Hírek-Esszék

Megnyitottunk

Tisztelt blog olvasók. Barátaim. Újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Eljött a pillanat, hogy bejelenthetem, elkészült Magyarország első kifejezetten akvakertészeknek szánt webáruháza.

Mint ahogy már azt egy hónapja jeleztem, valami elindult a növényes akvaristák hazai igényeinek kiszolgálása érdekében. Nem várt érdeklődés és lelekesedés kísérte a bejelentést. Boldogok voltunk, hogy amit páran hiányoltunk, rajtunk kívül még jópáran hiányoltak a magyar akvarisztikából. Az, hogy gyakorlatilag ha valaki komolyan növényes akváriumot szeretett volna, eddig a pontig szinte az utolsó csőig külföldről kellett mindent beszereznie. A másik megoldás az volt, hogy valahogy összebarkácsolta.  Mindkét megoldás nehézkes, buktatókkal teli. Szinte adta magát a feladat. Csinálni egy növényes akvarisztikával foglalkozó shopot.

Abban a szerencsében van részem, hogy ehez a feladathoz sikerült két igen lelkes és hozzáértő társat találnom. Viktorlantost és Keymakert. Úgy éreztem, hogy mi hárman kiegészítjük egymást és ha beleadunk minden tudásunkat, egy színvonalas végeredményt tudunk produkálni.

Az elhatározást tett követte. Nekiálltunk a feladatokat szétosztani és belevetni magunkat a munkába. Viták, érvek, ellenérvek eredménye lett, ami most megszületett. Hosszú éjszakákon át kutattunk a neten. Nappal drága munkaórák mentek el külföldi telefonokkal, e-mail váltásokkal.

És lassan megszületett az a webshop és az a kínálat, amihez Viktorlantos, Keymaker és jómagam is nyugodt szívvel adjuk a nevünket.

Megszületett a GreenAqua.hu webáruház. Évek óta dédelgetett álmom, hogy ADA-t lehessen kis hazánkban vásárolni. Abban a kiváltságos helyzetbe kerültünk, hogy az ADA cég belénk fektette bizalmát és nekünk adta az akvarisztika legnemesebb márkájának hazai forgalmazási jogát. Még most is alig hiszem el. Nagyon boldog és büszeke vagyok, hogy idáig jutottunk.

Azért azzal is tisztában vagyok, hogy ezek a termékek nem olcsók, bár kétség kívül a legmagasabb minőséget képviselik. Kicsit úgy vagyok ezzel, hogy aki az akváriumához már lelkileg is kötődik,  a parányi életteret gondozza, neveli,  annál egy nemes kiegészítő hozzá tartozik a teljességhez. Persze lehet, hogy ezt csak én érzem így…

Azonban gondoltunk azokra is, akik szárnyaikat próbálgatják és még nem szeretnének hatalmas összegeket beleölni alakuló medencéjükbe. Számukra kiváló minőségű japán üveg termékek kiegészítők is elérhetők a shopban. Látványra és minőségre ezek a termékek is kiválóak.

No de ez csak egy töredéke a kínálatnak. Itt vannak például az aljzatok. Az akvakertész versenyek akváriumainak 90%-a ADA Aquasoil aljzattal van ellátva. Nem véletlenül. De természetesen megtalálható egy másik igen neves gyártó, a vízinövnyeiről híres Tropica cég táptlajai is a kínálatban.

A jó aljzat megválasztása az egyik legfontosabb dolog, ugyanis aljzatot cserélni igen nehéz és értelmetlen feladat. A táptabletták és egyéb  utólagos megoldások sosem hoznak olyan jó erdményt.

A dekorácók felkutatása során, a fő szempont az volt, hogy idehaza is azokat a fákat és köveket használhassuk, amik a legsikeresebb versenyakváriumokban is megtalálhatók. Seiryu kőNyasa kő, Red  moor fák, Borneo fák, csak hogy a teljesség igénye nélkül szemezgessek. Mind-mind állandó alkotóelemei a legszebb versenyakváriumoknak. Azt gondolom, minden akadály elhárulni látszik, hogy gyönyörű növényes akváriumot varázsolhassunk otthonunkba.

Ez még mind semmi. Az egész nem érne semmit, ha nem tudnánk megfűszerezni egy kis magyar tudással. Keymaker megvizsgálta a hazai csapvízek összetételét és ennek alapján összeállított egy olyan folyékony táp keveréket, amely teljes mértékben a hazai vizekre szabva, napi adagolásban alkalmazható.

Természetesen a blogon már bemutatott legújabb tápozási recept az E.I. alapján készült.

De nem lövök le minden poént, hisz a webshop csak arra vár, hogy mindenki felfedezze magának. Azért még azt megemlítem, hogy a hazai garnélatartók nagy örömére Takayuki Shirakura, saját nevével fémjelzett  Shirakura garnéla tápjainak is elnyertük a hazai forgalmazási jogát.

A legfőbb szempont az volt, hogy mindezek azonnal raktárról elérhetőek legyenek. Akár 2 napon belül is az ország bármely pontjára elérjenek.

A neheze természetesen most következik. Meg kell tudni felelni azoknak az elvárásoknak, amiket eddig mi fektettünk más, hasonló webáruházakkal szemben. Minőség, pontosság, versenyképes ár, kínálat, szakértelem.  Nehéz, de nem lehetetlen feladat. Mi azon leszünk, hogy a pontok mindegyikét megtartsuk.

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

Szintén kedvelheted

43 Hozzászólások

  1. Sikert az üzlethez, csak ennyit szeretnék ehhez hozzá szólni. 😉

  2. Nem semmi, amit összehoztatok ilyen rövid idő alatt, gratulálok hozzá, sok sikert a bolthoz.

  3. *pezsgőt bont*

    Ügyesek vagytok fiúk, rengeteg kitartást, és még több sikert a webshophoz.

  4. Csatlakozom én is!Szívből kívánok sok-sok sikert,örömöt a befektetett hatalmas munkátokért cserébe!Példamutató az amit ti véghezvittetek ebben a mai gazdasági helyzetben kishazánkban.

  5. Csak gratulálni tudok!
    Én már megrendeltem egy pár “drágaságot” :))
    Alig várom, hogy kézbe vehessem!

  6. Hát ez szuper 🙂 én le is foglalok 4 zsák Amazoniát.

  7. Srácok gratulálok, már várom a csomagot 😉

  8. fitti, nem tudom mit tervezel ezekkel a szepsegekkel, de remelem velunk is megosztod majd. egy ilyen felszerelest vetek titokban tartani.

    holnap keresni foglak. csutortokon szerintem oda is tudjuk adni a cuccokat. 😉

  9. koszi sracok, igazan jo erzes volt latni a fogadtatasat a boltnak amit nem csak az elozetes megrendelesek, de a blogon, forumon es chaten megjelent kommentek is mutattak. meg nincs fent a shopban minden termek de ezeket a napokban potoljuk. pl dekor fak.

    a jovore nezve pedig igyekszunk majd hasonloan erdekes es itthon nehezen beszerezheto termekeket is beszerezni.

    a tovabbi terveinkrol kesobb 😉
    mert valami elindult….

  10. Nagyon szép és érdekes az oldal! Talán egy kicsit lassú!
    Sok sikert! Gratulálok!

  11. Ha már így benne vagytok a bizniszben, szerezhetnétek nekem egy olyan tetőt mint Nigro 200L-esén van! 🙂
    Sajnos itthon nem tudok ilyan helyet, ahol igényes tetőt lehet venni. Van az aquadepo-s, meg a műanyag azt kifújt… Ja, meg a házi bútorlapos….

  12. Nagy Gratulációm! És sok sikert hozzá, és sok vevőt! 🙂
    Nagyon kellett ez már nekünk! 🙂

  13. Gratulálok és sok sikert kívánok!
    Kérdés: Miként lehet a postát elkerülni? Át lehet-e venni valahol a cuccost személyesen?

  14. Jaja, én sokat járok Bián….

  15. A postát teljesen kiiktatták a rendszerből, futárszolgálat végzi a kézbesítést, de a rendelésnél lehet választani a személyes átvételt is, ami mondjuk valószínűleg kissé komplikáltabb mint a futár.

  16. Na ennek örülök,nyárra tervezek egy nanot 🙂 megvan a beszerzési forrása a köveknek

  17. Na én is gratulálok, bár ezt már ilyen, olyan formában megtettem. Egy jó ötlet! Elkezdhetitek beszerezni az akvárium szélére csíptethető hűtő ventilátorokat, hamarosan jön a forróság. 🙂

  18. aquad, djapor96 a személyes átvét a nyitás előtt került be a választható szállítási módok közé. Most néztem a shopban még nincs erre utaló tájékoztató. Mai napon frissítjük.

    A személyes átvétel a raktárunkban lehetséges:
    GSP Global Szervíz Partner Kft.
    H-2220 Vecsés Lőrinci út 59. C5 ép.
    (GSP-t vagy Green Aqua-t kell keresni)

    Hétfőtől péntekig 9-16 óráig.

    Minden személyes rendelésre leadott csomagot feldolgozunk és értesítünk titeket az átvételről. Hogy az átvételre a rendelés már összekészített állapotban legyen.

    Úgy gondolom a kiszállítás a kényelmesebb egyébként, de kértétek hogy lehessen személyes átvét is.

  19. GRATULÁLOK!

  20. Hajrá növényfejek! Gratulálok!

  21. Szomorú vagyok, mert Bián 2 utcával odébb dolgozom… 🙁 Vecsésről inkább a futár…

  22. Grat, amit összehoztatok, az nem semmi. Várom a fizut.
    Viktor, az 59.szám az mi vagyunk FedEx, Andiék a másik oldalon a 61-ben vannak.
    Sok sikert kívánok,

  23. GSP Global Szervíz Partner Kft.
    H-2220 Vecsés Lőrinci út 61. C5 ép.

    skacok nem 59 hanem 61! 🙂 valaki szoljon a tomegnek aki az 59 elott all hogy menjen arrebb ket kapuval 😉

    koszi ikaposztas! 😉

  24. djapor, sajna Bian csak a szekhely van

  25. Már rendőrök irányítják a forgalmat, hatalmas a torlódás Vecsésen, mi van itt emberek???

  26. Egy gratulálokat csak elengedek én is. 🙂 Valóbban remek kis bolt lett. Reméljük a jövőben még többféle termékkel ki tudjátok egészíteni a palettát.

  27. Gratulálok és sok sikert kívánok!

  28. Én is csatlakozom a gratulálók népes táborához. 😀 Nagyon tetszik. Minden nap megnézem változott-e valami, kerültek-e fel újabb termékek.

    Sok sikert kívánok nektek, a továbbiakhoz!

  29. Mikor megláttam a GreenAqua.hu-t nem hittem a szememnek, lehet ilyen ma Magyarországon!? NAGYON NAGY ELISMERÉSEM MID A HÁROM EMBERNEK ÍGY TOVÁBB, ÉS RENGETEG KITARTÁST!!!

    (A nyár elejére tervezek egy növényes akvárium beindítását ((az Blog hatására)) és sok döntő dolgon sopánkodtam, honnan szerezzem be NA EZ MEGOLDÓDOTT!!!

    Le a kalappal mégegyszer!

  30. köszi a gratulációkat a többiek nevében is. 🙂

    Bando, ha bármiben segíthetünk a shop elérhetőségein keress meg minket. Amit a shopban látsz talán 3 termék kivételével mind raktáron van. Sokszor nem kis mennyiségben.

  31. Sziasztok!

    Régen jártam már a blogon.
    Már éppen kérdezni akartam, hogy tudtok -e ajánlani külföldön valami jó boltot, ahol lehet csemgézni ilyesmikből, de már tárgytalan.

    Gratulálok, és sok sikert kívánok!

  32. Szeretnék gratulálni a WebShophoz. Végignézegettem szinte az egészet. Nagyon igényes az egész, a termékleírások különösen tetszettek.

    Hajrá srácok!

  33. Én már nem is tudom hanyadik gratulációt “zsebelitek” be és azt sem tudom kitől származik az ötlet, hogy bele is vágjon ebbe (de sejtem), én is gratulálni szeretnék. Nagyon nagy szükség volt erre itthon skacok! 😉
    Nincsenek kétségeim affelől, hogy minden ebbe fektetett munkátok megtartja, sőt még emeli a színvonalat, kínálatot stb stb… ezt ki kell mondani, ez jellemző rátok.

    Szóval emelem kalapom.

  34. viktorlantos

    Biztos, hogy keresni foglak benneteket!!!
    De még vizsgáim vannak (sajnos) úgyhogy addig nem kezdek bele az akvárium project be amíg ezeknek nincs vége.
    Alig bírom már kivárni!!!

    Addig is sok sikert:)

  35. Viktor!
    “fitti, nem tudom mit tervezel ezekkel a szepsegekkel, de remelem velunk is megosztod majd. egy ilyen felszerelest vetek titokban tartani.”

    Nem fogom titokban tartani. Dokumentálom a dolgokat és majd kirakom a blogra, de még egy kis időbe telik, amíg az összes felszerelés összejön.
    Köszönöm a segítségedet! Nagyon király a cucc, a polcon is jól mutat, mint dísztárgy!De nemsokára használni is fogom.

  36. Sziasztok!

    Nagyon sok sikert szeretnék kívánni az üzlethez nagyon jó látni ahogy egy álom valóra válik 🙂
    Kitartást és sok vevőt, remélem én is hamar törzsvásárló leszek

    Még1x sok sikert, szép volt fiúk!

  37. Sziasztok!

    Egy gyors kérdés lehet nem ide kellene írni, de senkit nem akarok ilyen miatt mailben zaklatni meg Viktor oldalán se akartam emiatt regisztrálni. A kérdés a következő hogy a képen látható akváriumnak http://viktorlantos.com/wordpress/wp-content/uploads/2009/02/downtheriver.jpg jól érzékelem hogy ADA Aqua Soil Malaya aljzata van?

  38. szia, tenyleg nem a legjobb hely erre. akar forumon is kerdezhetted volna….

    de valaszolva a kerdesre a malaya max a novenyek alatt lehet. kozepen es elol szerintem bright sand van. (dekorhomok).

    szoval az egyesz egy nagy dekorhomok aksi jobb es bal oldalon 1-1 noveny szigettel.

  39. Szia Nigro!Ma megakartam nézni pár dolgot az oldalatokon de nem hozza be!?Gyorsan szaladtam a másik géphez megnézni hogy az én gépem nem teszi e a dolgát…..vagy a szerver hibásodott-e meg?!Remélem nincs semmi komolyabb probléma a webáruházzal!

    Üdv:Gergő!

  40. Szia! Tegnap én is pont ezzel nyaggattam Nigrot. Azt mondta, hogy frissítik a weblapot.

  41. Igen, a shop hatalmas karbantartáson esett át. De most már működik 😉

  42. Nagyon szépen köszönöm!:)

Írd le a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük