mindig nem kellően egyenletes – bár tudom ez éppen elég. 2bubi/sec = 30ppm 4dKH Drop Checker-el körül a dagolok a 100 literbe, de a Denerlés világítási szisztéma (fény8h-13h,sötét13h-16h,fény16h-21h) szerinti összes periódusban megy.(21-től reggel 8-ig áll).
    A világítás 90W a 100 literre, ami ugyan nem sok, de szükösen elég kellene, hogy legyen a hightech technikák (növények választása, tápozás, stb.) alkalmazásához.

    Keymaker:

    Ismét köszi az utánjárást és a válaszokat, tanácsokat.
    Az excel táblát letöltöttem, (és a szegedi vízmű által közölt víz adatokat is) de a tápjaim tartalmának ismerete nélkül nem tudok kalkulálni MÉG! Tápanyagok beszrzése folyamatban.

    Addig is amit változtattam:

    Easy-life ProFito 5ml/nap
    Happy-life Carbo 1,5ml/nap
    Happy-life Ferro 0,5ml/hét

    Amint elnézem ez így sem lesz az igazi, bár tapasztaltam némi javulást az állapotokban – az algák visszaszorulását kivéve.

    Keymaker:

    Lenne egy kérdésem az excel tábla kapcsán;
    ha 0-ról indítom a tápozást, csak a táblázatban szereplő mikro és makro elemekkel, ismerve a csapvíz adatait, hogyan lőhetem be az egyes tápanyagok optimális szintjét?

    Beírom az aki méretét, a víz tulajdonságait, a tápoldathoz használt víz mennyiségét, illetve a vízcsrék gyakoriságát és próbálgatom az egyes elemek mennyiségét úgy, hogy a vízcsrés táblázatban az összes érték fekete legyen?

    Mindig attól tartok, hogy olyat kérdezek, amit már leírtatok, leírtál, de a táblázatodhoz kapcsolódó kommenteket olvasva nem tisztult le a kép.

    Üdv és Köszi:
    Wargusz

  11. Sziasztok!

    Lehet, hogy furcsa amit kérdezek de most kezdek csak Co2-t adagolni és sok mindent olvastam a szellőztetés elhagyásáról illetve arról is, hogy meg lehet tartani mellette. Az én elgondolásom szerint nem használ neki a víz szellőztetése, de mit mondanak a tapasztalt profik?

  12. Szia Vargabor! Ha a szellőztetésen a levegőpumpát érted, akkor az elhagyhatód, főleg ha te is egy erőssen növényesített akváriumról beszélsz. Ha co2-t adagolsz, akkor semmiképp nem szabad használni légpumpát. A két dolog pontosan egymás ellen dolgozik. A felszálló levegő buborékok kihajtják a vízből a hasznos széndioxidot és semmit nem ér az egész. A víz oxigén ellátását ilyen esetekben a szűrőből kiáramló víz által mozgatott felszín oldja meg. Persze ezt megfelelően kell beállítani. Egy sügeres, szinte növény mentes akváriumban, persze más lenne a helyzet.

  13. wargusz:

    Keymaker táblázatában a tápanyagszinteknél a fekete a megfelelő érték, a zöld a túl magas, a piros pedig a túl alacsony. Felül megtalálod a LOW(PPM) illetve a HIGH(PPM) cellák alatt a határértékeket.

  14. Wargusz, úgy van, ahogy Spartacus mondja.

    Az nem baj, ha esetenként (pl. közvetlenül vízcsere előtt) a tápanyagok egyike vagy több átcsúszik a zöld tartományba. A lényeg, hogy a fekete tartomány teteje felé tartsd az értékeket. Próbálkozz indulásból azzal a mintával amit Atinak készítettem (ott van a cikkben).

    Ha gondolod, szívesen megtervezem neked (vagy bárkinek) és visszaküldöm az Excel file-t. Csak el kell küldenetek az akvárium, vízcserék, valamint a csapvíz adatait (amit tudtok belőle, ha semmi sincs, az sem baj). A gmail-es címem keymakerfx .

    Most elhúzok Bécsbe karácsonyozni (és halakat nézni 🙂 ) pár napra, mindenkinek Kellemes Ünnepeket kívánok!

  15. Tisztelt Urak! Hihetetlen lekesedéssel dúl itt a brain-storming, amint látom 🙂 Szükségem lenne egy kis segítségre. Lenne egy 80 literes akváriumom, és 6kh-s vizem. A ph és a co2 szint nyilván attól függ, melyik stádiumban van éppen a gagyi élesztős cuccom, 4 naponta cserélem. Világítás: 2x24w t5 HO 6000k, 2x24w t5 ho 10000k.
    Vízcsere: 30% / hét (25% csapvíz, 75% RO víz)
    Tápsó:

    easy carbo 1,5ml/nap
    profito 3,5 ml/hét
    sera daydrops: 10 csepp/nap
    tropica kapszula a gyökerek alatt figyelnek, néha kiegészítve florenetteA + sera florepluss-al.

    Szerintetek mennyit lenne ehelyett érdemes használni? A probléma mindig ugyanaz: Betelepítem újra az akksit, elkezd növekedni a sűrű növényzet, és hopp, egyszer csak valami kevés lesz (rendszerint egy hónap elteltével), és megjelenik ez az undorító bolyhos alga: http://akvarista.hu/images/cikkek/050809/0004n.jpg. Más zöld színű algafajok is megjelennek néha, de azokat könnyen lerabolják a sziámik, de ettől az egytől nagyon undorodom, mert nem lehet leszedni. Most vagy a tápsó kevés, vagy elképzelhető lenne hogy netto 60-70 literre nem lenne elég az élesztős cucc? (amúgy hydor turbo diffusert használok ami látszólag nagyon hatékonyan végzi a dolgát) A növényekkel nincs gond, csak ez a mocskos alga… Küldhetnétek valami tanácsot vagy a fent említett csodatevő excel táblázatot, és ha valaki Debrecenben járna akkor meghívom egy sörre 😀 Előre is köszönöm (mail: [email protected] , ha véletlenül valaki ide szeretne írni) Kellemes napot 🙂

  16. Én először is, lekapcsolnék egy 24W-os 10.000 K-es csövet. Red cherryt,Crystal redet, tigris garnélát raknék bele, mert állítólag ők szeretik. A CO2 szintedet mindenképp ellenőrizd a táblázat itt van.

  17. Nigro sajnos nem tudok lekapcsolni egy csövet, mivel ilyen kínai dymax hi-5ösöm van Szal ebből egy csövet kicsavarok ott hal meg az egész :S (Nulla elektronikai tudással már saját bőrömön tapasztaltam, mivel a bolt ahol vettem nem volt hajlandó az armatúrához műszaki leírást mellékelni, és neten sem találtam)Amúgy tartok amano garnélákat, de a red cherry és társaik túl aprók hogy halakkal tartsam őket együtt. A Co2 szint megmérésével mit tudok kezdeni, ha élesztős rendszerem van? Tegyük fel, hogy nem elég. Akkor csapjak mellé még egy flakont?

  18. Az anubias barteri hoz a víz alatt is virágokat mert az egyik hajtás erősen hasonlít egy virágbimbóra mint egy levélre. Nincs semmivel tápozva a víz és nincs is rákötve semmire de nincs teljesen elásva földbe. Nagyon szépen fejlődik és legalább 18 levele van már…

  19. A megfigyelésed helyes. Az Anubias azon ritka vízinövények egyike, amelyik víz alatt is virágzik.

  20. Jájjj de jó 🙂 Már csak azt várom mikor fog nyílni 🙂

  21. spawn85,

    Ha lesz energiám, akkor összerakom neked az excel táblázatot, hogy tudd, milyen EI szintek lesznek az akváriumodban. Ha ez alapján adagolsz, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem növénytáp hiány okozza az algásodásod.

    Egyébként szívesen venném, ha valaki tudna itt segíteni táblázatokat összerakni nekem, tudom, hogy első látásra nem egyszerű, de egy kis utánagondolással azért elég logikusan van megkomponálva.

    Ezektől az azonosítatlan összetevőjű cuccoktól, amiket használsz, még bármi hiányozhat… Meg nem tudom mondani, hogy mi hiányzhat… Illetve tudom: az összetevők ismerete hiányzik. 🙂

    Nem értem továbbá, hogy ha biztosan 6-os KH-jú a vized, akkor mi indokolja az RO szenvedésed a vízcseréknél. Egyébként én alapvetően nem értem ezt az egész RO szenvedős mizériát, amiben sokan tök fölöslegesen évek óta benne ülnek. Ha nincs Tonina nevű növényed és nincsenek erre kifejezetten érzékeny halfajok (pl. vadon fogott neon csapat) az akváriumban és nem akarsz mondjuk ezt kifejezetten igénylő halat tenyészteni, akkor csak a saját bajod gyűjtöd meg néhány jószándékú „akvarista” tanácsától indíttatva.

    A fő gond egyébként szerintem a CO2-vel van az akváriumodban. A fonalalga klasszikusan a fluktuáló (!!!) vagy alacsony CO2 szint miatt jelenik meg.

    Ez az egész sporolós élesztős módszer a katasztrófa biztos receptje, a szintek folyamatos ugrálások miatt. Akkor már inkább old school (és/vagy Easy Carbo) és ne legyen CO2 befecskendezés, de legyen egyensúly.

  22. spawn85 : mit szeretnél a világításoddal? Hátha tudok segíteni…

  23. Sziasztok !
    Tudnátok-e segíteni, hogy mi okozhatja ezt a lyukasodást a leveleken ?
    http://picasaweb.google.hu/bumbi3927/Akvarium?feat=directlink

  24. bumbi,

    Kálium hiány, nagy valószínűséggel. Adagolj Kálum-Szulfátot.

  25. Köszönöm !

    EI tápozással kapcsolatban annyit szeretnék kérdezni, hogy ha a heti vízcseréknél az a víz amivel feltöltöm az akksit, Nitrát tartalma 35, a magnézium pedig 37 akkor jól gondolom-e, hogy nem szükséges KNO3-at, és keserűsót addnom hozzá ?
    A csere vízemnek még nem sikerült a Kálium tartalmát megméretni, ezért KH2PO4 adagolok hozzá 280 literhez napi 1 grammot közvetlenül a vízbe.

  26. Jól gondolod. Egyedül arra kell figyelned, hogy megfelelő (heti 50) százalékban cseréld a vizet. 35-ös Nitrát szint??? Hol laksz? 🙂

    A KH2PO4-el az a helyzet, hogy csak 28,7%-a a Kálium. Tehát 287,31 mg-ot adagolsz a 280 literhez, ami azt jelenti, hogy 1,026 mg/l, azaz 1,026 PPM K-ot adagolsz naponta. Magyarországon általában igen alacsony a K szint a csapvízben. Az EI range 10 és 30 között mozog, ezzel az 1ppm mennyiséggel tehát nem sokra mész.

    A PO4-ből pedig úgy számolom, hogy 2,5ppm-nyit adagolsz, ez viszont rengeteg. Ennek a negyede is elég lehet, azaz 1/4 g naponta a KH2PO4-ből, ha mellé adagolsz minimum 1 g Kálium-Szulfátot.

  27. Amúgy Miskolc környékén lakom, és fúrt kutam van. A benne lévő vizet bevizsgáltattam, aminek az eredménye a következő lett: Ph: 7,05, NO3: 35,PO4: 0,Mg: 37,Fe: 0,K:??,Ca: 96,
    GH: 22, NH4: 0.
    Amint látod a Káliumot még nem tudom, arra várnom kell, és így a tábládat sem tudom tökéletesen használni.

  28. Sürgős segítségre lenne szükségem.
    Frissen berendezett 120 liter körüli akváriumomban a cryptocoryne wendtii tropica levelei úgy málanak szét mint a papír.
    Az akvárium 3 hete indult. Riccia, 5 tő Hemianthus callitrichoides ‘Cuba’, kb 10 szál Rotala rotundifolia, 4 tő cryptocoryne wendtii , 2 tő echinodorus redflame került bele. A 3 hét alatt heti 2x 30 liter vízcsere volt, álott csapvízből. Tápozás sera florenaval és Easy carboval gyárilag előírt adagolás szerint. CO2 5 literes élesztős. A riccia szépen nő folyamatos fotoszintézis, sok bubival. A rotala-t már 3!!!-szor vissza kellett vágnom, mert úgy nő. Az echinodorusok hoztak kb 4 új hatalmas levelet. A hemianthus az sajnos fél időnél új helyre került, és az csak nagyon kevés fejlődést mutat. A cryptocoryne szépen hozott tövenként 2-4 új levél kezdeményt, de eredetileg volt rajtuk tövenként kb 8 emers levél. Most vízcserénél a sima vékony levegőztető csővel való leszívásnál a cső túl közel került egy cryptocoryne-hoz, és úgy leborotválta a leveleket mintha csak 3 hete áztatott papírból lett volna.
    És ha jól láttam nem csak a régi emers leveleket.
    Most levagdostam róluk az összes régi levelet, meg pár szétmálott újat. Így marad kb tövenként 4 egészséges levelük.
    Nagyon nem szeretném ha elpusztulnának.
    Valaki segítsen ha tud.

    Világítás: 2x18watt opti natural t8 és 2x18watt opti plant t8.
    Hőfok 26-29 Celsius. Nem tudom lentebb vinni.
    Az aljzat kvarchomok.

  29. A jelenséget amit leírtál úgy hívják, hogy „crypt melt” (cryptocoryne olvadás). Ez ennél a növénynél viszonylag gyakori jelenség.

    Tápanyag és/vagy CO2 hiány okozza általában, de a növény lehet egyszerűen érzékeny a környezetváltozásra is. Az adataid olvasva nálad az első ok a nyerő. 🙂

    Ezek a növények általában akár az összes levél elvesztése után képesek új leveleket hajtani és prosperálni. Tehát akkor se gyomláld ki ha minden levelét elveszti, hanem várj pár napot…

    Az érintett levelek eltávolítását jól csináltad. Gondolkodj el a CO2/áramlás javításán, valamint a Sera Florena nevű szörnyűség helyett valami normális táp kombináció használatán.

    A heti 2×30 liter állott vizes csere helyett heti 1 db. klórtalanítóval kezelt 60 literes cserét javaslok, nem kell a víznek állnia!

  30. Nagyon köszönöm.
    Az áramlásról valóban nem írtam.
    Van beszerelve egy külső szűrő 700 liter/óra vízforgatással.

    Nekem ez a vegyészkedős dolog nagyon kínai.
    De mint ahogy olvastam a túladagolás az soha nem okoz algásodást. (problémát :))

    Szóval nem tudnál ajánlani inkább pár készen kapható tápot amelyeket egyszerre adagolva minden bent lesz ami kell? Legfeljebb túl nagy dózisban.

    Vagy nagyon leegyszerűsítettem?

  31. Esetleg el kéne kezdened árulni a saját készítésű növény tápot.

  32. Fogom. Türelem… 🙂

  33. keymaker essentials 😉 hamarosan a boltokban…

    nekem meg is van a szlogenem ra. „A tuladagolas sosem okoz problemat! ON PROBALTA MAR? ;)”

    egyebkent varom a napot! 😉

  34. Kedves keymaker !
    Nagy élvezettel olvastam a fórumon a hozzászólásokat.
    Sajna vitába kell szálnom veled.
    Ár érték arányban a Sera florenat a többi kiegészítő termékkel / sera + – sera draydrops / nagyon jónak tartom.
    Mondom ezt úgy , hogy színte az öszzes kereskedelmi forgalomba hozott terméket kipróbáltam / és használom /.
    Ez az akvárium :
    http://new.tropicalfish.hu/referenciak/nano-novenyes-30liter.html
    Sosem látott más terméket és közönséges sera co2 start tablettással van trágyázva.
    Tisztelettel : Gábor

  35. Ja.. még valami .
    Természetesen olyan akváriumom is van amit CSAK ! Tropica és olyan is amit CSAK! JBL termékkel és olyan is amit CSAK !
    ADA -val működtetek.

  36. Ja még valami …:O)
    Szerintem a különböző növényi tápsókat komplexen érdemes vizsgálni , hiszen a Tropica növénytápsó progjamja is komlex csomagba kiváló és a sera sem csak a folyékony tápanyagot ajánlja , hanem a komplex programot.
    Más kérdés , hogy sera növényi táptalaja tényleg gyenge.
    Ellenben a tropica kiváló és a JBL talajai is jól használhatóak.

    Szerintem …..

  37. Sziasztok

    Microsorium pteropusom mostanában furcsa tüneteket produkál. A levelei elvékonyodnak, „elhártyásodnak” , mint amikor valami megfagy. Semmi különös nem történt mostanában az akiban. Mi lehet a problémám?

  38. Gabi,

    Most láttam csak, hogy írtál ide, síeltem és a kihagyott idő alatt elveszlődött a topic, bocs…

    A folyékony kereskedelmi tápszerekről: egyáltalán nem állítom, hogy adott esetben, a megfelelő szerencsés körülmények között egy adott – nem prémium – kereskedelmi márka (mint a Tetra vagy Sera) tápszerei nem működhetnek.

    A megfelelő szerencsés körülmények alatt a tápszer ismeretlen összetételéből arányaiban esetleg hiányzó anyagok túlsulyát a vízcseréhez használt vízben, a halállomány szolgáltatta Nitrogén és Foszfát-utánpótlást és más dolgokat értek.

    Az egyébként rendkívül szép akváriumod is jó példa arra, hogy egyes esetekben tud működni a dolog.

    Viszont itt nem egyes esetekre vadászunk, hanem a fő célom az, hogy egy kis számolással és odafigyeléssel egy minden (!) körülmények között működő megoldást népszerűsítsek. Az egyszeri akvaristának lesz úgyis elég baja a CO2-vel, legalább a makro és mikro tápozáson való gondolkodás és kísérletezés terhe legyen levéve a válláról.

    (Ez tényleg zárójel: nem tudom, hogy mióta üzemel az akváriumod de én a anno a budapest környéki csapvízzel és a Serával megjártam, pedig az első 2 hónapban úgy tűnt minden jól működik. Az idő is faktor itt…)

    A mondandóm lényege: minden energiával kerülni kell azokat a tápszereket, amelyben fogalmunk sincs, hogy mi – és mennyi – van. Honnan tudtam volna, hogy pl. a TPN+ tápszerrel azért vannak gondjaim, mert nincs benne elég K, ha nem ismertem volna az összetételét? Nem tudtam volna, és soha nem jutottam volna közelebb a megoldáshoz. Kár lenne olyan tápszerre költeni (bármilyen kedvezményes az ára) amellyel megpusztulnak a növényeim és megjelenik az alga az akváriumomban.

    Aki – mint mi itt – a növényes akvarisztikát komolyan gondolja nem használ ilyeneket. Sokszáz szép akváriumot végignéztem már, de sehol nem láttam ezeket a márkákat a tápozásnál. EI-t, Tropica-t, Ada-t viszont annál inkább. Ezeknek a tápoknak az összetételét ismerjük, ezért.

    A feladat egyszerű: mondd meg, hogy mi van a Serában, és mennyi, és azonnal megmondom neked, hogy jó tápszer-e vagy sem. Egy-egy egyedi akvárium sikerével nem győzöl meg. Csak az aquascaping képességeidről, de arról nagyon. 🙂

    Abban igazad van, hogy a kereskedelmi tápszergyártók a nagyobb siker érdekében mindenféle külön flakonokba hajlandók keverni a nitrátot, foszfátot, káliumot és a nyomelemeket, és hogy ezeket együtt érdemes figyelni (már ha tudjuk, hogy melyik micsoda). Elég egyetlen összetevő relatív hiánya és máris ott vagyunk az algásodásnál és növénypusztulásnál.

    A táptalaj ügyben egyébként már jobb a helyzet, ott inkább egyetértünk :). Ha megfelelően van tápozva a víz, akkor a talaj kevésbbé fontos. Figyelem: nem azt mondtam, hogy nem fontos. A megfelelő növekedéshez továbbra is lényeges a jó minőségű talaj, de sokkal kevésbbé az, mint a jó növénytáp.

    Hzshalas,

    Bár úgy tűnik, hogy semmin nem változtattál, valami mégis elfogyott abban a vízben. Magától nem pusztulnak meg a levelek, tömegével és nem produkálnak hiánytüneteket. Lehet áramlási probléma (tápanyag eljuttatás) a sűrűsödés miatt, lehet CO2 fluktuáció, sokminden. Próbáld megtalálni az okot.

  39. Tisztelt Uraim!

    Remélem jó helyre írok, de az informatikához se nagyon értek…
    Szóval: van, és ha igen, mi a különbség a Happy és az Easy Life között? (most a tápoldatokra gondoltam)

    Köszönöm, ha válaszol valaki: Kereki

  40. Sem a Happy, sem az Easy Life tápokban nem tudjuk mi van,azaz hogy miből mennyi van benne, mivel nincs ráírva a pontos összetétel.
    Az Easy elterjedtebb tőlünk nyugatra. A Happy csak itthon fellelhető. (a google nem is hoz rá külföldi találatot.)
    Itt olvashatsz erről bővebben.

  41. Köszönöm Nigro!

    Mivel eddig a Happy-t használtam és elfogyott a Carbo, arra lettem volna kíváncsi, jó-e helyette az Easy?
    Tudom, hogy az El a biztos(?),de pillanatnyilag nincs elég energiám nekiállni. Egyébként működik palackos CO nélkül is? Mert annyi pénzem most nincs.

  42. Jó helyette az Easy.
    CO2 nélkül nem érdemes nekiállni. De átmenetileg jó lehet az élesztős megoldás is.

  43. Már csak egy kérdés: a Nálatok kapható üveg diffúzor működik élesztőssel? Mert CO2-t előállítani eddig is sikerült, csak feloldani nem és ez lenne a leg-esztétikusabb.

  44. Sziasztok!

    Hasonló problémám van mint amit hzshalas egy korábbi hsz-ban leírt csak nekem az Echinodorus istinicus produkálja a tüneteket (áttetsző levelek). Más echinok is vannak mellette az akváriumban azokon nem látni hasonlót. Nincs valakinek konkrét ötlete melyik mikroelem hiánya okozhatja. Sears-Conlin féle tápsót használok módosítva, de a MgSO4-t nem adagolom. A Mg hiány lehet az oka?
    Előre is kösz!

  45. Sziasztok,

    fantasztikus ez az írás de pár dolgot hiányolok. Pl sokkal-sokkal több kép. Kép alapján lehet igazán eldönteni mi a baj.

    Ezen kívül arról nincs szó, hogy mennyi időn belül kéne látni javulást. Van erre valami szabály, fajta jellemző? Mennyi időn belül derül ki, hogy valami még mindig nem stimmel?

    Nekem az ödeg levelek teljesen bebarnultak. Az Eleocharis acicualris már szinte teljesen barna fű, habár hozzá szépen az új hajtásokat a talajból amik zöldek. Limnophila sessiliflora szintén. Új hajtások szép zöldek többi lassan barnul. Pedig már 1 hete adagolok tápot nekik.
    ötlet?

  46. A javulás hetekben mérhető. Mindenkinek azt szoktam mondani, hogy két hét után fog jól látszani az eredmény.
    Az utolsó kis magyarázó kép szerintem nagyon jó. A hiányt mindig úgy kell analizálni, hogy először megnézed, hogy az öreg, vagy az új hajtás produkálja és aztán a szín, vagy lyukasodás alapján megállapítható a pontos tünet. Ami egyébként jó táppal, fénnyel, CO2-vel, az EI használata mellett kizárt, hogy legyen 😉

  47. Sziasztok!
    tuda segíteni vki.Vajon az én echinodorusomnak mi hiányzik.Kb 1 évig uti volt most meg kicsik a levelei és nem is olyan dús mint korábban.Nem sárgul és nem is rohad.Uazt a tápot kapja mint eddig és ugyan olyan redszerességgel.Vajon mi lehet vele?
    Várom tanácsotokat köszi
    Kriszta

  48. Nehéz ezt így megmondani, de egy jó táppal nem lehet gond. Én nyomnék a gyökerekhez valami tuti tápot: http://www.greenaqua.hu/novenytapok/aljzatba-nyomhato-tap.html

  49. Hali!Köszi a segíséget van tipp v mi jó növény tápra?
    Köszi
    Kriszta

    1. A válaszomban belinkeltem. Amelyik szimpi 😉

  50. HELP!!!!

    Még kezdő vagyok, 1 éve van akim, de csak mostanában döntöttem el, hogy megvalósítom az én kis 54 literes világomat. A világítással még úgy gondolom csinálnom kell valamit, mert egy T8 6,700 K 15W Life Glo 95 LUX cső az összes fényforrás. Az előző elrendezésben egy T( 15 W 18,000 K Aqua-glo fénycső volt benne, és a vizikalász, szó szerint kinőtt az akiból, de annak a fényereje csak 35 LUX volt. Esetleg javasolhatnátok valami tuningot, de csak ami bele fér a 60X30 tetőbe, felette nem igazán van hely.

    Most elkezdődött a hanyatlás, a növények levelei elkezdtek a szélüktől barnulni és elhalni, egyébként 22 db kék neon és egy alga evő van benne. A növényeket sajnos nem ismerem, de ha megmonja valaki hova tudok képet feltölteni, akkor megteszem.
    Annyi és annyi növényi tápot kínál a net, már bele bolondul az ember, tanács kellene, hogy mégis mit vegyek, mert ha bemegyek egy akiboltba ott hagyatnak velem tízezreket.
    A víz hőfoka 24-25 fok, A CO2 rendszert kedden kapom meg, akkor fogom telepíteni.

    Az alábbi anyagokat használtam, használom:

    Altalaj: Tetra Plant CompleteSubstrate
    Vízkezelő: JBL Biotopol; SERA bio nitrivec, Clear Water
    Tápok: Tera Plant PlantaMin; Happy-Life HappyCarbo

    Előre is köszönöm!

  51. Van egy fórum, ami csak a növényes akvarisztikáról szól: http://akvakertesz.hu/index.php
    Itt van tetőtuning topik is: http://akvakertesz.hu/viewtopic.php?f=10&t=1449

  52. Üdvözlet!

    Először is gratula a bloghoz (tényleg klafa), most írok ide először, de szinte nincs olyan nap, hogy ne néznék rá mióta „elhatároztam”, hogy akvakertészként próbálom folytatni eddigi akvarista pályafutásom.
    Komolyabb összeállítást csak a nyárra tervezek, addig is gyűjtöm a tapasztalatokat a meglévő, és a tápozás ill. az élesztős CO2 hatására megelevenedő aksimban.
    Egy kérdéssel fordulnék én is mindenkihez (aki tud segíteni) a tápanyagokat-növényeket illetően. Az aksimban lévő valinseria-im vadul hozzák az újabbnál-újabb kis hajtásokat, azonban a meglévő hosszabb levelik a napokban elkezdtek pirosodni, és láthatóan ettől nem érzik jobban magukat. A fenti post és a tünetek alapján ÉN a nátriumhiányt jelölném bűnösnek… De vajon igazam van-e? Vagy a foszfor (illetve annak hiánya) a tettes? Hogyan lehetne ezt a tendenciát megállítani, mert ugyan érdekesen néz ki de arra már rájöttem, hogy én a saját aksimban nagyon színes növényeket nem akarok… (a zöldet és annak minden árnyalatát kivéve:))
    A tápom még a kissé kommerszebb Happy Life – Happy Plant, a jövőhétre hozattam u.e. márkából Carbo-t is, majd meglátjuk de eddig nem tűnik rossznak…( Esetleg erről vlmi comment…?)
    Előre is köszi az esetleges infókat!
    A blogért még egyszer gratula és köszönet.

    AVE

  53. Ha ez hasonló, mint az Easy Life Profito-ja, akkor nitrát és foszfát nincs benne, tehát könnyen lehet, hogy hiány keletkezett az akváriumban, azáltal, hogy a CO2 hatására a növények erőteljes növekedésbe kezdtek és elhasználták a vízben lévő tápanyagok egy részét.
    Vannak tápok, ahol a gyártó leírja, hogy miből mennyi van benne (pl. Green Aqua, Tropica, Seachem) Javaslom, inkább azokat használd.

  54. A-ha, dánke sőn a gyors válaszért. Egyébként mit javasolsz, a növényes „wellness” szettet mindennel in medias res, vagy a kezdésnél inkább haladjak „stepp”-enként (ugye 1-3, ahogy a nagykönyvben meg van írva)?

  55. Nehéz a választás. Mindkettő járható út. 😉

  56. Nos, a valinsok pirulnak és szállingóznak felfelé..(pedig mic-mac is van… most már). Egy dolgot így utólag azt hiszem leszögezhetek, kb. mindenki okulására: az élesztős co2 a 100-as aksihoz kevés, akinek ez így is működik az előtt le a kalappal. Szóval előbb alapokat kell építeni (co2, fény, talaj… táp) és csak utána a többit, a lényeget! Azért nem adtam fel… 🙂 XD
    AVE

  57. Lenne 1 kérdésem
    Van 1 aksim amibe rendes növényeknek való talaj van,+raktam majdnem minden növény tövéhez olyan agyag golyót ami „megköti a tápanyagot és ha a talaj legyengül feltölti tápanyaggal” legalább is ezt írták… persze ezek a golyók alapból tartalmaznak nyomelemeket.
    Az lenne a kérdés hogy ezekkel a golyókkal túl tudom e adagolni a növényeimet.

  58. O_o Ilyen létezik? Még nem hallottam ilyenről. Tudnál mutatni róla képet, linket?
    Létezik egy maximális tápanyag felvételi mennyiség ami felett a növények már nem vesznek fel több tápanyagot.
    http://akvarisztika.budapet.hu/2008/11/11/az-algasodas-megfekezese-es-a-novenytapozas-uj-elmelete-tom-barrtol/
    Olvasmány 🙂

  59. A tápgolyókkal óvatosan! Én egyszer megszívtam velük, mikor túl sok golyót toltam be a talajba, és volt amelyiket nem elég mélyre. Ráadásul akkoriban úgynevezett bonalit aljzatom volt, ami nagyobb szemcseméretű, és nem zár úgy, mint egy porózusabb talaj, pl manado. Na szóval pár nap alatt, ahogy a víz átáztatta a golyókat, megindult valami eszement bubizás a növényeknél, de olyan, hogy olyat azóta se láttam… a víz opálos lett, a garnélák meg mind elpusztultak… Ugyan a növényekre rossz hatással nem igen volt, de a víz randa lett, büdös, és a kis gerinctelenek is belepusztultak. Ezután inkább rendesn táptalajt raktam alulra, és arra terítettem hozzáillő méretű normál talajt. A felkavarásokkal viszont így is vigyázni kell.

  60. Jah jó, így már ismerem 🙂

  61. Sziasztok! Nagyon sok hozzászólás van itt, az összeset nem is olvastam végig, meg hát minden akvárium más. Leírom, hogy mi a helyzet és kíváncsi vagyok mit tanácsoltok, mert nem igazán tudom milyen irányban induljak el. Tehát 20L-es nano, tertratec külső szűrő( a legkisebb), szivacs, perlon és siporax van benne. 11W-os gyári Dennerle világítás. Palackos co2. Növények(indításkor): cuba, pogostemon helferi,blyxa japonica, pogostemon erectus. Tápozás: greenaquás micro-macro, macro napi 1 ml, micro heti 1-1,5ml, easy carbo naponta. Heti 1 vízcsere. Remélem mindent leírtam. Tehát nyár elején indult az aksi és hónapokig semmi gond nem volt, minden szépen növekedett, fejlődött. Mindig jöttek a zöld pontalgák egy kicsit, ekkor napi kb 2ml macrot adagoltam, utána eltűntek. Folyamatosan nyírtam a növényeket, a blyxaból ki is kellett vennem úgy elterjedt. Olyan 2 hónapja viszont elkezdtek pusztulni a dolgok, az erectus elkezdett barnulni, alul ledobta a leveleket, utána meg elkezdett szinte az összes „elrohadni”. A cuba vagy 2 kis foltban teljesen kipusztult valamitől, ami azóta nagyjából benőtte magát de e mellett zöld összefüggő algaréteg kezdte ellepni, hiába vágom le, egy hét és ugyan úgy néz ki. A blyxa szintén kezd sárgulni/barnulni, nem akar nőni és néhol foszladozik. A pogo erectust ki is szedtem hátulról, nagyon ocsmányan nézett már ki és helyére rotalát raktam most de nem szeretném, hogy kipusztuljon minden. Na tehát a lényeg, hogy állandó dolgok mellett(ami kezdéskor jó volt), tápanyaghiányok mutatkoznak, kezd minden barnaalgásodni/zöldalgásodni, nagyon lassan nőnek. Ugyanakkor meg nyomom nekik a co2-t és napközben is végig buborékoznak de lassan fejlődik minden. 8kor beindul a co2, 9kor a világítás ami 17ig megy majd 18kor co2 ki. Min változassak vagy mit vegyek/adagoljak hogy jobb legyen? Inkább tőletek kérek segítséget minthogy elinduljak a magam útján mert félek h az rossz lesz. (Ja és most akarom lecserélni a lámpát 20w-ra) Ezek mellett az adatok mellett mit tudtok nekem ajánlani?

  62. Szia! A felnyurgulás inkább fényhiány tünet. Azzal, hogy a ledobott levelek elkezdtek bomlani, romlott a vízminőség is. Ez könnyen beindíthatta az algásodást. A sárgulás, barnulás lehet tápanyaghiány, de EI mellett ez nem nagyon jöhet szóba. Írod, hogy a micro-t csak heti 1X adod. A micro-t is naponta kéne adagolni. Továbbá érdemes a talajba is táptablettát helyezni, mert kb ennyi idő alatt ki tud merülni a táptalaj is. Ilyenkor érdemes lenne ellenőrzésképpen néhány vízparaméterre rámérni. KH, pH, NO3, PO4, Fe. Utána tudunk okosabbat mondani. 😉

  63. ezekbol a tapokbol van olyan hogy tuladagolas
    Easy Life Ferro
    Easy Life ProFito
    Easy Carbo
    Easy Life Fosfo
    Easy Life Kalium Potassium

    en az elso ketot hasznalom 15ml hetente egy 100L es kozepesen betelepitett akvariumba
    Easy Carbo 2ml naponta + hazilag gyartott CO2

    olyan bajom hogy a „Vallisneria spiralis” nem no nagyobbra mint 20-25cm es az uj levelek atlatszo barnak lennek
    a masik hogy a „Nitella flexilis” uj hajtasok szep zoldek es a regiek barnulnak meg

    a harmadik meg hogy nem reg csereltem neonokat 6500K-es ek 3x30W napi 8-10 orat vilagotok, amiota lecsereltem szepen nonek a novenyek, de az alga is negyon no.
    lehet hogy sokat vilagitok gyorsan nonek a novenyek es az alga megjobban a gyors novekedes miatt valami tapanyaghiany lepett fel?
    algaim „barna foltok az akvarium uvegen nem tudom milyen alga” es zold fonalalga

    arra lennek fokepp kivancsi hogy a novenyeknek mi bajuk lehet.

  64. elnezest a zold pontalgat kifelejtettem az algak kozul

  65. A ProFito-ban van vas, ezért a kettő együttes használata csak bizonyos esetekben indokolt. (Ahogy nézem, innen is elszállt pár kép), gyorsan rendbe tettem és láthatod, hogy milyen hiánytünet, mit produkál. Azonban azzal, hogy a fényt megemelted, valószínűleg javítani kell a szűrésen is. Valamint a CO2 növelés sem ártana. Esetleg tápváltáson is lehet gondolkozni.

  66. A zöld pontalga lehet foszfáthiány is. (A ProFitoban nincs foszfát.)

  67. mi a velemenyetek milyen tapra erdemes atterni ? en egy kis varosban elek eleg nehez jo minosegu tapokat besszerezni 🙁 , de megprobalom legfeljebb rendelek a netrol

    esetleg mig uj tap nem lessz addig noveljem vagy csokkentsem le a tapozast ???

    a szuro egy hazilag keszitett kulso szuro mi ugy 900L/h-t forgat meg az akvarium meg 100L-s

    elore is koszonom szepen a valaszotokat
    tisztelettel Janos

  68. Egy Wellness kúra jót tehet 😉

  69. Üdvözlet!
    Egy kis segítségre lenne szükségem… Néhány napja friss HC-t és Glosso.-t ültettem az „újjítóan” DSM-mel indított aksimban. A két szélen a Glosso-k. A jobboldali kis csoport (kb. 8-10 csomócska) remekül van, nyúlnak jobbra-balra, ahogy annak lennie kell. DE! A baloldali csoport (ehe-ehe csak semmi politika:)) elkezdett rothadni. Három nap alatt szisztematikusan terjedve (kb egy centrumból kiindulóan) már 1 csomót teljesen lerohasztott, további 4-5-öt pedig megfertőzött, kis levelük kezd rothadni és félek tőle, 2-3 nap és vége az egész baloldali bandának. Plusz rossz hír, hogy a középpen lévő HC-k is helyenként barnulgatnak természetesen a beteg Glosso-k felöli oldalon, de ez MÉG nem jelentős. Kérdésem az lenne, hogy ez lehet valami bakteriális fertőzés? Meg lehetne valamivel állítani (durva fertőtlenítőszer, a DSM ennyit ki kell még bírjon)? Egyáltalán találkozott valaki hasonló problémával? A táp-co-stb vonalat nem boncolgatnám mivel a jobbos Glosso-k élnek mint hal a vízben. Nem túl szívderítő munka után a haláltusájukat vívó kiskedvencekhez hazaállítani 🙁 Szóval várnék valamiféle tapasztalatot. Köszi. AVE

  70. Nem volna rossz egy fotó. Egyébként DSM és wabi témában itt nézz körül: http://akvakertesz.hu/viewtopic.php?f=11&t=2078&hilit=dsm esetleg itt: http://akvakertesz.hu/viewtopic.php?f=11&t=1863&hilit=wabi+kusa

  71. Köszi tippet,a fórum általában érdekes olvasmány, bár jelen esetben a „ne add fel!!!”-en kívül mást nem sikerült onnan sem kibogoznom (leszámítva, hogy néhány tényleg jó képet megnéztem). Azóta Tom Barr oldalát is olvasgattam, de ott is csak találgatnak, van hogy működik, van hogy nem (a DSM), néha felüti a fejét hasonló problem,de a konkrét megoldást sehol sem találtam. Egyébként képekkel is dokumentálom az indítást, tervezem, hogy majd megosztom valami módon, de ott még nagyon nem tartok 🙂 .Tegnap kicsit „felbátorodva” egy elég radikális megodást vettem elő… Meglátjuk mi lesz…. AVE

  72. Nem tudom mennyire terjed gyorsan ez a „fertőzés” – ha egyáltalán az… de gondolkozz el a foghúzáson is… Ha terjed, akkor talán ki kellene venni azt a részt a talajjal együtt… vagy ha már DSM módszerrel indítottál, akkor nylonnal, vagy elválasztó lapokkal zárd körül a fertőzött részt, így elválaszthatod az egészségestől, és mivel nincs víz fölül, talán nem terjed tovább a kór.

  73. A „foghúzás” már részben megtörtént, a plexin gondolkoztam, de még nem léptem meg… (majd talán este). Sajnos a jobbos srácok is kezdenek betegeskedni 🙁 . Ami talán érdekes, hogy az elrothadt (eddig…) kb 10-11 csomóból kb. a felénél maradt 1-2 szál, ami úgy tűnik túlélte (eddig…) a „vírust”, sőt próbálnak terjeszkedni is. Mondjuk ettől nem lettem maradéktalanul optimista. A rászánt időt kiböjtölöm, másnem azért, hogy kísérletezgessek miként lehetne ezt a dolgot orvosolni. Aztán legfeljebb elölről az egész DE MÁR víz alatt.
    iu: a HC-k még tartják magukat, elvétve károsodva, akkor is csak egy részük és utána elmúlik ??!! AVE

  74. Sziasztok!
    Már 2 hónapja üzemel a kis 100-asom, napi 5ml micro/macro/easy carbo-val, mellette élesztős co2. Az utóbbi időben egyre jobban algásodik az aki. Barna, trutyiszerű izé, ami csak a talajon, ill. a növényeken van, de ezekről könnyen lejön. Nem értem a dolgot. Bár ahogy olvasom lehet inkább hagynom kellene az élesztőt? Manado talaj, 600 l/h-s belső szűrő, amit a heti 50%-os vízcserék alkalmával tisztítok, 72w power compact, közepesen beültetve, 12db neonhal, 1db vitorlás, 4 molli, 1 anci. Vízminőséget sajna nem tudok, mert nincs mérőm. Gondolkodom, hogy vegyek, de a GA-nál lebeszéltek róla, mondván eleinte felesleges. (amit annyira nem bántam az otthagyott összeg miatt :D) A növények növekednek, bár tudom amíg nem veszek palackos co2-t nem lesz az igazi. A halak is vígan elvannak. Ez a fránya alga zavar, de nagyon! Valami tipp, hogy mit csinálhatok rosszul??

  75. Dobj bele 20 db amano garnit. Majd ők kipucolják 😉 Egyébként meg még nem ártana a szűrésen javítani a Co2-vel egyetemben 😉

  76. Murci86: „600 l/h-s belső szűrő, amit a heti 50%-os vízcserék alkalmával tisztítok”
    … ezt lehet nem kéne!
    Vízcsere és szűrőtakarítás egyszerre nem szerencsés… Én egy belső szűrőt se takarítanék hetente. Szerintem 1 hét alatt pont hogy kialakul némi baktériumréteg, és akkor kezdene dolgozni, te meg kimosod őket. Szerintem 2 hetente is elég lenne takarítani, pláne, hogy nincs is túlnépesítve az akid.

  77. Köszi! Akkor ezek szerint a micro macro carbo adagolás ok?! Garni egyenlőre nem lesz, de majd szeretnék! A szűrőtisztítást megpróbálom ritkábban, köszi Nato!

  78. A tápozásod szerintem tökéletes, a 2. hónap meg egyébként sem tekinthető még beállt akváriumnak, ilyenkor sokaknál támad az alga. A szűrőtakarításról meg annyit, hogy a szivacson látod majd, hogy mennyire terhelt a víz, és ha nincs felhalmozódva sok kosz benne, akkor lehet ritkábban takarítani. Viszont fogadd meg, amit Nigro mester javasolt, és ha lehet, próbálj beszerezni egy külső szűrőt. 100 liternél már necces a belső.

  79. Üdvözlet!
    Csak a jó hírt és némi infót osztanék meg, miszerint a növénykéim (néhány elesett „harcost” leszámítva) jól vannak, nekiindultak, köszönhetően a talaj részleges cseréjének és az újraültetésnek. Ezen túl még két megfigyelést közölnék ezzel kapcsolatban. Egyrészt, ha 1-2-Grow növénykéid vannak (jönnek) akkor a zselés czucc lemosásáról semmiképpen ne feledkezz meg (ezt mondjuk a GA honlapon is le írják, csak Én mondjuk ezt nem olvastam el…)! Másrészt, a párásításhoz használt vízhez sem árt ha adagolunk némi tápot (nálam mic-mac), ha esetleg nem lenne egy másik növényes akid, ahonnan a vizet veszed. Kb. ennyi, plusz egy szintén jó „összefoglalása” a módszernek, ha esetleg valaki szintén ilyen rothadásos problémával küzdene: http://www.barrreport.com/showthread.php/6028-dry-start-method-HC-melting .
    AVE

  80. „a zselés czucc lemosásáról semmiképpen ne feledkezz meg”

    Ez alatt a gyökér körül levő gyapotot érted?

  81. Az 1-2-Grow növények zselés dobozkában vannak lezárva, azt kell lemosni.

  82. Ja-ja, plusz adalék, hogy a kis dobozkát ki sem kellene nyitni a beültetésig. Persze ezt is csak utólag olvastam el… Eredmény a fentebbi korábbi bejegyzésekben 🙂 Ezt a zselét „állítólag” a gombák szintén nagyon szeretik, amit tanúsíthatok. AVE

  83. Igen, ezért nem szabad kinyitni előtte, mert a levegőből minden féle dolog belekerülhet, pl. gombák amiknek nagyon jó táptalaj a zselé.

  84. Sziasztok!
    Szeretnék egy kis problémával fordulni hozzátok.Leírom mit kell tudni az akváriumomról.112L-es világítás Arcadia OTL T5 HO 2x24W ami tudom kevés de ez lassan változik majd.A 2 cső ami benne van GLO Life-Glo 6700K és egy sylvania grolux cső.Szűrés Jbl E900 külső.Növénytápozás Happylife termékei:Happy-plant és Happy-ferro ill. neptun folyékony co2.Hetente 20% vízcsere és mindig ugyanezen a napon tápozás mindegyikből 5ml.A co2-öt naponta 2ml-t adagolok.
    A lámpa 8 órát világit.A problémám hogy annak ellenére hogy a növényeim szépen fejlődnek mert hozzák sorban a leveleket sajnos 2 hete az anubiasok és még pár növény levelei sajnos barnulnak.Nem olyan barnulás mint ami vas hiágynál lépnek fel tehát nem elsárgul hanem barna elszineződést kap és kicsit befodrosodik de nem pusztul el.Csúnya és nem tudom mit csinálok rosszúl.3hónapja tápozom igy az akit eddig semmi probléma nem volt.A másik hogy pár növényen de ez is érdekes hogy nem mindegyiknek csak amelyiknek egy két levele sodrásban van bealgásodik de nem fonalalga.Teljesen sötétzöld lesz a levél.Sziámi márnák sem tudnak vele mit csinálni.Ha bárki tudna nekem tippet adni aki esetleg már találkozott ilyennel nagyon örülnék neki.2 éve nézegetem ezt az oldalt nagy rajongója vagyok,most eljutottam odáig hogy tanácsot is kell kérnem.Üdv: Ádám

  85. Szia Ádám!
    Valószínű, hogy valamilyen tápanyaghiány lépett fel. Ha a régi leveleken tapasztalod, akkor szinte biztos, hogy tápanyag hiány. Növeld a tápozást a duplájára (carbo-t is) és 2 hét múlva mondj eredményt. 😉

  86. Köszönöm a segítséget igen a régi leveleken van.Hogyan növeljem a tápozást?azon az egy napon amikor szoktam tápozni vízcserekor a dupla mennyiséget adagoljam,vagy ugyanannyit mint eddig de a héten 2x?A co2vel meg bátortalan voltam/vagyok mert a gyári adagolás 1ml/50L ezért adagoltam napi 2ml-t.Tehát emeljem napi 4 ml-re?
    Nem fog ártani a halaknak?Üdv

  87. Igen, heti 2X adagolás megfelelő. A Carbot is emelheted. Ha bármi rendellenest látsz vedd vissza, de még nem volt soha semmi.
    A régi levelek elváltozásai azt jelentik, hogy a növény előre menekül. A régi levelekből az újakba „pumpálja” a tartalékot.

  88. Nos köszönöm a segítséget a probléma meg szűnt létezni 😉 Így utólag mindig olyan logikusnak tűnik a megoldás de ebből is tanultam vmit.Újra szépek a levelek köszönöm a segítséget.Esetleg arra tudnál tanácsot adni hogy nekem nyitott akváriumom van és kezd elég csúnya lenni a vízkő ahogy csökken a vízszint.Van erre vmi speckó megoldás amit mondjuk vízcserekor tudok alkalmazni,és úgy hogy semmi mérgező dolog ne kerüljön a vízbe?Üdv

  89. Örülök, hogy a probléma megoldódott 😉
    1. Használj lágy-vizet és a vízkő gond megszűnik
    2. Használj Tetra Easy Wipes törlőkendőt, ezzel könnyen lekaphatod a vízkövet
    3. Használj túlfolyós szűrőrendszert, így a vízszint mindig ugyanannyi marad
    Hirtelen ez a három dolog jutott eszembe 🙂

  90. Sziasztok!

    Nagyon sok segítséget nyújtott a rengeteg kérdés-válasz fentebb, de sajnos nem mindenre. Tehát én is szeretnék segítséget kérni.
    Ami jelenleg van: 72 l-es 60x30x40-es az akvárium, egy Tetratec EX 600 szűri a vizet gyári szűrőanyaggal.
    A világítást Odyssea T5 QUAD lámpa 60/80 4X24W teljesíti, ebben helyet kapott 2x6500K és 2x10000K -es fénycső. Mivel úgy tudom ez egyszerre sok lenne, így csak egy kör világít, tehát csak 48W világít napi 9-10 órát. CO2-t sajnos csak az olcsó palackos-befújós megoldást tudtam biztosítani. Napi szinten megkapják az előírt 5-6ml Easy Carbo mennyiséget.
    A talaj alsó rétege: JBL Aqua Basis Plus, fölötte pedig Manado van. Sajnos kicsit összekevertem ezért az egészet lefedtem basaltréteggel. Kb 2 hónapja rendeztem be, a növények nagyon gyors iramban növekednek.
    Viszont sajnos folyamatosan van zöld pontalgám az akvárium falán. a Myriophyllum matogrossense -om pedig nagyon gyorsan bebarnul. Minden héten sok gyönyörű friss hajtása van, ami szabványosan szép zöld, de be is barnul napok alatt.. A többi növényemen, fekete ecsetes alga van, amit eddig úgy próbálok kordában tartani, hogy a „fertőzött” leveleket letépem.
    Van Hemianthus callitrichoides ”Cuba” is az akváriumba, ez két szinten, ami kb az akvárium középső részénél van egy faágra kötözve az gyönyörű zöld, szépen fejlődik, dúsan hozza a leveleket, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva. Viszont talaj szinten sokkal ritkásabb és sok helyen elbarnulnak a régi levelek. Zöld algám nagyon sok van a faágakon, és a köveken..

    A gyakorlatban így néz ki: http://teoomo.blogspot.hu/2013/04/ket-honap-kulonbsege.html

    A kérdés tudom nem egyszerű, van 10 garnéla, és pár Oto is, de sajnos az algák gyorsabb iramot diktálnak…
    Tudom hogy nagy nyomású co2 adagolásra kell váltanom, ezt meg is fogom tenni, csak nem tudom, illetve nem érzem hogy ez megoldja az algásodási problémákat..

    Köszönöm a segítséget!

    1. A zöld pont alga nem olyan veszélyes. Valószínű, hogy a 8-9 óra világítás miatt van. Vedd vissza 6 órára és várj 2 hetet. Ha nincs változás, akkor foszfáthiányos az akvárium. De nekem a sok (óra) fény a gyanús. 😉

  91. Szia Péter! Nem tudom, hogy az akvárium ugrált-e, vagy te, de nincs sok éles kép a linkek közt… 😀
    Ahogy kiveszem, ez barnaalga. Valószínű, hogy kevés a fény, de úgy, hogy nem tudom az akvárium összes paraméterét, nehéz lesz pontos diagnózist adni.
    (Köszi a dicséretet 😉 )

  92. Szia!

    Bocsi a képek minőségért. Az akvárium egy duversa startup 80, az alján kaviccsal , nem növénytáptalaj. Utánaolvastam máshol is, eddig csak tápanyagra gyanakodtam, ez tényleg barnaalga. Mit tehetek?

  93. Dobj bele Otocinclus-t meg Amano garnélát. Adagolj Easy carbot. Nem tudom hány órát világítasz, de 8-9 órát kéne.

  94. Sziasztok!

    Holnap lesz egy hete, hogy elindítottam az akimat.
    A paraméterei: 96 l, világítás Odyssea 4x25W T5 2 növényes és 2 db 6500 K csővel (12-14 között 1-1 növényes és 6500-as csővel megy, 14-18-ig megy mind a 4 db, 18-20 között ismét 2 cső megy, aztán 20-21 között villany leó és bekapcsol a 4 kék led)
    Növény táptalaj: JBL Aquabasis Plus
    Általános aljzat: JBL Manado
    CO2 rendszerre jelenleg nem volt még „kedvem” beruházni.
    Ami van az akiban:
    GA Eleocharis parvula mini zselés
    GA Eleocharis acicularis zselés
    GA Cuba zselés
    Anubias
    Gömbmoha

    Halak még a másik akváriumban várakoznak a költözésre.
    (2db sziámi algaevő, 5 db leopárd dánió, 3 serpa lazac)
    Amit adagolok:
    Easy Carbo kétnaponta 5 ml
    Profito heti 10 ml (ami az olvasottak alapján sanszos, hogy kevés)

    A településen ahol lakom, saját fúrt kutak látják el a lakosságot vízzel.
    Ezek minőségéről nem tudtam adatot szerezni.
    A vízcserénél mindig használok Tetra Aquasafe-et (nem tudom, hogy ez jó-e vagy ajánlotok mást)
    Időnként szoktam ioncserélt vizet adagolni, mert kemény a csapvíz. (Sima Tescosat, remélem ezzel nem csinálok rosszat)

    Az anubiasom levelén és az üvegen barnás lerakódás figyelhető meg, egy helyen nagyobb folt is van rajta, kezd átlátszó lenni és talán ki is fog lyukadni. Ötlet, hogy mi lehet a gondja?
    Valamint a red moor fámon fehér foltok vannak és a víz tetején is hasonló képződmény látható.
    Pedig egy hétig áztattam… :/

    Tippeket és tanácsokat szívesen fogadnék.
    Úgy nagy általánosságban és a problémáimmal kapcsolatban is!

    Köszönöm!

    1. Szia!
      Javaslom, látogass el az akvakertész fórumra nyiss egy naplót az akváriumnak és rengeteg kertész spori fog neked segíteni. 😉

  95. Üdv, ez az eddigi leghasznosabb fórum, amit olvastam!
    Nigro írta korábban, hogy tápanyaghiányra utal, ha a növények régi levelei barnulnak, és csak az újak szép zöldek, mert a növény „előre menekül”, és a kevesebb tápanyagot az újabb hajtásaiban használja fel. A medencém egy 360 literes aki, 2x36W világítás napi 8 órában, GA Micro és Macro napi 15ml, EasyLife Carbo napi 15ml, heti 50% vízcsere, sajnos a kelleténél gyengébb szűrés mellett, de most nem tudok erre beruházni… Az akváriumban valisneria, anubias és két nagy tő Echinodorus van, és valamennyire jellemző, hogy a régi levelek barnulnak. Alga nincs sok, de ez a barnulás elkeserít. Mit tegyek? Vágjam le a barna leveleket? Az egyik echinodorus-on 14 levél van, de abból csak három szép zöld… az anubias-oknak a levelei szinte mind barnál, kivéve a legfrissebb leveleket… Szomorú vagyok… 🙁

    1. Ilyen mennyiségű táp mellett a hiány kizárható. Sőt CO2 és erős fény hiányában még túlzó is. Sokkal nagyobb gondnak érzem a gyenge fényforrást. Legalább még 70W kéne. Mostanában ideiglenes megoldásnak javaslom, hogy jó sok ledszalagot rögzíts a tetőben. Ezzel rá tudsz segíteni a világításra. A későbbiekben persze kell a normális világítás 😉

  96. Sziasztok!

    Lenne egy kérdésem akvárium növényekkel kapcsolatban.
    Múlt héten csütörtökön töltöttem fel csapvízzel egy juwel vision 180L-es akváriumot juwel belső biológiai szűrővel. A talaj jól átmosott zúzott fehér márvány. Vízpumpa 600L/óra. 2 porlasztó állítható nagy teljesítményű. Világítás: 2 db T5-ös egy kék és egy sárga színben. Crystall Clear tablettából 8db-ot tettem bele, amitől a víz kitisztult vasárnapra teljesen. 5 nagy anubias barteri növény van benne. Hétfő reggelre az anubias fehér virágja köré egy fehéres színű algához hasonló bevonat jelent meg a virág alsó része barnul/feketedik. A növények még csütörtökön kelrültek az akváriumba, akkor még 16-17 fokos volt a víz. Jelenleg a hőmérséklete 23 C. Minden segítséget előre is köszönök!

Hozzászólás a(z) Murci86 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük