NövényekVizes csemegék

Wabi Kusa, a kusza káosz

Ismét egy őrület Japánból. Ami rögtön megtetszett benne, az egyszerűsége és a természetes szépsége. Mivel készülök a garnélás akváriumot feltuningolni, valami ilyesmi pont megfelelne.

Lassan azt kell, hogy mondjam, hogy természetesen ez az őrület is Takashi Amano és az ADA nevéhez kötődik. Ha szeretném leegyszerűsíteni a dolgokat, akkor azt mondanám, hogy ezek mini paludáriumok. Persze ez teljesen más, de az irány hasonló. Olyan akváriumokat készítenek, melyekből a növények szabadon kinőhetnek. Egyszerre élvezhetjük egyes növények emers, iletve submers növekedését. Az ADA készen árul ilyen kompozíciókat, melyeket csak vízbe kell tenni és nevelni.

Mielőtt elkezdenénk, elmondom mi is az a Wabi Kusa? A fogalom a japán Wabi Sabi-ból ered, mely a természet káoszára utal. A Kusa gyomot, jelent. Mivel japán messze van, legyen a Kusa inkább a kusza (káosz) és máris könnyebben meg tudjuk jegyezni a kifejezést 🙂  Amano már a legkorábbi könyveiben is írt a természetben fellelhető gyomok egyes részleteinek szépségéről. Pár év múlva már ebből eladható terméket varázsolt.

Mivel itthon ez számunkra elérhetetlen, ezért a DIY (do it yourself- csináld magad) verziót fogom megmutatni. Lássuk mi kell hozzá. Az egyik legfontosabb a tápanyag ellátás.

Ezt a tápot kell összekeverni egy kis földdel. Lehetőleg folyók, vagy tavak partjáról szedjük. A komposzt állítólag nem jó.

Alaposan keverjük össze és öntsünk hozzá vizet.

Gyúrjunk belőle pofás gombócot.

Erre a gombócra kell ráerősíteni a növényeket. Használjunk H.C.-t vagy Glossot alapnövénynek.

A külföldi oldalak a cérnát javasolják, én tuti haj-hálózni fogok.

Ezután ültessük bele a többi növényt.

Ezután rakjunk a cserépbe, vagy akváriumba az aljzatot és helyezzük bele a növényes „masszát”.

Végöl csak a vizet kell beletölteni és pótolni. Persze ez csak egy variáció, hiszen a Wabi-Kusat akváriumba is lehet tenni. Még jobb, ha terráriumba tesszük. Valahogy így:

Érdemes ricciaval behálózott kövekkel körberakni. A világítást azért meg kell oldani. A szűrést heti vízcserével esetleg lehet mellőzni. A CO2-t szintén hanyagolhatjuk, mivel a megoldása nehézkes lenne.

A vasfa a Wabi Kusa-nál is remek díszítő elem.

Szóval azt gondoltam, hogy egy ilyen Wabi Kusa jellegű akváriumban jól éreznék magukat a garnélák. 😉

 

Hogy tetszett?

Tetszett
1
Imádtam
2
Nem is tudom...
0

You may also like

14 Comments

  1. Hát ez nagyon jópofa dolog, azért Amano bácsinak mi minden jut eszébe… A tiéd mikor lesz kész? 🙂

  2. Jó kérdés… nyalogatom a sebeimet, majd erőt gyűjtök, aztán nekiállok. És a tiéd? 🙂

  3. a nagy kérdés, milyen növényeekt ültethetünk bele? szárzföldiekre gondolok elsősorban.. és főleg milyen halakat, állatokat tehetünk be lakónak??

  4. Különben nem tudom a garnéláknak mennyire lenne ez ideális, szerintem könnyen kimásznak belőle…

  5. A növényekből gyakorlatilag bármelyik vizit, mivel a nagy részét eleve ilyen körülmények között termesztik. A halakból, az egyik fotón pl. guppik vannak. Most kiegészítettem a fotókat egy garnélás képpel, tehát valaki tart ilyenben garnélát. Nálam most is ilyesmiben vannak és nem lógnak meg. Persze más nyitott akimból meg érdekes módon meglógnak. Talán mert ott paráznak a halaktól, a garnisban meg nincs hal…

  6. Ti milyen világítást használtok hozzá?
    Sima asztali lámpába lehet tenni olyan izzót ami megfelel a növényeknek?

  7. Megfelelő lehet az az asztali lámpa, amelyikben halogén izzó van. Bár nem a legjobb megoldás, viszont kéznél van… Ebben a témában ajánlanék két linket:
    http://ltk.hu/hirek/20040301/szobanovenyek-megvilagitasa
    http://www.gazlap.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=129
    A cikk második része:
    http://www.gazlap.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=100

  8. a növénytápból melyik kell? mind2, vagy olyan amelyik van ill. beszerezhető. nekem a jobboldali van meg
    artegor

  9. Üdv!

    Új vagyok itt, új az akvarisztikában és nagyon új a növények között 🙂
    Ennek ellenére nagyon is gondolkozom , hogy a teknőceim által kinőtt 26x18x44-es terráriumába valami hasonlót készítsek.Sőt több mint valószínű, hogy mint a cikk írója is, én is garnélákat fogok betelepíteni (Red Cherry).
    Persze, egyenlőre próbálom fejben összerakni a dolgot mielőtt lázasan nekiállnék a kellékek beszerzésébe és pár kérdésem azért lenne. Remélem ki tudtok segíteni.
    -A gombócot amibe a nővényeket szeretném ültetni teljes mértékben a víz alá kell helyeznem?
    -Később szükség van ennek a tápozására?
    -Milyen „szálas” növényt ajánlanátok, ami a víz felszíne felé fog magasodni?
    És természetesen ha van bármilyen információtok/tanácsotok egy lelkes kezdő számára annak nagyon örülnék!

    Előre is köszi!

    ui: grat. a blogért, eszméletlen mennyi információ O_o

  10. Hasonlo tema: Segítsetek! Mocsaras-esőerdős akit szeretnék!
    Téma: Olvasók akváriumai,Publikálva 2008. november 30
    Írta: Edorn

  11. Ez a „cabriolet” akvárium 🙂 felkeltette az érdeklődésemet, annyira, hogy már meg is rendeltem a Gizella utcában 🙂 a megfelelő méretű kis aksit. A mostani red cherrys medencém állománya lesz áttelepítve. A kérdésem csupán annyi lenne, hogy egészen pontosan milyen növényeket lehet/érdemes telepíteni? Most nem a mohafélékre gondolok elsősorban, hanem azokra, amelyek képesek, és kinőnek a víz alól! 🙂 🙂

  12. A víz alól a kicsit erősebb tövű növények nőnek ki.
    A Ludwigiák, cryptok. A Cyperus Helferi, esetleg Bolbitis. stb. Most az olyan erőteljes növényekről, mint az Echinodorus nem veszélek, mert ezek túl nagyok egy ilyne kis akiba. Az összeválogatásban azt kéne szem előtt tartanod, hogy melyik növény mekkora levelet hoz és mekkorára nő. De az út elég járatlan. Neked kéne kitaposni 😉

  13. Kösz, a cryptocoryn nekem is eszemben van, mint lehetséges növény, aztán az echinodorusok között is van, ami oké lehet.
    Az anubias szerintem nem jó, mármint ebbe a „lapostányérba” 🙂 :), mohafélék, májmoha, jávai, gömb…stb. szintén oké.
    Ricciát rendszeresen kötök én is kőre, kavicsra, igaz, nem cérnával, cukorspárgával, hanem gyümölcs hálóval. 🙂
    …egy gondom újfent akadt azért, és ez a tápozás kérdése. Én, asszem, ki fogom hagyni a fenti képes útmutatóból az aljzat+táp keverékének összegyúrását, miután garnélás medencének szánom.
    Tényleg, Nigro…, látva a te növényes akváriumaidat, és olvasva, hogy nálad is vannak azokban garnélák, amelyek, ugye, a növénytápokra eléggé érzékenyek…, szóval, hogy is van akkor most ez??? 🙂 🙂

    /A JBL aquaballt én is használom, de csakis a halas medencéimben./

  14. Negatív tapasztalat, csak az Easy Carbo túladagolásával, illetve a réz tartalmú szerekkel van. A növénytápokat különben a garnélák elviselik.

Hozzászólás a(z) Eäphrendil bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük